Nobel-díjasok Magyarországról

„A hovatartozás kérdése meglehetősen bonyolult lehet egy olyan soknemzetiségű országban, mint amilyen az Osztrák–Magyar Monarchiában a Magyar Királyság volt, ahol gyakoriak voltak a különböző nemzetiségűek közötti házasságok. Az országot is időtől függően kell megnevezni, mert határaink a 20. században a trianoni (1920), a bécsi (1938 és 1940) döntések, majd a párizsi (1947) békeszerződés következtében drasztikusan változtak, s voltak területek, amelyek egyszer az anyaországhoz, máskor a szomszédokhoz tartoztak, tartoznak. Jelentős részükben több nemzet tagjai éltek együtt, s kötöttek gyakran vegyes házasságot. Ezek miatt több Nobel-díjast (és természetesen más tudósokat is) több ország és nemzet tekint sajátjának (is).“

(Részlet Bazsa Györgynek a a Magyar Tudomány című folyóiratban megjelent cikkéből. A teljes írás ide kattintva olvasható.)

Összefoglaló táblázat a magyar, magyarországi születésű és magyar származású Nobel-díjasokról (A táblázat a képre kattintva nagyítható.)

Magyar, valamint magyarországi születésű Nobel-díjasok

Szüleik magyar állampolgárok. Magyarországon magyar állampolgárként születtek, anyanyelvük magyar. Iskoláikat itt kezdték, többen az egyetemet is itt végezték, évekig, sokan évtizedekig itt éltek és dolgoztak. Valamennyien a Magyar Tudományos Akadémia – rendes, levelező vagy külső – tagjai (voltak).

(Alább, a nevekre kattintva a nobel.se oldal nyílik meg.

Fotó: Wimimédia Commons

Szent-Györgyi Albert
(Budapest, 1893 – Woods Hole, MA, USA, 1986) – magyar orvos, biokémikus.
1937, élettani-orvosi Nobel-díj „a biológiai égésfolyamatokkal kapcsolatos felfedezéseiért, különös tekintettel a C-vitaminra és a fumársav katalízisére”.
Szülei: Szent-Györgyi Miklós és Lenhossék Jozefina.
Középiskolai tanulmányait a Lónyay Utcai Református Gimnáziumban végezte. Orvosi diplomát a Budapesti Tudományegyetemen, doktori fokozatot a Cambridge-i Egyetemen szerzett. A 1928–1945 között a szegedi Ferenc József Tudományegyetem professzora, 1940–41-ben az – akkori nevén Horthy Miklós Tudományegyetem – rektora is volt. Aktívan részt vett a második világháború alatti magyar ellenállásban, a háború után szerepet vállalt a magyar politikában. Országgyűlési képviselővé választották, segédkezett a Magyar Tudományos Akadémiát újjászervezésében. 1947-ben a Magyarországon zajló politikai átalakulás miatt az egyesült államokbeli Woods Hole-ba költözött, ahol megalapította az Izomkutató Intézetet a Tengerbiológiai Laboratóriumban. Neki tulajdonítják a C-vitamin első izolálását, a citromsavciklus számos összetevőjének és reakciójának, valamint az izom-összehúzódás molekuláris alapjának felfedezését. Woods Hole-ban halt meg, s ott is temették el.

Fotó: Wikimedia Commons

Hevesy György
(Budapest, 1885 – Freiburg im Breisgau, Németország, 1966) – magyar vegyész.
1943, kémiai Nobel-díj „a radioaktív izotópok mint indikátorok alkalmazásáért a kémiai kutatásokban”.
Szülei: Hevesy-Bischitz Lajos és Schossberg-Tornyai Eugenia.
A Piarista Gimnáziumban érettségizett, felsőfokú tanulmányait Budapesten, Berlinben és Freiburgban végezte, diplomáját és doktori címét a Freiburgi Egyetemen szerezte fizika szakon. A Budapesti Tudományegyetemen a fizikai kémia professzora lett, de 1920-ban Koppenhágába költözött, ahol 1922-ben (Dirk Costerrel együtt) felfedezte a hafnium elemet. Ő az izotópos nyomjelzés elvének atyja. 1943-ra Koppenhága már nem volt biztonságos hely egy zsidó tudós számára, ezért Svédországba menekült, ahol 1961-ig a Stockholmi Egyetemen dolgozott. Itt kezdte el a radioaktív izotópok felhasználását növényi és állati anyagcsere-folyamatok tanulmányozásában. Kidolgozta a röntgenfluoreszcenciás analitikai módszert, és felfedezte a szamárium alfa-sugárzását. 1958-ban a radioaktív izotópok békés felhasználásáért megkapta az Atoms for Peace Award díjat. Freiburgban halt meg, és ott is temették el. A család kérésére hamvait 2001-ben a budapesti Fiumei úti sírkertbe helyezték át.

