A Trianonhoz vezető út: historiográfiai áttekintés Romsics Ignáctól

A Trianonhoz vezető út: historiográfiai áttekintés Romsics Ignáctól

A trianoni békeszerződés a magyar historiográfiában és a magyar politikai gondolkodásban is folyamatosan élénk viták tárgyát képezte az elmúlt 100 évben. A Magyar Tudomány című folyóirat tematikus számában megjelent tanulmányában Romsics Ignác akadémikus, az egri Eszterházy Károly Egyetem professzora e különböző történelmi korokra jellemző és egymással ellentétes ideológiai perspektívák által meghatározott értelmezéseknek a jellegzetes jegyeit vizsgálja.

Szathmáry Eörs visszalépett az elnökjelöltségtől

Szathmáry Eörs visszalépett az elnökjelöltségtől

Az MTA Jelölőbizottsága 2020. június 3-án levélben tudatta a Közgyűlés tagjaival, hogy Szathmáry Eörs visszalépett az elnökjelöltségtől. Az elnökjelöltek – Freund Tamás és Pléh Csaba –, valamint a főtitkárjelöltek – Blaskó Gábor és Kollár László Péter – vitájára zárt körben, a közgyűlési szavazók előtt, várhatóan 2020. június 18-án kerül sor.

Történelemtanárok és diákok Trianonról Történelemtanárok és diákok Trianonról

Történelemtanárok és diákok Trianonról

Hogyan tanítják a középiskolákban a trianoni békeszerződés okait és következményeit, és milyen ismereteik vannak a témáról a tanulóknak? Ezt vizsgálta az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoport és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet kvantitatív és kvalitatív módszereket is felhasználó kutatásában, amelynek keretében pedagógusokat és diákokat kérdeztek. Az mta.hu összefoglalója.

Új koronavírus – új tudományos eredmények – módosuló ajánlások Új koronavírus – új tudományos eredmények – módosuló ajánlások

Új koronavírus – új tudományos eredmények – módosuló ajánlások

Az új koronavírus (SARS-CoV-2) hatására soha nem látott ütemű tudományos kutatás indult meg. A tízezernél is több új tudományos közlemény fontos kérdésekben hozott szakértői szemléletváltást. A korábbiaktól eltérő, új ismeretekből kiemelkedik a tünetmentes fertőzők szerepe és a levegővel (aeroszollal) való terjedés. A levegő szerepéről, a maszkviselésről, a távolságtartás szabályairól – összességében a biztonságra törekvő magatartás fontosságáról szóló új ajánlásokat Makara Gábor akadémikus foglalta össze az mta.hu számára.

A túlnyomó többség szerint igazságtalan és túlzó – a trianoni békeszerződés a hazai közvéleményben A túlnyomó többség szerint igazságtalan és túlzó – a trianoni békeszerződés a hazai közvéleményben

A túlnyomó többség szerint igazságtalan és túlzó – a trianoni békeszerződés a hazai közvéleményben

Mit tud az anyaországi magyar társadalom a száz évvel ezelőtt megkötött trianoni békeszerződésről, annak vélt vagy valós előzményeiről, illetve következményeiről? Milyen ismeretei vannak a határon túli magyar közösségekről? Ezt vizsgálták annak az országos telefonos közvélemény-kutatásnak a keretében, amelynek egyik szervezője az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoport volt. A felmérés szerint a magyarok 94 százaléka igazságtalannak és túlzónak tartja a békeszerződést. Az mta.hu összefoglalója az eredményekről.

„Mindig azt tanítottam, amit kutattam” – életútinterjú Huszár Tibor akadémikussal „Mindig azt tanítottam, amit kutattam” – életútinterjú Huszár Tibor akadémikussal

„Mindig azt tanítottam, amit kutattam” – életútinterjú Huszár Tibor akadémikussal

Hogyan változtatta meg egy fiatal pedagógus életét egy virágcsokros küldönc megjelenése, és milyen haszna származott mindebből a magyarországi szociológiának? Egyebek mellett ez is kiderül az Utak a Széchenyi térre című interjúsorozat újabb részéből, amelyben Huszár Tibor akadémikus idézte fel élete és kutatói pályája legemlékezetesebb állomásait. A 2019-ben elhunyt tudóssal készített interjúból egyebek mellett az is kiderül, hogy milyen volt az ötvenes évek elején külföldi egyetemistának lenni Moszkvában, és megelevenedik a magyarországi szociológia hőskora is.

A különleges nevelési igény és a távtanulás a 21. század fényében A különleges nevelési igény és a távtanulás a 21. század fényében

A különleges nevelési igény és a távtanulás a 21. század fényében

Milyen hatásai vannak a koronavírus-járvány okozta különleges helyzetnek a különleges fejlődésű gyerekekre, illetve az oktatásra? Milyen lehetőségeket kínál a krízis a pedagógia számára és milyen feladatokat kell megoldani a korszerűbb oktatás megteremtése érdekében? Ezekre a kérdésekre válaszol az mta.hu számára írt összefoglalójában Gyarmathy Éva klinikai és nevelés-lélektani szakpszichológus, a Természettudományi Kutatóközpont (MTA Kiváló Kutatóhely) Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos főmunkatársa.

„Bolyaisok” – Oláh Judit agrárközgazdász „Bolyaisok” – Oláh Judit agrárközgazdász

„Bolyaisok” – Oláh Judit agrárközgazdász

Miképp befolyásolja a felhasznált természeti erőforrások piaci ára az előállított termékek költségszerkezetét? Milyen tényezők állnak a kőolaj- és fémárak alakulása mögött, és az milyen hatással van a fogyasztói árindexre? Milyen valós kockázatot hordoznak magukban a kimerülő természeti erőforrások? Oláh Judit agrárközgazdász, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának egyetemi docense a fenti kérdésekkel kapcsolatos összefüggéseket kutatja az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj segítségével.

A csábító korlátos dimenziók – Pach János ERC Advanced Grant-nyertes A csábító korlátos dimenziók – Pach János ERC Advanced Grant-nyertes

A csábító korlátos dimenziók – Pach János ERC Advanced Grant-nyertes

A geometria – kezdeteitől fogva – ezer szállal kötődik a gyakorlathoz. Nem kivétel ez alól egyik legfiatalabb tudományterülete, a kombinatorikus geometria sem. A Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetben folyó ilyen irányú kutatások fókuszában matematikai problémák állnak, de elképzelhető, hogy hatásuk a gyakorlatban is érezhető lesz.

Akadémiai elismerések 2020-ban – A díjazottak névsora Akadémiai elismerések 2020-ban – A díjazottak névsora

Akadémiai elismerések 2020-ban – A díjazottak névsora

A hagyományok szerint idén is a közgyűlés első napján adták volna át az akadémiai díjakat és elismeréseket, erre azonban a járványhelyzet miatt nem kerülhetett sor. Az MTA Elnökségének határozata szerint azonban a díjazottak nevét az Akadémia május 4-én – a közgyűlés tervezett eredeti időpontjában – honlapján közzéteszi. A díjakat a kitüntetettek a következő személyes részvétel mellett zajló közgyűlésen, a hagyományoknak megfelelő, ünnepélyes keretek között vehetik át. Az Akadémiai Aranyérmet idén Keviczky László, az MTA rendes tagja kapta. További akadémiai kitüntetésben tizennyolcan részesültek.

Akadémiai forrástár – Új tanulmány: lehetséges magyarázat a gyerekek nagyobb védettségére Akadémiai forrástár – Új tanulmány: lehetséges magyarázat a gyerekek nagyobb védettségére

Akadémiai forrástár – Új tanulmány: lehetséges magyarázat a gyerekek nagyobb védettségére

A koronavírussal kapcsolatos vészhelyzet folyamatos éberséget kíván mindannyiunktól, így a Magyar Tudományos Akadémia Köztestületétől is. Lovász László elnök 2020. március 13-án felhívással fordult az osztályelnökökhöz, kérve, hogy közöljék, ha tudomásuk van olyan új tudományos eredményről, amely hatékonyan bevethető a COVID-19-pandémia megfékezésére. Az MTA ezzel az akciójával a döntéshozók segítségére kíván lenni anélkül, hogy bármilyen párhuzamos intézkedéssel megzavarná a hatósági tájékoztatást. Az akció átmeneti jellegű, kizárólag a vészhelyzet idejére korlátozódik.

Mérgek a testben – Tévhitek és veszélyeik Mérgek a testben – Tévhitek és veszélyeik

Mérgek a testben – Tévhitek és veszélyeik

Melyek az alternatív orvoslás által kínált leggyakoribb, ám a tudományos gondolkodás határán kívül eső módszerek? Milyen tévhitek övezik ezeket és milyen veszélyt jelentenek az emberi szervezetre? Összeállításunkban biológus, gyógyszerész és dietetikus válaszol ezekre a kérdésekre.

A társadalom nem kívánhatja egy ápolónőtől azt, amit egy katonától A társadalom nem kívánhatja egy ápolónőtől azt, amit egy katonától

A társadalom nem kívánhatja egy ápolónőtől azt, amit egy katonától

Szülessen egy olyan nemzetközi szerződés vagy deklaráció, amely rögzíti világjárvány idején az államok közötti együttműködés legfontosabb elveit, s mintául szolgálhat az államok belső jogának harmonizálásához – ezt a célt tűzte ki a Nemzetközi Jogi Intézet, a világ legkiválóbb nemzetközi jogászait tömörítő tudós társaság. A dokumentum kidolgozására felállított, a világ számos országának nemzetközi köz- és magánjogászaiból álló, 15 tagú különbizottság tagjai között van Lamm Vanda akadémikus, az MTA Gazdaság- és Jogtudományok Osztályának elnöke, aki az mta.hu-nak beszélt a közelmúltban megkezdett munkáról.

