„A’ kisded Makkbul (…) idővel termő Tölgyfa lesz…” – Freund Tamás köszöntője az Országos Tudományos Diákköri Konferencia nyitóünnepségén

„A’ kisded Makkbul (…) idővel termő Tölgyfa lesz…”

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!
Tisztelt Egyetemi, Állami, Akadémiai, Kutatóhelyi Vezetők!
Tisztelt Konferencia-résztvevők, Hölgyeim és Uraim!

A köszöntőm elején idézett gondolat Széchenyi Istvántól származik. Egy egyszerű, természeti kép, amely szinte népi bölcsességként hat. A kis makkból – megfelelő feltételek között – idővel termő tölgyfa lesz.

Széchenyi ezt a gondolatot – pontosabban ennek egy hosszabb változatát – választotta mottójául Lovakrul című művének. Értekezésével az volt a célja, hogy megvizsgálja a lóágazat helyzetét Magyarországon, és feltárja, hogy abban – mint a tölgyfa makkjában – milyen lehetőségek rejlenek. És hogy felhívja a figyelmet arra is, milyen veszteségekkel jár, ha nem vesszük észre e lehetőségeket, ha nem látjuk meg, hogy valami mellettünk, körülöttünk növekedni tudna és szeretne. Vagy ha nem adunk teret neki. Széchenyi egész életművével arra mutatott rá, hogy érdemes a nemzetünkben rejlő potenciálokra időt, figyelmet fordítanunk, és dolgoznunk a kiteljesedésükön. Mert idővel naggyá lesznek, és termést hoznak majd: személyes boldogság és közhaszon származik belőlük.

Fotó: Károli Gáspár Református Egyetem (37. OTDK)

Az a szemlélet, amellyel megálmodták az idén immár 37. alkalommal megrendezett Országos Tudományos Diákköri Konferenciát, hasonló ahhoz, amellyel Széchenyi megírta értekezését, és megfogalmazta a mottóját. Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia – ahogy az az idei verseny központi felhívásában is szerepel – „a magyar felsőoktatás legszélesebb bázisú, legátfogóbb tehetséggondozási formája, az önképzés, az elitképzés és a tudóssá nevelés színtere. A mesterek, témavezető tanárok, kutatók körül kialakuló TDK-műhelyek ösztönző légkörében születik meg a legtöbb tehetséges diák első tudományos élménye.”

Az elmúlt évtizedekben a felsőoktatás sokak számára elérhetővé vált. Az egyenlő lehetőségek megteremtése, a diszkrimináció elutasítása, a tehetség- és szorgalomalapú előrejutás feltételeinek biztosítása a felsőoktatásért és a tudomány koordinációjáért felelős emberek elemi kötelessége. Felelősségünk ugyanakkor a tehetséggondozás is, és hogy a tudomány magas színvonalú művelésének folytonosságát megteremtsük. Erre a magyar felsőoktatásban az OTDK biztosítja a legátfogóbb lehetőséget. Ahogy a felhívásban is szerepel, „ez az önképzés, az elitképzés és a tudóssá nevelés színtere”.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Tisztelt Konferencia-résztvevők!

Az „elit” szó a jóérzésű emberekben gyakran ellenérzést vált ki, disszonanciát kelthet. Keltenie is kell akkor, ha olyan értelemben használjuk, amely az adott „elit közösségbe” nem tartozók lenézését vagy a beletartozók önmagasztalását jelenti. Tekinthetünk azonban erre a szóra másként is. A nemzetközi „elit” szó a francia „élite”-ből származik, amelynek gyökere a latin „eligere” ige. Ez utóbbi jelentése: „gondosan kiválasztani”. „Elit”-nek lenni tehát: kiválasztottnak lenni – kiválósági alapon. A kiválasztottság pedig minden nagy kultúrában felelősséget jelent: az ajándékba kapott tehetségért vállalt felelősséget és önmagunk szolgálatba állítását a közösségért. Senki sem önmagáért kiválasztott, hanem azokért az, akik rá vannak bízva.

A reformkor nemzedéke mélyen hitte ezt. Széchenyi István egy helyen így fogalmazott: „akkor élsz, ha másokért élsz”. A Hitelben pedig ezt írta: „Az ország java nem egyesek s nehány magányosak hasznán, hanem az egész virágzásán alapulhat.” Igaz ez a mindenkori tudományra is, amely kutatói nemzedékek és kutatói közösségek összefogásának, hálózatának rendszere. Van benne egyéni siker, de egyedül elért siker sosincs. Az igazságot és a közösség javát a tudomány úgy tudja szolgálni – vagyis úgy tud virágozni –, ha összefogáson és együttműködésen alapul, és képes a folyamatos megújulásra.

A TDK-műhelyek kicsiny magként valójában ennek a folyamatnak a részei. Megmutatkozik általuk az is, hogy a kutatóhelyek szerepvállalása milyen fontos a felsőoktatásban. A magyarországi nagy egyetemeken működő kutatócsoportok – köztük például az MTA Lendület-kutatócsoport-hálózata – a tudomány élő rendszerének kisebb ökoszisztémái.