Akadémikusok emlékezete – Hamza Gábor sorozata az mta.hu-n Akadémikusok emlékezete – Hamza Gábor sorozata az mta.hu-n

Akadémikusok emlékezete – Hamza Gábor sorozata az mta.hu-n

A magyar tudományosság és a Magyar Tudományos Akadémia szempontjából fontos, jeles tudósok életpályáját mutatják be és egyúttal hozzák közelebb a ma olvasójához a Hamza Gábor akadémikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Római Jogi és Összehasonlító Jogtörténeti Tanszékének professor emeritusa szerkesztésében közzétett és többségükben általa is írt portrék.

Az átmeneti leállás javította a levegőminőséget, de nem oldja meg a klímaváltozás problémáját Az átmeneti leállás javította a levegőminőséget, de nem oldja meg a klímaváltozás problémáját

Az átmeneti leállás javította a levegőminőséget, de nem oldja meg a klímaváltozás problémáját

A légszennyezés világszerte mérhetően csökkent a nagyvárosok, iparvidékek fölött, a zaj- és fényszennyezés is látványosan visszaesett. Az üvegházhatású gázok koncentrációja viszont a legjobb esetben is alig csökken 2020-ban a kutatók várakozása szerint, mert e gázok esetében a hosszú távú kibocsátás a döntő tényező. Egy világjárvány környezeti hatásai.

Odaítélték a Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíjakat Odaítélték a Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíjakat

Odaítélték a Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíjakat

Gyógyszermaradvány-szennyezések felszíni vizeinkben, urbanizált talajok minősítése, felszín alatti vizek áramlása – három fiatal kutató: Maász Gábor, Horváth Adrienn és Tóth Ádám munkáját ismerte el idén a Környezettudományi Elnöki Bizottság az említett területeken elért eredményeiért.

Csillagdák építésétől a napparallaxis meghatározásáig – Hell Miksa pályája Csillagdák építésétől a napparallaxis meghatározásáig – Hell Miksa pályája

Csillagdák építésétől a napparallaxis meghatározásáig – Hell Miksa pályája

Jezsuita szerzetes, csillagász, fáradhatatlan kutató, akinek munkáját uralkodók kísérték figyelemmel - a tizennyolcadik század magyar tudományosságának kiemelkedő alakja volt Hell Miksa. Az életéről és tudományos eredményeiről szóló összeállításból kiderül az is, hogy mi volt a Nap és a Vénusz korabeli megfigyelőit izgalomban tartó „fekete csepp” .

Kvantum-összefonódottság a forró atomi sokaságban Kvantum-összefonódottság a forró atomi sokaságban

Kvantum-összefonódottság a forró atomi sokaságban

Egy sokrészecskés atomfelhőben sikerült kvantum-összefonódást létrehozniuk azoknak a kutatóknak – közöttük Tóth Gézának, a Wigner Fizikai Kutatóközpontból (MTA Kiváló Kutatóhely) – akik eredményeikről a Nature Communications Magazinban számoltak be.

Mit tesz a koronavírus az aggyal? Magyar kutatók új kezelési módszereket keresnek Mit tesz a koronavírus az aggyal? Magyar kutatók új kezelési módszereket keresnek

Mit tesz a koronavírus az aggyal? Magyar kutatók új kezelési módszereket keresnek

A Covid-19-et főként légzőszervi betegségként ismertük meg, de egyre több bizonyíték utal arra, hogy a fertőzés és annak hatásai más szerveket, köztük az agyat is súlyosan érinthetik. Dénes Ádám és kutatótársai a világon az elsők között vizsgálnák koronavírus-fertőzésben elhunytak agyát. Eredményeik a korábbiaktól eltérő kezelési módszerekhez vezethetnek. Beszámolónk kommentálására Freund Tamást, a KOKI igazgatóját, az MTA élő természettudományokért felelős alelnökét kértük fel.

Ködpiszkáló füvesember – beszélgetés Csupor Dezsővel Ködpiszkáló füvesember – beszélgetés Csupor Dezsővel

Ködpiszkáló füvesember – beszélgetés Csupor Dezsővel

Hogyan élnek ma a köztudatban a gyógynövények? Mire jó a kakukkfű, a máriatövis, a kamilla, és van-e értelme a parlagfűkúrának? Milyen út vezet a növénytől a hatóanyagig? Az MTA Podcast új adásában Gilicze Bálint Csupor Dezsővel, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar Farmakognóziai Intézet kutatójával beszélget.

Koronavírus a neonatológus szemével – interjú Toldi Gergellyel Koronavírus a neonatológus szemével – interjú Toldi Gergellyel

Koronavírus a neonatológus szemével – interjú Toldi Gergellyel

Alig van olyan szegmense a gazdaságnak, az egészségügynek vagy akár mindennapi életünknek, amelyben ne okozott volna kisebb-nagyobb változást a koronavírus. Toldi Gergellyel – a Fiatal Kutatók Akadémiájának vezetőségi tagjával, jelenleg Angliában dolgozó neonatológussal – a kismamákra, az újszülöttekre és az orvosokra nehezedő fokozott terhelésről beszélgettünk.

Felrázott a kialakult helyzet – Fiatal kutató a tesztelés frontvonalában Felrázott a kialakult helyzet – Fiatal kutató a tesztelés frontvonalában

Felrázott a kialakult helyzet – Fiatal kutató a tesztelés frontvonalában

Hogyan éli meg egy molekuláris genetikával foglalkozó, az elmúlt években kutatólaboratóriumban dolgozó fiatal biológus a koronavírus-járványt? Csuka Dorottya tudományos munkája mellett március közepe óta önkéntesként részt vesz a koronavírus-fertőzés laboratóriumi diagnosztikájában. Volt olyan hét, amikor heti három alkalommal, reggel 8-tól este 10 óráig vagy még tovább. Sikerélményt és érzelmi mélypontot egyaránt hozó tapasztalatairól beszélt az mta.hu-nak.

Miért élnek tovább a nőstények, mint a hímek? Miért élnek tovább a nőstények, mint a hímek?

Miért élnek tovább a nőstények, mint a hímek?

Egy magyar kutatók részvételével végzett nemzetközi kutatás szerint az emlősállatok nőstényeinek minden korcsoportban jobbak az életesélyei a hímeknél. Kiderült az is, hogy az ember a nemek közti 8%-os élettartam-különbséggel még a kiegyensúlyozottabb fajok közé tartozik.

Klinikai vizsgálatok Európában és Magyarországon a Covid-19-járvány idején Klinikai vizsgálatok Európában és Magyarországon a Covid-19-járvány idején

Klinikai vizsgálatok Európában és Magyarországon a Covid-19-járvány idején

Jelenleg 500 felett van a Covid-19 betegség gyógyszeres kezelését célzó klinikai vizsgálatok száma a világban. Sok olyan, más betegségekre használt gyógyszert vizsgálnak, amelyek hatékonyak lehetnek az új koronavírus ellen is. A vizsgálatok legnagyobb része kutatói kezdeményezésű, azaz nem nagy gyógyszercégek, hanem egyetemek és kutatóintézetek szervezik és szponzorálják a vizsgálatokat. Ezek támogatására jött létre a European Clinical Research Infrastructure Network (ECRIN) elnevezésű nemzetközi szervezet, amelynek Magyarország is tagja. Az mta.hu a magyar tagszervezet vezetőjét, Kovács L. Gábor akadémikust kérte fel az alábbi összefoglaló megírására.

„Bolyaisok” – Serfőző Szabolcs művészettörténész „Bolyaisok” – Serfőző Szabolcs művészettörténész

„Bolyaisok” – Serfőző Szabolcs művészettörténész

Az elmúlt évtizedek hazai történeti és művészettörténeti kutatásai kevés figyelmet fordítottak a kora újkori Habsburg-reprezentáció emlékeire. E hiány pótlásához szeretne a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíja támogatásával hozzájárulni Serfőző Szabolcs, a Magyar Nemzeti Múzeum - Történelmi Képcsarnok munkatársa. Egy olyan tanulmánykötet kéziratán dolgozik, amely áttekintést nyújt a Habsburg-dinasztia 1526 és 1780 közötti magyarországi reprezentációjáról.

Koronavírus-tesztek: mire kell figyelniük a döntéshozóknak a teszt kiválasztásakor? Koronavírus-tesztek: mire kell figyelniük a döntéshozóknak a teszt kiválasztásakor?

Koronavírus-tesztek: mire kell figyelniük a döntéshozóknak a teszt kiválasztásakor?

A nagyobb része használhatatlan a SARS-CoV-2 vírus kimutatására készített teszteknek, amelyekből már közel 300 van a világon. Szakemberek beszámolói alapján Magyarországon is van olyan importált teszt, amelynek a jósló értéke nem éri el a 20%-ot. Kovács L. Gábor laboratóriumi szakorvos és Falus András immunológus, az MTA rendes tagjai sorra veszik a tesztekkel kapcsolatos problémákat, hangsúlyozva: hazánkban a jó teszt kiválasztásához szükséges szakértelem adott, csak a döntések minden szintjén igénybe kellene venni.

Tesztek, csoportok, szelektív intézkedések: a Magyar Tudományos Akadémia ajánlása a Covid-19 járványügyi kezeléséhez Tesztek, csoportok, szelektív intézkedések: a Magyar Tudományos Akadémia ajánlása a Covid-19 járványügyi kezeléséhez

Tesztek, csoportok, szelektív intézkedések: a Magyar Tudományos Akadémia ajánlása a Covid-19 járványügyi kezeléséhez

A döntéshozóknak, a kormánynak és a társadalom széles körének kíván tájékoztatást nyújtani az az ajánlás, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia készített, és április 22-én eljuttatott az EMMI, az ITM és a Nemzeti Népegészségügyi Központ vezetőinek. Az immunológusok, orvosok és biológusok által összeállított szöveg konkrét szakmai javaslatokat tesz a kormányzat és a hatóságok számára a Covid-19-járvány rövid és hosszú távú kezelésére.

Harminc éve működik – továbbra is kiválóan – a Hubble-űrtávcső Harminc éve működik – továbbra is kiválóan – a Hubble-űrtávcső

Harminc éve működik – továbbra is kiválóan – a Hubble-űrtávcső

1,3 millió felvétel körülbelül 50 000 csillagászati célpontról, valamint sok milliónyi csillagról és pontszerűnek tűnő távoli galaxisról végzett fényességmérés – ez a Hubble-űrtávcső harminc éves működésének számszerűsíthető eredménye. A leghosszabb ideje működő űrteleszkópnak a kozmosz kutatásában betöltött szerepét Szabados László csillagász foglalta össze az mta.hu számára.

„Bolyaisok” – Vaderna Gábor irodalomtörténész „Bolyaisok” – Vaderna Gábor irodalomtörténész

„Bolyaisok” – Vaderna Gábor irodalomtörténész

Lehet-e újat mondani Berzsenyi költészetéről? Milyen kontextusban mit jelentettek Berzsenyi versei a kortársak számára? Vaderna Gábor Bolyai-ösztöndíjas irodalomtörténész eddig ismeretlen kéziratok feldolgozásával igyekszik tisztázni a költő verseinek keletkezéstörténetét.

Hogyan tartsuk össze a családot a járványhelyzetben? Hogyan tartsuk össze a családot a járványhelyzetben?

Hogyan tartsuk össze a családot a járványhelyzetben?

A koronavírus miatti korlátozások – az óvodák, iskolák bezárása, a home office munkavégzés, a szabad mozgás beszűkülése, a személyes kapcsolatok mellőzése – váratlanul, alapjaiban változtatta meg az életünket. Mindez nemcsak fizikailag, hanem pszichésen is fokozott terhet ró ránk, ezért a Magyar Pszichológiai Társaság szervezésében elérhetővé vált azoknak a pszichológusoknak a listája, akik díjmentes online tanácsadást tartanak a járvány miatt segítségre szorulóknak. Dr. Szabó-Balogh Virág klinikai gyermek-szakpszichológussal és családterapeutával beszélgettünk a családok helyzetéről.

Átfogó szűrővizsgálatba kezd a Semmelweis Egyetem vezetésével  a négy hazai orvosképző Átfogó szűrővizsgálatba kezd a Semmelweis Egyetem vezetésével  a négy hazai orvosképző

Átfogó szűrővizsgálatba kezd a Semmelweis Egyetem vezetésével a négy hazai orvosképző

Az országos vizsgálatsorozatot reprezentatív minta alapján, több tízezer fő bevonásával május 1-től végzik. A Semmelweis Egyetem vezetésével, az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával induló szűrővizsgálatok célja, hogy a résztvevő intézmények pontos képet kapjanak a járvány kiterjedéséről, az új típusú koronavírussal fertőzöttek, valamint az átfertőzöttek valós számáról.

Citokinvihar Covid-19-fertőzésben Citokinvihar Covid-19-fertőzésben

Citokinvihar Covid-19-fertőzésben

A Covid-19 betegség lefolyásáról és az egyes gyógyszerek alkalmazhatóságáról Szekanecz Zoltán (Debreceni Egyetem ÁOK Belgyógyászati Intézet Reumatológiai Tanszék) és Constantin Tamás (Semmelweis Egyetem ÁOK II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest) készített ábrával kísért összefoglalót az mta.hu-nak.

A tudomány erős érvei az általános maszkviselés mellett – Makara Gábor neuroendokrinológust, az MTA rendes tagját kérdeztük A tudomány erős érvei az általános maszkviselés mellett – Makara Gábor neuroendokrinológust, az MTA rendes tagját kérdeztük

A tudomány erős érvei az általános maszkviselés mellett – Makara Gábor neuroendokrinológust, az MTA rendes tagját kérdeztük

El kell érni, hogy mindenki a saját ügyének is tartsa a járvány mielőbbi megszüntetését, amiben segíthet a maszkok körültekintő, általános alkalmazása – mondta az mta.hu-nak Makara Gábor orvosprofesszor. Az MTA rendes tagja hetek óta aktívan részt vesz abban a munkában, amellyel az Akadémia folyamatosan a döntéshozók figyelmébe ajánlja a járvánnyal kapcsolatos legfontosabb információkat.

Tesztek, maszkok és ajánlások – a WHO szakértőit kérdeztük Tesztek, maszkok és ajánlások – a WHO szakértőit kérdeztük

Tesztek, maszkok és ajánlások – a WHO szakértőit kérdeztük

Milyen esetekben ajánlja a tesztelést az Egészségügyi Világszervezet? Mi a jelenlegi álláspontja a maszkviselésről? Mikor csenghet le a járvány, és számíthatunk-e a vakcinára? Az mta.hu kérdéseire dr. Jakab Zsuzsanna, a WHO főigazgató-helyettese és dr. Richard Pebody, a szervezet európai fertőzéskockázat-kezelési csoportjának vezetője küldött válaszokat. Cikkünk frissített változatában elérhető az angol szöveg teljes magyar fordítása.

Hogyan segíthetünk szervezetünknek a vírus elleni védekezésben? Hogyan segíthetünk szervezetünknek a vírus elleni védekezésben?

Hogyan segíthetünk szervezetünknek a vírus elleni védekezésben?

A világméretű COVID-19-járvány kezelésében jelentős az egyéni felelősség szerepe. Ahhoz, hogy a járványügyi szabályok szigorú betartásán túl hogyan tudunk még védekezni, ismernünk kell az emberi szervezet védekezési mechanizmusainak az alapjait, a koronavírus-fertőzésre adott válaszreakcióját, és azt, van-e ennek a folyamatnak olyan pontja, ahol érdemes beavatkoznunk. Az mta.hu Falus András immunológust és Szűcs Gabriella belgyógyász-immunológus szakorvost kérdezte.

Nőni fog a tanárok megbecsültsége és tekintélye – Pléh Csaba, az MTA Közoktatási Elnöki Bizottságának elnöke a távoktatásról Nőni fog a tanárok megbecsültsége és tekintélye – Pléh Csaba, az MTA Közoktatási Elnöki Bizottságának elnöke a távoktatásról

Nőni fog a tanárok megbecsültsége és tekintélye – Pléh Csaba, az MTA Közoktatási Elnöki Bizottságának elnöke a távoktatásról

A jelenlegi nehéz helyzet megmutatta, milyen sok kezdeményezőkészség és önállóság van az iskolarendszerben és a pedagógustársadalomban – mondta az mta.hu-nak Pléh Csaba, aki szerint békés körülmények között is sokkal jobban kellene építeni a pedagógusok innovációs erejére. A járványhelyzetben elsajátított képességek megőrzését és fejlesztését a Magyar Tudományos Akadémia egy gyakorló tanárokat és kutatókat összefogó, folyamatosan és hivatásszerűen tantervfejlesztéssel foglalkozó intézet alapításával és működtetésével támogathatná.

Járványok és következmények Járványok és következmények

Járványok és következmények

Egy újonnan felbukkant vírus hatására a ma embere is kénytelen megtapasztalni a karantén „élményét”: a bizonytalanságot, a félelmet a betegségtől, a gazdasági válságtól. Hogyan reagáltak elődeink azokban az évszázadokban, amikor a járványok kiváltó okairól és az ellenük való hatékony fellépés eszközeiről sokkal kevesebbet tudtak, mint napjainkban? Ennek a kérdésnek a megválaszolására Géra Eleonóra történész-levéltárost, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Művelődéstörténeti Tanszékének docensét kérte az mta.hu.

Tardos Gábor Gödel-díjas Tardos Gábor Gödel-díjas

Tardos Gábor Gödel-díjas

A magyar matematikus „A constructive proof of the general Lovász Local Lemma” című, Robin A. Moserrel 2010-ben publikált cikkéért szerzőtársával közösen kapta a rangos díjat. Az elismerést a legjelentősebb európai elméleti számítástudományi szervezet, a European Association for Theoretical Computer Science és az ACM Special Interest Group on Algorithms and Computation Theory együttesen ítéli oda.

Kisfilm a Balatoni Limnológiai Intézetről Kisfilm a Balatoni Limnológiai Intézetről

Kisfilm a Balatoni Limnológiai Intézetről

1927. szeptember 5-én kezdte meg működését a Klebelsberg Kuno szorgalmazására alapított Magyar Biológiai Kutatóintézet, az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének elődje. A Tihanyban folyó munkát, az ott elért eredményeket mutatja be egy tavaly készült ismeretterjesztő film.