Miért mondhatjuk ezt? Azok a kutatók, akik egyetemeken dolgoznak, az esetek jelentős részében tanítanak is. Így egyrészt a legfrissebb kutatási eredményekről tudnak beszámolni hallgatóiknak, másrészt azokat a tehetséges hallgatókat, akik érdeklődnek a kutatói pálya iránt, fokozatosan be is tudják kapcsolni a kutatásokba. Ennek a bekapcsolódásnak egyik első állomása legtöbbször a TDK-műhelymunka. Ez később doktori képzéssé, sőt posztdoktori kutatássá is alakulhat. A kutatóműhelyek mikro-ökoszisztémájában a tudomány élő kölcsönhatásrendszere működik: a kutatók mint egyetemi oktatók hatnak a diákokra, a diákok bekapcsolódnak a kutatásokba, a tudomány művelőivé válnak, és kutatási pályájukon előrehaladva már ők maguk is hatnak a tudományos ismeretekre, alakítják azt.

Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia minden évben rangos esemény. Idén azonban van egy külön színe is. 2025-ben ünnepeljük a Magyar Tudományos Akadémia alapításának 200. évfordulóját. Az a kicsiny makk, amelyet híressé vált, 1825-ös pozsonyi országgyűlési felszólalásával Széchenyi elültetett, azóta terebélyes tölgyfává nőtt. „A legnagyobb magyar” felajánlásához mások is csatlakoztak, így közadakozásból megszületett az a testület, amelynek küldetése kezdettől fogva az, hogy „a tudományokat magyar nyelven kifejtse”.

A Magyar Tudományos Akadémia bicentenáriuma a magyar nemzeti identitás, a kultúra és a tudomány önmagán túlmutató jelentőségű eseménye. 2024. november 6-án az Országgyűlés ezért elfogadta azt a határozatot, amely 2025-öt és 2026-ot a Magyar Tudomány Évének nyilvánítja. A határozat első bekezdése így szól: „Az Országgyűlés – tisztelettel adózva a magyar tudósok és kutatók vitathatatlan szerepének a világ tudományos és technológiai előrehaladásában, valamint a Magyar Tudományos Akadémia a magyar nemzet és tudományosság érdekében tett két évszázados szolgálatának – támogatja a magyar tudomány és a magyar tudósok évszázados sikereinek, valamint az MTA és Könyvtára megalapítása 200 éves évfordulójának méltó megünneplését, és ezek tiszteletére a 2025. és 2026. évet a Magyar Tudomány Évévé nyilvánítja.”

A 2025-ös OTDK tehát a Magyar Tudomány Évének OTDK-ja, a bicentenáriumi év egyik jelentős tudományos eseménye. Hiszen az OTDK több mint 70 éve kapcsolja be a felsőoktatásban részt vevő hallgatókat a tudományok és a kutatás magas szintű művelésébe. Szerepe vitathatatlan a jövő kutatói nemzedékének kiválasztásában. Ezzel pedig az OTDK hozzájárul ahhoz is, hogy a magyar tudomány és a magyar tudósok tevékeny formálói lehetnek a világ tudományos előrehaladásának.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Tisztelt Konferencia-résztvevők itt, az Állam- és Jogtudományi Szekcióban és az OTDK valamennyi tudományos és művészeti szekciójában!

A tudomány – hasonlóan a művészetekhez – képes arra, hogy különbözőségeinken felülemelkedve együtt gondolkodjunk, közös célokat fogalmazzunk meg. Kodály Zoltán, aki művész és tudós volt egy időben, a Magyar Tudományos Akadémia elnökeként így fogalmazott: „nemcsak a tudomány különféle ágai tartoznak össze, és mindegyik megsínyli, ha túlságosan bezárkózik szakmája szűk körébe, hanem a tudomány és a művészet sem lehet el egymás nélkül. A tudós annál különb, minél több van benne a művészből és viszont. Intuíció, fantázia nélkül a tudós legfeljebb téglahordója lehet tudományának. Művész pedig szoros belső rend, szerkesztő logika nélkül megreked a művészet peremén.”

Dolgozatuk megírásával, az elmúlt időszakban végzett kutatásaikkal és az Országos Tudományos Diákköri Konferencián való részvételükkel Önök a tudomány művelőivé váltak, és résztvevői a magyar tudományos és művészeti életnek. Pályamunkáikban lehetőség, Önökben pedig tehetség rejlik. Mint a makkban, amelyből idővel termő tölgyfa lehet. De nem csupán a benne rejlő potenciálok okán, hanem azért is, mert egy nagyobb egész, az erdő része.

Kívánom Önöknek, hogy örömöt és szellemi társakat találjanak az Országos Tudományos Diákköri Konferencián. Hogy legyen belső erejük a munkához és tehetségükhöz méltó lehetőségeik a kibontakozáshoz, ha a tudományos vagy a művészeti pálya életre szólóan megszólítja Önöket.

Végül, de nem utolsósorban szeretnék köszönetet mondani valamennyi kutatótársamnak és minden oktatónak, aki témavezetőként, a dolgozatok szakmai bírálójaként, vagy az egyes szekciókon belül végzett bármely munkájával hozzájárul az OTDK megvalósulásához. Továbbá szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik e nagyszabású országos rendezvény szerteágazó szervezési és adminisztratív feladatait végzik, és munkájukkal stabil alapot és megtartó keretet adnak az országos tudományos diákköri tanácskozásnak. Annak a tanácskozásnak, amely valamiképp ugyanannak a magnak az egyik hajtása, amelyet mások javát szolgáló életművükkel Széchenyi István és nemzedéke – köztük a mai ünnepélyes megnyitó helyszínéül szolgáló színház névadója, a magyar nemzeti opera megteremtője és a Himnusz megzenésítője, Erkel Ferenc is – 200 évvel ezelőtt elültetett.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!