Itt kérhet lelki támaszt a járvány idején – önkéntes pszichológiai segítők listája Itt kérhet lelki támaszt a járvány idején – önkéntes pszichológiai segítők listája

Itt kérhet lelki támaszt a járvány idején – önkéntes pszichológiai segítők listája

Kihez fordulhatnak azok, akik a járvány miatt kialakult helyzetben bizonytalanná váltak, szoronganak, félnek? A pszichológus szakma is az online térbe költözött: a Pszi Pont nevű oldalon elérhető pszichiáterek, pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek azt vállalták, hogy néhány alkalommal térítésmentes segítséget, krízisintervenciós szolgáltatást nyújtanak online vagy telefonon keresztül.

Az elmaradó rendes közgyűlést a lehető leghamarabb meg kell tartani – az Elnökség április 7-ei határozatai Az elmaradó rendes közgyűlést a lehető leghamarabb meg kell tartani – az Elnökség április 7-ei határozatai

Az elmaradó rendes közgyűlést a lehető leghamarabb meg kell tartani – az Elnökség április 7-ei határozatai

A járványhelyzetre és a kormányzati intézkedésekre tekintettel a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége megismerte és tudomásul vette azt az elnöki tájékoztatást, amely szerint elhalasztják az MTA 2020. május 4–5-re összehívott, 193., rendes közgyűlését. Az Elnökség az Akadémia elektronikus választási rendszerén keresztül hozott döntésében arról is határozott, hogy a jelenlegi vezetők meghosszabbított megbízással – legkésőbb 2020. szeptember 30-ig – lássák el a vezetői feladatokat.

Ott a végünk, ha nem beszéljük meg nyíltan, mi jó, és mi nem a járvány kezelésében – a 24.hu interjúja Ferenci Tamással Ott a végünk, ha nem beszéljük meg nyíltan, mi jó, és mi nem a járvány kezelésében – a 24.hu interjúja Ferenci Tamással

Ott a végünk, ha nem beszéljük meg nyíltan, mi jó, és mi nem a járvány kezelésében – a 24.hu interjúja Ferenci Tamással

Nagyon későn kezdtük a tesztelést, és még mindig nem elég széles körben végezzük, ezért csak becsült adataink vannak a koronavírus-fertőzöttek valódi számáról. A kormány létrehozott egy matematikusokból, statisztikusokból álló munkacsoportot, hogy adatelemzéssel és prognózisokkal segítse a járványügyi intézkedéseket. Ferenci Tamás biostatisztikus, az Óbudai Egyetem docense is e munkacsoport tagja. Szerinte egyelőre jól állunk, de őszintén beszélt a kockázatokról és a hiányosságokról is. Balavány György interjúja a 24.hu-n.

„Bolyaisok” – Fodor László jogtudós „Bolyaisok” – Fodor László jogtudós

„Bolyaisok” – Fodor László jogtudós

A Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíja magas presztízsű, teljesítmény-központú, országos ösztöndíj. Az mta.hu új sorozatában olyan kutatókat mutatunk be, akik e támogatásnak is köszönhetően folytatták tudományos tevékenységüket – a Kuratórium munkáját segítő 11 szakértői kollégium szerint kiválóan. Fodor László jogász, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának professzora a környezetvédelem alkotmányjogi alapjait és a fenntartható energiarendszerek jogi szabályozási kérdéseit vizsgálta Bolyai-ösztöndíjasként.

Gombatörténetek – beszélgetés Nagy Lászlóval Gombatörténetek – beszélgetés Nagy Lászlóval

Gombatörténetek – beszélgetés Nagy Lászlóval

Az erdők avarjában és a boltok polcain szemünk elé kerülő gombák valójában egy titokzatos, rejtett világ kézzelfogható hírnökei. Mi történik a háttérben a gombafonalak kusza hálózatában? Mit árul el a földi evolúció sokmillió éves történetéről ezer gomba genomja? És hogyan tehetik jobbá a világunkat a gombák némi kutatói segítséggel? Az MTA Podcast új adásában Gilicze Bálint a Szegedi Biológiai Kutatóközpont Gombagenomikai és Evolúciós Laboratóriumának vezetőjével, Nagy Lászlóval beszélget.

A zarándokháztól a karanténig A zarándokháztól a karanténig

A zarándokháztól a karanténig

Milyen intézményes lehetőségek álltak rendelkezésre a fertőző betegségekkel és járványokkal szembeni védekezéshez a középkorban és mik voltak pontosan azok az ispotályok? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre ad választ írásában Szende Katalin, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport tagja.

Európai Nyílt Tudományos Felhő a kutatók segítésére Európai Nyílt Tudományos Felhő a kutatók segítésére

Európai Nyílt Tudományos Felhő a kutatók segítésére

Bejelentették az Európai Nyílt Tudományos Felhő (European Open Science Cloud, EOSC) elindítását, amely az Európai Bizottság kezdeményezése a nyílt hozzáférésű tudomány támogatására. Az új eszköz a kutatási adatok hozzáférhetőségének megteremtését, a kutatási adatkezelés folyamatának fejlesztését szolgálja.

A WHO összeállítása a koronavírus körüli tévhitekről A WHO összeállítása a koronavírus körüli tévhitekről

A WHO összeállítása a koronavírus körüli tévhitekről

Ahogyan ez haváriák esetén lenni szokott, az új koronavírus-járvány kapcsán is megjelentek a tévhitek, egy súlyos problémára egyszerű módszereket kínáló megoldások. A tudomany.hu összeállítása az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kiadványa alapján készült, célja a hiedelmek cáfolata és néhány alapvető kérdés tisztázása.

Hogyan beszéljek a gyermekemmel a koronavírusról? – Új videó jelnyelven és cigány nyelven az MTA oktatási kutatócsoportjától Hogyan beszéljek a gyermekemmel a koronavírusról? – Új videó jelnyelven és cigány nyelven az MTA oktatási kutatócsoportjától

Hogyan beszéljek a gyermekemmel a koronavírusról? – Új videó jelnyelven és cigány nyelven az MTA oktatási kutatócsoportjától

A Nyelvtudományi Intézet (MTA Kiváló Kutatóhely) Többnyelvűségi Kutatóközpontjában működő MTA-NYTI NyelvEsély Szakmódszertani Kutatócsoport a gyerekeknek szóló koronavírus-tájékoztatók magyar jelnyelvi és romani nyelvű változatai után a szülők számára szóló videót is készített. Jelnyelvi tolmácsolással és romani nyelven nézhető meg Magyarország Kormányának idősekhez szóló felhívása is, valamint jelnyelven a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Mentálhigiéniai Központ kisfilmje.

„Nem akartak katonát látni?” – Új kötet a Lendület Trianon 100 Kutatócsoporttól „Nem akartak katonát látni?” – Új kötet a Lendület Trianon 100 Kutatócsoporttól

„Nem akartak katonát látni?” – Új kötet a Lendület Trianon 100 Kutatócsoporttól

Hogyan omlott össze az első világháború végétől a magyar állam? Melyek voltak a „felfordulás havától”, vagyis 1918 novemberétől kezdődő folyamat legfontosabb eseményei, és miként születtek meg később az ezeket magyarázó, eltérő narratívák: Ezt összegezte kötetében Révész Tamás történész, a Magyar Tudományos Akadémia kiválósági programjának keretében működő kutatócsoport tagja.

Virtuális közgyűlés is lehetséges – Interjú Lovász Lászlóval Virtuális közgyűlés is lehetséges – Interjú Lovász Lászlóval

Virtuális közgyűlés is lehetséges – Interjú Lovász Lászlóval

Ha a jogi környezet lehetővé teszi, és a Közgyűlés tagjai is elfogadják, akkor jöhet szóba a személyes részvétel nélküli közgyűlés és vezetőválasztás – mondta az MTA elnöke az mta.hu-nak. Az Akadémia támogatja a döntéshozók munkáját a vírusellenes küzdelemben, az elnök pedig a járvány terjedésével kapcsolatos matematikai kutatásokba kezdett. Véleménye szerint a kemény intézkedésekre szükség van, de közben fel kell készülni arra az időszakra is, amikor ezeket szükségképpen fel kell lazítani.

A társas távolságtartás véd a fertőzés ellen, de fel kell készülnünk emberi hatásaira A társas távolságtartás véd a fertőzés ellen, de fel kell készülnünk emberi hatásaira

A társas távolságtartás véd a fertőzés ellen, de fel kell készülnünk emberi hatásaira

A távolságtartás elsődleges, megfellebbezhetetlen szabály járvány idején. A társas viselkedést vizsgáló kutatók ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy készüljünk fel arra, milyen nehézségeket okoz az ember saját társas természetével való megküzdés. Egyebek mellett erről írt Greg Miller tudományos újságíró a Science-ben. Az elszigeteltség főleg az idős embereket érinti érzékenyen. A magyarországi idősek szociális kapcsolataik alapján különösen magányosnak számítanak Európában.

Ingyenes online kurzusok a koronavírusról Ingyenes online kurzusok a koronavírusról

Ingyenes online kurzusok a koronavírusról

Ingyenes webináriumot indít a barcelonai Tudomány- és Technológiadiplomáciai Központ a koronavírus kapcsán felvetett kérdésekről. Nemzetközi szervezetek egészségügyi szakértői, tudománydiplomáciai és geopolitikai szakemberek segítenek eligazodni a témában az öt alkalomból álló online előadás-sorozat keretében. Szintén ingyenes online kurzust indít a koronavírusról nemzetközi szakértők bevonásával a London School of Hygiene & Tropical Medicine.

Járványellenes intézkedések: a legújabb számítások szerint Magyarország jó úton jár, de még sokáig ki kell tartani Járványellenes intézkedések: a legújabb számítások szerint Magyarország jó úton jár, de még sokáig ki kell tartani

Járványellenes intézkedések: a legújabb számítások szerint Magyarország jó úton jár, de még sokáig ki kell tartani

A londoni Imperial College megbízásából végzett legújabb modellszámítások a Magyarországon is meghozott szigorúbb intézkedések megalapozottságát támasztják alá. Az eredmények szerint csillapítás helyett elfojtásra kell törekedni, mert csak így tud megbirkózni az egészségügy a helyzettel. Addig, amíg megszületnek az egyéb eszközök a járvány leküzdésére, a modell szerint a szigorú, mindennapi életmódunkat megváltoztató intézkedéseket újra és újra be kell vezetni.

Magyar kutatók jelentkezését várják

A SZTAKI és a Wigner – a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) támogatásával – úgy döntött, felajánlja az általuk üzemeltetett, kutatási célokra korábban létrehozott MTA Cloud számítási felhőt, benne saját számítási kapacitásukkal (több ezer processzor és több terabájt memória) az új koronavírus okozta járvány elleni küzdelemre. Várják olyan magyar kutatók, kutatócsoportok jelentkezését, akik a vírussal vagy a járvánnyal foglalkoznak.

A matematika ötletek tárháza és valódi élethelyzetek közvetítője – interjú Jaroslav Nešetřillel A matematika ötletek tárháza és valódi élethelyzetek közvetítője – interjú Jaroslav Nešetřillel

A matematika ötletek tárháza és valódi élethelyzetek közvetítője – interjú Jaroslav Nešetřillel

A minket körülvevő nagy hálózatok matematikájának feltárására nyert 2018-ban körülbelül 3 milliárd forintos támogatást az Európai Kutatási Tanács (ERC) szinergiapályázatán Lovász László és két kutatótársa, Barabási Albert-László és Jaroslav Nešetřil. A cseh matematikussal március 14-én, röviddel a matematika világnapja után beszélt telefonon az mta.hu. A teljes interjú angolul olvasható oldalunkon.

Magyarország átvenné a kezdeményezést a jövő járványaival szemben Magyarország átvenné a kezdeményezést a jövő járványaival szemben

Magyarország átvenné a kezdeményezést a jövő járványaival szemben

Az egyre súlyosbodó koronavírus-világjárvány bebizonyította azt, amire számos tudós figyelmeztetett: egy technológiafüggő, globalizált civilizációban, a klímaváltozás közepette nem elégséges, ha csak reagálunk a szemünk előtt kialakuló vészhelyzetekre. Egy kutatókból álló szakértői csoport olyan protokollt dolgozott ki, mellyel azonosíthatók a potenciális új kórokozók, és képesek lehetünk proaktívan tenni a járványok kialakulása ellen. A DAMA protokoll alkalmazásával a világon elsőként Magyarország veheti át a kezdeményezést az ismeretlen kórokozóktól. Az mta.hu Szathmáry Eörssel, a csoport vezetőjével készített összefoglalót.

Hogyan kutassunk embereket humán kontaktus nélkül? – Az MTA ajánlásai Hogyan kutassunk embereket humán kontaktus nélkül? – Az MTA ajánlásai

Hogyan kutassunk embereket humán kontaktus nélkül? – Az MTA ajánlásai

A koronavírussal kapcsolatos járványügyi helyzet egyik következménye a humán kontaktust igénylő vizsgálatok felfüggesztése. Az MTA egyetért az egyetemek és más kutatóhelyek ezt eredményező döntéseivel. Ugyanakkor pszichológus, biológus, szociológus, pedagógus, nyelvész kutatók és kutatójelöltek százai kerülnek így nehéz helyzetbe, borítékolható időzavarba. Nincsen mindenre érvényes csodaszer, de a  viselkedéskutatások egy része ma már internetes felületeken zajlik.

Tisztújítás az Akadémián – bemutatjuk az elnökjelölteket Tisztújítás az Akadémián – bemutatjuk az elnökjelölteket

Tisztújítás az Akadémián – bemutatjuk az elnökjelölteket

Bemutatjuk az Akadémia 2020-as tisztújításának elnökjelöltjeit, Freund Tamást, Pléh Csabát és Szathmáry Eörsöt. Milyen tudományos életút áll mögöttük? Kiket tartanak szellemi mestereiknek, és maguk milyen műhelyeket alapítottak? Hogyan vezették és vezetik a rájuk bízott intézményeket, szervezeteket? A cikkek végén közeli munkatársaik, szakmai partnereik nyilatkoznak az elnökjelöltekről.

Kitüntetések a nemzeti ünnep alkalmából Kitüntetések a nemzeti ünnep alkalmából

Kitüntetések a nemzeti ünnep alkalmából

Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából a miniszterelnök előterjesztésére kitüntetéseket adományozott. A kitüntetettek listája a Magyar Közlönyben jelent meg vasárnap. A Magyar Tudományos Akadémia tagjai, illetve az MTA doktorai közül tízen részesültek Széchenyi-díjban, illetve a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetésben.

Forradalom az Akadémián Forradalom az Akadémián

Forradalom az Akadémián

Kik és milyen módon vettek részt a korabeli tudósközösség tagjai közül az 1848. március 15-én kirobbant forradalomban? Milyen hatással voltak a Tudós Társaság működésére a történelmi események? E kérdésekre válaszol írásában Katona Csaba történész.

Híd a fiatal kutatók felé – változások előtt az Akadémia Bolyai-ösztöndíja Híd a fiatal kutatók felé – változások előtt az Akadémia Bolyai-ösztöndíja

Híd a fiatal kutatók felé – változások előtt az Akadémia Bolyai-ösztöndíja

A Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezte a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj összegének emelését. Az Akadémia jövőre negyedszázados, teljesítményközpontú, magas presztízsű, országos ösztöndíja ezzel és több más tervezett változtatással még vonzóbb lehet a fiatal kutatók számára a tudományos pálya kiemelkedően fontos szakaszában, a PhD-fokozat megszerzését követő időben.

Kutatónőket köszöntöttek az Akadémia Székházában Kutatónőket köszöntöttek az Akadémia Székházában

Kutatónőket köszöntöttek az Akadémia Székházában

Csillagász, matematikus és fizikus kutatónő munkásságát ismerték el idén a Nők a Tudományban kiválósági díjjal. A nőnaphoz kötődő rendezvényen évről évre olyan fiatal kutatónők vehetik át az elismerést, akik a hazai és nemzetközi tudományos életben is kiemelkedően teljesítenek, mindemellett pedig a fiatal lányok körében is örömmel népszerűsítik a műszaki és természettudományos pályák sokszínűségét és lehetőségeit.

Bolyai-ösztöndíjjal Dohnányi Ernő nyomában Bolyai-ösztöndíjjal Dohnányi Ernő nyomában

Bolyai-ösztöndíjjal Dohnányi Ernő nyomában

A Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíjának segítségével jelentetett meg Amerikában könyvet Dohnányiról Kusz Veronika zenetörténész. Az A Wayfaring Stranger: Ernst von Dohnányi’s American Years, 1949–1960 című kötet az első angol nyelvű tudományos monográfia az elmúlt évtizedekben idehaza méltatlanul mellőzött, de napjainkban világszerte egyre népszerűbbé váló magyar zeneszerzőről.

Múltunk kettős spirálja – beszélgetés Mende Balázzsal és Szécsényi-Nagy Annával Múltunk kettős spirálja – beszélgetés Mende Balázzsal és Szécsényi-Nagy Annával

Múltunk kettős spirálja – beszélgetés Mende Balázzsal és Szécsényi-Nagy Annával

A csontok kemény szövetük belsejében akár több tízezer éven át is hűen őrzik tulajdonosuk örökítőanyagát – az archeogenetika módszereivel pedig ma már hozzájuthatunk ehhez az információhoz. De vajon hogyan formálja át ez a hirtelen jött elképesztő adatbőség a régészetet és a történettudományt? Gilicze Bálint a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetében működő Archeogenetikai Laboratórium munkatársaival, Mende Balázzsal és Szécsényi-Nagy Annával beszélget az MTA Podcast új adásában.

Csak trükközés fára cserélni a szenet a kazánokban – figyelmeztetnek az európai akadémiák Csak trükközés fára cserélni a szenet a kazánokban – figyelmeztetnek az európai akadémiák

Csak trükközés fára cserélni a szenet a kazánokban – figyelmeztetnek az európai akadémiák

Fával fűtünk, biomasszával működő erőművekben termelünk áramot – a jelenlegi európai szabályozás szerint ez megfelel a klímavédelmi céloknak. Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete, az EASAC állásfoglalása szerint azonban tévútról van szó: különösen a fapellet égetésével egységnyi elektromos áram előállítása több szén-dioxid kibocsátásával jár, mintha az erőmű szénnel működne.

„Szeretek hasznos lenni” – interjú Kroó Norbert akadémikussal „Szeretek hasznos lenni” – interjú Kroó Norbert akadémikussal

„Szeretek hasznos lenni” – interjú Kroó Norbert akadémikussal

Végzős egyetemistaként nyolc állásajánlata volt, de végül a Központi Fizikai Kutató Intézetet választotta. Hogyan került ezután a múlt század hatvanas éveinek közepén először a svéd nukleáris kutatás központjába, majd nem sokkal később a Szovjetunióba, a dubnai Egyesített Atomkutató Intézetbe immár vezető beosztásba? Egyebek mellett ez is kiderül az Utak a Széchenyi térre című interjúsorozat újabb részéből, amelyben Kroó Norbert, a szilárdtest-fizika, az optika és a neutronfizika területének nemzetközileg elismert tudósa idézte fel élete és szakmai pályafutása meghatározó állomásait.

Elektródfátyol a tekervényeken – ahol az agykutatás találkozik az anyagtudománnyal Elektródfátyol a tekervényeken – ahol az agykutatás találkozik az anyagtudománnyal

Elektródfátyol a tekervényeken – ahol az agykutatás találkozik az anyagtudománnyal

A koponyacsont alá beültetett áttetsző mikroelektród-hálózatok alkalmazásával a csúcstechnológiás mikroszkópok pontossága és sokoldalúsága mellett az elektrofiziológia rendkívüli sebessége is kihasználható. Ahhoz azonban, hogy ez az érzékelő hálózat megmaradhasson az agy közvetlen felszínén, és a mikroszkópokat se zavarja, anyagtechnológiai bravúrokra van szükség. Fekete Zoltán és kutatócsoportja több áttörést is elértek az utóbbi években e területen.

Megjelent a Lendület program 2020. évi pályázati kiírása Megjelent a Lendület program 2020. évi pályázati kiírása

Megjelent a Lendület program 2020. évi pályázati kiírása

A Magyar Tudományos Akadémia kiválósági programjának célja a kutatóintézetekben és egyetemeken folyó kutatások dinamikus megújítása nemzetközileg kimagasló teljesítményű kutatók és kiemelkedő fiatal tehetségek külföldről történő hazahívásával, illetve itthon tartásával.

A globális élelmezésbiztonsági háló kiépítése sürgető feladat - Popp József székfoglalója A globális élelmezésbiztonsági háló kiépítése sürgető feladat - Popp József székfoglalója

A globális élelmezésbiztonsági háló kiépítése sürgető feladat - Popp József székfoglalója

Az éhezés és az elhízás, az alul- és túltápláltság egymással párhuzamosan fordul elő a fejlett és fejlődő régiókban egyaránt – mondta Popp József agrárközgazdász, az MTA újonnan megválasztott levelező tagja az mta.hu-nak. Véleménye szerint a romló éghajlati tényezők miatt a szegényebb országokban állandósuló élelmiszerhiányra, ennek nyomán pedig további népességvándorlásra kell felkészülni. Az interjú végén megnézhető az akadémikus székfoglaló előadásáról készült felvétel is.

Az MTA Lendület program új eredményei segíthetnek a daganatos sejtek gyógyszerekkel szembeni ellenállásának leküzdésében Az MTA Lendület program új eredményei segíthetnek a daganatos sejtek gyógyszerekkel szembeni ellenállásának leküzdésében

Az MTA Lendület program új eredményei segíthetnek a daganatos sejtek gyógyszerekkel szembeni ellenállásának leküzdésében

A Semmelweis Egyetemen működő MTA-SE Lendület Molekuláris Onkohematológia Kutatócsoport az egyik leggyakoribb felnőttkori leukémiatípus, a krónikus limfocitás leukémia terápiája során kialakuló molekuláris változásokat vizsgálta, együttműködésben az Osztrák Tudományos Akadémia Molekuláris Medicina Központjával (CeMM), valamint a Regensburgi Egyetem és a Dél-Pesti Centrumkórház szakembereivel. A kutatók egy olyan molekuláris folyamatra bukkantak, amely fontos szerepet játszik a daganatos sejtek gyógyszerekkel szembeni ellenállásában.

Történészszemmel: Trianon és következményei Történészszemmel: Trianon és következményei

Történészszemmel: Trianon és következményei

„Beyond Trianon. The exit from war in Danubian Europe: a new era? (1918–1924)” („Trianonon túl. A háború vége a dunai Európában: új korszak? [1918–1924]”) címmel tart nemzetközi konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia, amely az elmúlt években kiemelten foglalkozott a trianoni békeszerződéssel és következményeivel. Az angol nyelvű konferenciára a magyar kutatók mellett mintegy harminc külföldi résztvevő érkezik Ausztriából, az Egyesült Államokból, Németországból, Franciaországból, Romániából, Ukrajnából, Svájcból, Olaszországból, Horvátországból és Szlovéniából.

Sörök, naplók, szerelmek – beszélgetés Katona Csaba történésszel Sörök, naplók, szerelmek – beszélgetés Katona Csaba történésszel

Sörök, naplók, szerelmek – beszélgetés Katona Csaba történésszel

Levéltáros, sörtörténész, erotikus vagy éppen a végletekig tárgyszerű naplók kutatója, és legfőképpen a Monarchia hétköznapjainak avatott ismerője. Katona Csaba, Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet történésze valóban szemmagasságból vizsgálja közös múltunkat. Vele beszélget Gilicze Bálint az MTA Podcast új adásában.

A Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása az ukrajnai nyelvtörvénytervezetről A Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása az ukrajnai nyelvtörvénytervezetről

A Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása az ukrajnai nyelvtörvénytervezetről

Az MTA Elnöksége állást foglalt az ukrán parlamentnek a magyar nyelvű oktatást is érintő törvénytervezetéről. Lovász László, az MTA elnöke felkérésére az állásfoglalás szövegét Kertész András, az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának elnöke, Zsoldos Attila, az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztályának elnöke és Pléh Csaba, az MTA Közoktatási Elnöki Bizottság elnöke fogalmazták meg.

„Sokat köszönhetünk nekik” – Pedagógus kutatók elismerése az Akadémián „Sokat köszönhetünk nekik” – Pedagógus kutatók elismerése az Akadémián

„Sokat köszönhetünk nekik” – Pedagógus kutatók elismerése az Akadémián

Az irodalomtanítás módszertana, a kutatásalapú tanulás a kisgyermekkori természettudományos nevelésben, az információs és kommunikációs technológiai műveltség mérése – néhány téma az MTA Pedagógus Kutatói Pályadíj nyertes pályázatainak témái közül. Idén 12 tanár vehette át az elismerést Török Ádámtól, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárától, aki az Akadémia feladatának nevezte, hogy támogassa azokat a tanárokat, akik kutatásaik révén maguk is hozzájárulnak közös tudáskincsünk gyarapításához.

A koronavírusról és a kialakult járványügyi helyzetről tárgyilagosan A koronavírusról és a kialakult járványügyi helyzetről tárgyilagosan

A koronavírusról és a kialakult járványügyi helyzetről tárgyilagosan

Ahogy arról az elmúlt napok híradásaiból mindenki tájékozódhatott, a világban jelenleg egy új koronavírus (2019-nCoV) okoz járványt. Nagyon sok hivatalos és félhivatalos, hiteles és légből kapott hír jelent meg, így a lehetőségekhez képest szeretnénk szakmai, tárgyilagos tájékoztatást adni a kialakult helyzetről. A cikk megírására a Szentágothai János Kutatóközpont (Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar) Virológiai Kutatócsoportjának kiváló szakembereit, dr. Kemenesi Gábort és prof. dr. Jakab Ferencet kérte fel az mta.hu.

Huszonkét fiatal kutatót díjazott az Akadémia Huszonkét fiatal kutatót díjazott az Akadémia

Huszonkét fiatal kutatót díjazott az Akadémia

Megújuló energiaforrások különböző léptékű hasznosítása, pulzáló fehér törpecsillagok, fényöltöztetett molekulák dinamikája, kutya-robot interakciók – néhány azok közül a kutatási témák közül, amelyek pályamunkáinak szerzőit Akadémiai Ifjúsági Díjjal tüntették ki. Idén 22 fiatal kutató részesült az elismerésben.

Helmholtz-érem az MTA tiszteleti tagjának Helmholtz-érem az MTA tiszteleti tagjának

Helmholtz-érem az MTA tiszteleti tagjának

Somorjai Gábort, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagját, a National Academy of Sciences tagját, a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) professzorát a Berlin-Brandenburgi Tudományos Akadémia Helmholtz-éremmel tüntette ki életművéért, a felületkémia területén végzett munkásságáért és világszerte elismert kutatási eredményeiért.

Mennyit ér egy erdő? – beszélgetés Aszalós Réka ökológussal Mennyit ér egy erdő? – beszélgetés Aszalós Réka ökológussal

Mennyit ér egy erdő? – beszélgetés Aszalós Réka ökológussal

A klímaváltozás kapcsán egyre elkerülhetetlenebb, hogy feltegyük a kérdést: mennyit ér számunkra valójában az erdő? Gilicze Bálint az Ökológiai Kutatóközpont munkatársával, Aszalós Réka erdőökológussal beszélget az MTA Podcast új adásában amazonasi erdőtüzekről, a faültetési programok esélyeiről és arról, hogy mi mindent nyújthat az embernek az őt körülvevő természeti környezet.

Több ország szolgálatában – a politikus, katona és költő-író Zrínyi Miklós identitásai Több ország szolgálatában – a politikus, katona és költő-író Zrínyi Miklós identitásai

Több ország szolgálatában – a politikus, katona és költő-író Zrínyi Miklós identitásai

Az Országgyűlés tavalyi döntése alapján 2020-at Zrínyi Miklós-emlékévvé nyilvánította. De milyen kép él a 400 éve született arisztokratáról a magyar és horvát irodalomban, történetírásban, és miként vált mindkét nemzet emlékezetében paradigmatikus alakká? E kérdésekre válaszol az mta.hu számára készített tanulmányában Pálffy Géza történész, aki szerint Zrínyi pályája érzékletesen bizonyítja, hogy a 17. század közepén a dinasztia és az uralkodó iránti hűség összeegyeztethető volt a „hazafisággal”, azaz a Magyar Királyság, a magyar és horvát „rendi nemzetek” érdekeinek védelmével és több ország szolgálatával.

Helyzetkép és megoldási javaslatok – az MTA felmérte a hazai orvosi szakmák állapotát Helyzetkép és megoldási javaslatok – az MTA felmérte a hazai orvosi szakmák állapotát

Helyzetkép és megoldási javaslatok – az MTA felmérte a hazai orvosi szakmák állapotát

A hazai orvosi szakmák helyzete és perspektívái a 21. század elején I. címmel rendhagyó kötetet jelentetett meg a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya. A kiadvány fő célja – az MTA törvényben rögzített és az Akadémia új küldetésében külön is hangsúlyozott tanácsadói szerepvállalásának megfelelően – a szakpolitikai döntéshozatal támogatása.

Trendek és töréspontok: megjelent az újjáalakult Világgazdasági Tudományos Tanács kiadványa - interjú Török Ádámmal, az MTA főtitkárával Trendek és töréspontok: megjelent az újjáalakult Világgazdasági Tudományos Tanács kiadványa - interjú Török Ádámmal, az MTA főtitkárával

Trendek és töréspontok: megjelent az újjáalakult Világgazdasági Tudományos Tanács kiadványa - interjú Török Ádámmal, az MTA főtitkárával

Milyen tendenciák fedezhetők fel napjaink világkereskedelmében? Gazdasági csodák vagy gazdasági csapdák jellemzik inkább a növekvő kínai gazdaságot? Létezik-e orosz modell? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a két éve újraindult Világgazdasági Tudományos Tanács. A szervezet hátteréről és eddigi munkájáról kérdeztük Török Ádámot, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárát, a VTT elnökét.

Oktatás és vízhelyzet: két stratégiai jelentőségű akadémiai kutatási program folytatását javasolta az MTA Elnöksége Oktatás és vízhelyzet: két stratégiai jelentőségű akadémiai kutatási program folytatását javasolta az MTA Elnöksége

Oktatás és vízhelyzet: két stratégiai jelentőségű akadémiai kutatási program folytatását javasolta az MTA Elnöksége

A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége 2019. szeptember 24-i és 2019. október 22-i ülésén elfogadta az MTA Nemzeti Víztudományi Program és az MTA Tantárgy-pedagógiai Kutatási Program szakmai beszámolóját, és felkérte az Akadémia elnökét, hogy kezdeményezzen egyeztetéseket a következő ciklus vezetésére jelölt személyekkel a stratégiai jelentőségű kutatási programok folytatásáról és támogatásáról.

Az MTA a Nemzeti alaptantervről Az MTA a Nemzeti alaptantervről

Az MTA a Nemzeti alaptantervről

A Magyar Tudományos Akadémia 2018-ban alaposan elemezte és véleményezte a Nemzeti alaptanterv akkori változatát, 2019-ben felajánlotta további együttműködését, és a visszajelzések hiánya ellenére jelenleg is készen áll arra, hogy részt vegyen az ország jövője szempontjából meghatározó fontosságú NAT társadalmi vitájában, szakmai támogatásában.

Elhunyt Aczél János matematikus, az MTA külső tagja Elhunyt Aczél János matematikus, az MTA külső tagja

Elhunyt Aczél János matematikus, az MTA külső tagja

Életének 96. évében a kanadai Waterlooban elhunyt Aczél János akadémikus, a függvényegyenletek elméletének nemzetközi hírű tudósa, a magyar matematika „nagy ötös fogatának”, a „Big Five”-nak is nevezett csoport egyik tagja. A kutatótársak nevében Daróczy Zoltán és Páles Zsolt akadémikusok emlékeznek Aczél Jánosra.

Bekapcsolták a Cheops űrtávcső műszereit – A cél Földhöz hasonló bolygók felfedezése Bekapcsolták a Cheops űrtávcső műszereit – A cél Földhöz hasonló bolygók felfedezése

Bekapcsolták a Cheops űrtávcső műszereit – A cél Földhöz hasonló bolygók felfedezése

A hozzánk legközelebbi exobolygók alaposabb vizsgálatára indították 2019. december 18-án a Cheops űrtávcsövet, az Európai Űrügynökség legújabb kutatószondáját. A cél a Földhöz hasonló bolygók azonosítása, méghozzá olyan környezetben, ahol az élet kialakulása számára is adottak a feltételek. A felbocsátás óta eltelt hetekben végrehajtották az első pályamódosítást, 2020. január 8-án pedig első alkalommal kapcsolták be a Cheops fedélzeti műszereit. A távcső fedelének kinyitására január 27-én kerül sor. A Cheops megépítésében magyar szakemberek is közreműködtek, és a tudományos programból is kiveszik a részüket a hazai csillagászok.

Egy ősi galaxisütközés idejének meghatározása lendületes közreműködéssel Egy ősi galaxisütközés idejének meghatározása lendületes közreműködéssel

Egy ősi galaxisütközés idejének meghatározása lendületes közreműködéssel

A déli féltekéről látható fényes csillag, a ν Indi vizsgálata új információval szolgált egy ősi galaxisütközés részleteiről. A kozmikus karambol a Tejútrendszer és egy kisebb, Gaia-Enceladusnak nevezett galaxis között ment végbe nem sokkal kialakulásuk után. A kutatásban részt vett Szabó Róbert, a CSFK Lendület Lokális Kozmológia Kutatócsoport vezetője is.

Az Akadémia megújult küldetése – az MTA Közgyűlése és Elnöksége által elfogadott, végleges változat Az Akadémia megújult küldetése – az MTA Közgyűlése és Elnöksége által elfogadott, végleges változat

Az Akadémia megújult küldetése – az MTA Közgyűlése és Elnöksége által elfogadott, végleges változat

Az MTA tudományos osztályainak véleményét, illetve a köztestület tagjaitól érkezett javaslatokat is figyelembe vevő új küldetést az MTA 192., rendkívüli közgyűlése 93 százalékos többséggel fogadta el 2019. december 2-án. A közgyűlési javaslatokkal kiegészített dokumentumot az MTA Elnöksége 2019. december 17-i ülésén véglegesítette. A küldetés végleges szövegét és a hozzá kapcsolódó két háttéranyagot az alábbiakban közöljük.

Repülő ékszerek: nanoszerkezetek lepkeszárnyon a fizika és a biológia között – Biró László Péter akadémikus tudományünnepi előadása videón Repülő ékszerek: nanoszerkezetek lepkeszárnyon a fizika és a biológia között – Biró László Péter akadémikus tudományünnepi előadása videón

Repülő ékszerek: nanoszerkezetek lepkeszárnyon a fizika és a biológia között – Biró László Péter akadémikus tudományünnepi előadása videón

A leginkább szemet gyönyörködtető lepkék szárnyain megvillanó kék és zöld színeket nem festékanyagok keltik, hanem olyan nanoarchitektúrák, amelyek anyaguknál és szerkezetüknél fogva képesek befolyásolni a fény terjedését. Ezekről a fizikusok által fotonikus kristályoknak nevezett nanoszerkezetekről beszélt Biró László Péter, az MTA rendes tagja a Magyar Tudomány Ünnepén. Az előadáson készült videófelvétel megnézhető az mta.hu-n.

Kisebb szövet, kevesebb mutáció: sejtjeink újabb trükkje a rák ellen – Új eredmény az MTA Lendület programjában Kisebb szövet, kevesebb mutáció: sejtjeink újabb trükkje a rák ellen – Új eredmény az MTA Lendület programjában

Kisebb szövet, kevesebb mutáció: sejtjeink újabb trükkje a rák ellen – Új eredmény az MTA Lendület programjában

A daganatok kialakulása a szervezeten belüli evolúciós folyamat. A gyorsan osztódó mutáns sejtek megzabolázásában azonban az immunrendszer mellett alapvető szerepe van annak is, hogy milyen hierarchia mentén alakulnak ki szöveteink sejtjei. E hierarchia egy új, hatékony védőfunkcióját fedezte fel az MTA-ELTE „Lendület” Evolúciós Genomika Kutatócsoportja.

Két atommag, ha egyesül – Szabolics Tamás a fúzióról az MTA Podcastban Két atommag, ha egyesül – Szabolics Tamás a fúzióról az MTA Podcastban

Két atommag, ha egyesül – Szabolics Tamás a fúzióról az MTA Podcastban

Belőle származik a Nap és a csillagok fénye, a hidrogénbomba pusztító ereje, megzabolázni azonban mindeddig nem sikerült a magfúziót. Hogyan zajlik az atommagok egyesülése? Mi áll a jövő várva várt energiaforrásának útjában? Vannak-e már a láthatáron valóban ígéretes próbálkozások? Gilicze Bálint a Wigner Fizikai Kutatóközpont Kísérleti Plazmafizika Csoportjának fejlesztőmérnökével, Szabolics Tamással beszélget az MTA Podcast új adásában.

A munkaidő csökkentésének lehetőségét vizsgálják az MTA Lendület programjában A munkaidő csökkentésének lehetőségét vizsgálják az MTA Lendület programjában

A munkaidő csökkentésének lehetőségét vizsgálják az MTA Lendület programjában

Lehetséges-e a munkaidő csökkentése? Erre a kérdésre keresi a választ az MTA Lendület programjának támogatásával Antal Miklós. A humánökológus az Eötvös Loránd Tudományegyetemen alakít kutatócsoportot. A vele készített interjúból kiderül, hogy milyen kapcsolat van a munkaidő csökkentése és a környezetvédelem között, valamint az is, hogy miként járulhat hozzá a munkaidő csökkentése a klímastratégiák célkitűzéseinek megvalósításához.

Nem pusztán csontokat és tárgyakat, hanem emberi történeteket látunk Nem pusztán csontokat és tárgyakat, hanem emberi történeteket látunk

Nem pusztán csontokat és tárgyakat, hanem emberi történeteket látunk

Akár egy 4000 évvel ezelőtti háziasszony söprögetésének a nyomai is láthatóvá válnak a szakemberek számára a régészetben mára mindennapossá vált természettudományos módszereknek köszönhetően. Kiss Viktória régész szerint, aki kutatócsoportjával 2015 óta az MTA Lendület programjának támogatásával kutatja a bronzkort, például a genetikai elemzések, a fémvizsgálatok vagy a geofizikai mérések segítségével a régészek néhány évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlen részletességgel tudják rekonstruálni akár a bronzkori mindennapokat is. Az mta.hu interjúja.

A tudomány művelőinek mindenütt a minőséget kell képviselniük A tudomány művelőinek mindenütt a minőséget kell képviselniük

A tudomány művelőinek mindenütt a minőséget kell képviselniük

Pléh Csaba akadémikus a pozsonyi Pátria Rádiónak adott hosszabb interjút, amelyben beszélt a tudástanulás átalakulásairól, felidézte személyes emlékeit a történelem viharairól, és arra is válaszolt, miért vállalja a megmérettetést az MTA elnökjelöltjeként. A társadalomtudós elmondta: az Akadémiát jelenleg sem akadályozza semmi abban, hogy tényeken, a tudomány logikáján és érvelési módján alapuló véleményt mondjon a magyar társadalom és kultúra alakulófélben lévő folyamatairól.

Az evolúcióbiológus karácsonya Az evolúcióbiológus karácsonya

Az evolúcióbiológus karácsonya

Hogyan egyeztethető össze vallás és evolúció? A Földön kívüli élet valószínűbb, vagy az anyagtalan lélek? Stumpf András rendhagyó interjúja Szathmáry Eörssel a VálaszOnline-on.

A geotermikus energia hasznosításának hazai és nemzetközi helyzete A geotermikus energia hasznosításának hazai és nemzetközi helyzete

A geotermikus energia hasznosításának hazai és nemzetközi helyzete

Milyen lehetőségei vannak Magyarországon a geotermikus energia felhasználásának? Erre a kérdésre keresték a választ annak a tudományos konferenciának az előadói, amelyet az MTA Környezettudományi Elnöki Bizottság (KÖTEB) Energetika és Környezet Albizottsága rendezett. Az előadások alapján a Magyar Tudomány című folyóirat készített tematikus összeállítást.

„Csak az a szép zöld gyep…” – beszélgetés Török Péter ökológussal „Csak az a szép zöld gyep…” – beszélgetés Török Péter ökológussal

„Csak az a szép zöld gyep…” – beszélgetés Török Péter ökológussal

Mi a különbség a focipályák üde pázsitja és az ökológusok gyepe között? Hogyan vásároljunk okosan fűmagot? Miben térnek el a birkák és a marhák étkezési szokásai? Gilicze Bálint az MTA-Debreceni Egyetem Lendület Funkcionális és Restaurációs Ökológiai Kutatócsoport vezetőjével, Török Péterrel beszélget az MTA Podcast új adásában.

Ősi csillagpor ujjlenyomatai a Naprendszerben Ősi csillagpor ujjlenyomatai a Naprendszerben

Ősi csillagpor ujjlenyomatai a Naprendszerben

Vörös óriások csillagpora a Föld anyagában: a Nature Astronomy-ben most megjelent cikk egyik szerzője Maria Lugaro, a CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézetének (MTA Kiválósági Intézet) asztrofizikusa.

(Magma)tengerek a Pannon-medence alatt? (Magma)tengerek a Pannon-medence alatt?

(Magma)tengerek a Pannon-medence alatt?

A Pannon-medence alatti sekély földköpeny „nedves”, vagyis a felső köpeny átlagosan 400-520 ppm (milliomod) tömegrész „vizet” tartalmaz a benne levő ásványok szerkezetében kötve – ez a legfontosabb megállapítása annak a kutatásnak, amelyről a Lendület Pannon LitH2Oscope kutatócsoport számolt be a rangos Lithos folyóiratban.

Birodalmak visszavágva: az ELTE és a Bristoli Egyetem közös sikere legkorábbi őseink kutatásában Birodalmak visszavágva: az ELTE és a Bristoli Egyetem közös sikere legkorábbi őseink kutatásában

Birodalmak visszavágva: az ELTE és a Bristoli Egyetem közös sikere legkorábbi őseink kutatásában

Régi és heves vita lezárásához járulhat hozzá Szöllősi Gergely és Tom Williams közös kutatási eredménye, mely szerint az élővilág nem három, hanem csak két nagy birodalomra osztható. A Nature Ecology & Evolution folyóiratban december 9-én megjelent cikk az eddigieknél pontosabb megoldást kínál az első sejtmaggal rendelkező élőlények, az eukarióták eredetére is. Szöllősi Gergely ELTE-s kutatócsoportja a nemzetközi élvonalhoz tartozik, és a diákok előtt is nyitva áll.

A kutatói kiválóság védjegye - az MTA hetvenhárom új doktorát köszöntötték az Akadémián A kutatói kiválóság védjegye - az MTA hetvenhárom új doktorát köszöntötték az Akadémián

A kutatói kiválóság védjegye - az MTA hetvenhárom új doktorát köszöntötték az Akadémián

Felavatták a Magyar Tudományos Akadémia új doktorait: december 5-én 73 kiváló kutató kapta meg a tudományos teljesítmény egyik legnagyobb elismerését. Az MTA doktora cím odaítélésében jelöltenként mintegy 100 bíráló vesz részt, így Magyarországon ma ez a tudományos minőségbiztosítás legalaposabb, nemzetközi sztenderdeken nyugvó folyamata. A zömében az egyetemeken és az MTA Kiváló Kutatóhelyein dolgozó kutatók – köztük 14 nő – tovább erősítik az Akadémia 17 ezer főből álló köztestületét és az egész magyar tudományt, tudományos közösséget. Az MTA új küldetésének egyik legfontosabb eleme a tudományos kiválóság támogatása és gondozása, így az MTA doktora cím jelentőségének és presztízsének erősítése.

93 százalékos többséggel fogadta el az MTA Közgyűlése az Akadémia megújult küldetését 93 százalékos többséggel fogadta el az MTA Közgyűlése az Akadémia megújult küldetését

93 százalékos többséggel fogadta el az MTA Közgyűlése az Akadémia megújult küldetését

Az akadémiai kutatóintézet-hálózat elcsatolásával kialakult helyzet megtárgyalása, valamint az MTA megújuló küldetésének kijelölése volt az Akadémia 192., rendkívüli közgyűlésének fő célja. A Magyar Tudományos Akadémia legfőbb döntéshozó testülete, a Közgyűlés 93 százalékos többséggel támogatta az MTA küldetéséről szóló dokumentumot, 85 százalékos többséggel pedig azt az előterjesztést, amelyben megalapítja az MTA Kiváló Kutatóhely címet.

Kristályosodás-kinetikai korlát a puhatestűek héjának evolúciója során Kristályosodás-kinetikai korlát a puhatestűek héjának evolúciója során

Kristályosodás-kinetikai korlát a puhatestűek héjának evolúciója során

A Proceedings of the National Academy of Sciences egy közelmúltban megjelent cikkében a Wigner Fizikai Kutatóközpont és a Drezdai Műszaki Egyetem kutatói az anyagtudományból jól ismert irányított megszilárdulás során kialakuló mikroszerkezetek és a biomineralizáció folyamatában létrejövő meglehetősen hasonló szerkezetek közti lehetséges kapcsolatot vizsgálták.

Különszámmal tiszteleg Ádám Veronika akadémikus előtt a Neurochemical Research Különszámmal tiszteleg Ádám Veronika akadémikus előtt a Neurochemical Research

Különszámmal tiszteleg Ádám Veronika akadémikus előtt a Neurochemical Research

Tíz ország 89 kutatója írt tanulmányt a neurokémiai kutatások rangos folyóiratának októberi különszámába, amelyet Ádám Veronika, az MTA rendes tagja, a Semmelweis Egyetem Orvosi Biokémiai Intézetének professor emeritája tiszteletére jelentettek meg. Az akadémikus magyar tudomány kategóriában elnyerte az idei Prima Primissima díjat is.