Fotó: Wikimedia Commons

Békésy György
(Budapest, 1899 – Honolulu, HI, USA, 1972) – magyar-amerikai biofizikus.
1961, élettani-orvosi Nobel-díj „a belső fül, a csiga ingerlésének fizikai mechanizmusával kapcsolatos felfedezéseiért”.
Szülei: Békésy Sándor és Mazaly Paula.
Középiskolai tanulmányait Konstantinápolyban, Budapesten és Zürichben, egyetemi tanulmányait Budapesten, Münchenben, Zürichben és Bernben végezte. 1926-ban doktori fokozatot szerzett fizikából a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetemen. Stroboszkópos fényképezés és ezüstpor jelölőanyag segítségével megfigyelte, hogy a baziláris membrán hanghatásra felszíni hullámként mozog. A magas frekvenciák nagyobb rezgést okoznak a csiga alján, míg az alacsony frekvenciák a csiga csúcsán. Megállapította, hogy megfigyelései azt mutatják, hogy a különböző hanghullám-frekvenciák helyileg szétszóródnak, mielőtt a csigából az agyba vezető különböző idegrostokat ingerelnék. 1923–1946 között a Magyar Királyi Posta alkalmazásában állt. 1947–1966 között a Harvard Egyetemen dolgozott. Miután laboratóriuma 1965-ben leégett, meghívták Honoluluba, hogy vezessen egy, az érzékszerveket kutató laboratóriumot. 1966-ban a Hawaii Egyetem professzora lett. Honoluluban hunyt el.

Fotó: Wikimedia Commons

Wigner Jenő
(Budapest, 1902 – Princeton, NJ, USA, 1995) – magyar-amerikai fizikus.
1963, fizikai Nobel-díj (megosztva Maria Goeppert Mayerrel és J. Hans D. Jensennel) „az atommagok és az elemi részecskék elméletének továbbfejlesztéséért különös tekintettel az alapvető szimmetriaelvek felfedezéséért és alkalmazásáért”.
Szülei: Wigner Antal és Einhorn Erzsébet.
A budapesti Fasori Evangélikus Gimnázium tanulója volt. A Berlini Műszaki Főiskolán szerzett diplomát 1922-ben, majd doktori fokozatot 1925-ben. 1937-től a Princetoni Egyetem professzora volt.
Berlinben asszisztensként dolgozott a Vilmos Császár Intézetben, majd David Hilberttel a Göttingeni Egyetemen. Wigner és Hermann Weyl voltak a felelősek a csoportelmélet, különösen a szimmetriaelmélet fizikába való bevezetéséért. Úttörő munkát végzett a tiszta matematika területén is. A Wigner-tétel a kvantummechanika matematikai megfogalmazásának sarokköve. Ismert az atommag szerkezetével kapcsolatos kutatásairól is. 1930-ban a Princetoni Egyetem alkalmazta Wignert Neumann Jánossal együtt, így az Egyesült Államokba költözött, ahol 1937-ben állampolgárságot szerzett. A Manhattan-projekt során Wigner csapatának feladata volt, hogy megtervezzék azokat a termelési atomreaktorokat, amelyek az uránt fegyverminőségű plutóniummá alakítják. Wigner és Leonard Eisenbud kidolgoztak egy fontos általános megközelítést a nukleáris reakciókra, a Wigner–Eisenbud-féle R-mátrix-elméletet.

Fotó: Wikimedia Commons

Gábor Dénes
(Budapest, 1900 – London, 1979) – magyar-brit fizikus, gépészmérnök.
1971, fizikai Nobel-díj „a holografikus módszer feltalálásáért és kidolgozásáért”.
Szülei: Günszberg Bernát és Jakobovits Adél.
A Markó utcai főreáliskolában érettségizett, majd 1918-ban beiratkozott a Királyi József Műegyetem mérnöki szakára, később Németországban, a Berlini Műszaki Főiskolán folytatta tanulmányait.
Az oszcillográf alapvető folyamatainak tanulmányozása vezette Gábort az oszcillográfhoz és más elektronsugaras eszközökhöz, például az elektronmikroszkópokhoz és a TV-csövekhez. Kutatásai a British Thomson-Houston Társaságnál az elektronbemenetekre és -kimenetekre összpontosultak, ami 1947-ben a holográfia feltalálásához vezetett. A holográfia elektronmikroszkópon alapult, és így elektronokat használt a látható fény helyett. A legkorábbi vizuális hologramot csak 1964-ben valósították meg, a lézer, az első koherens fényforrás 1960-as feltalálását követően. Gábor 1946-ban brit állampolgárságot szerzett, és élete nagy részét Angliában töltötte. 1948-ban a londoni Imperial College-on helyezkedett el, ahol 1958-ban az alkalmazott fizika professzora lett 1967-es nyugdíjba vonulásáig. A lézerek és a holografikus alkalmazások széles skálájának (pl. művészet, információtárolás és mintázatok felismerése) gyors fejlődésének köszönhetően világszerte elismerést ért el. 1979-ben a londoni South Kensingtonban hunyt el.

Fotó: nobelprize.org

Oláh György
(Budapest, 1927 – Beverly Hills, CA, USA, 2017) – magyar-amerikai kémikus.
1994, kémiai Nobel-díj „a karbokation-kémiához való hozzájárulásáért”.
Szülei: Oláh (Offenberger) Gyula és Krasznai Magdolna.
A budapesti Piarista Gimnáziumban tanult, majd szerves kémiát hallgatott a Budapesti Műszaki Egyetemen, ahol vegyészmérnöki diplomát és doktori fokozatot szerzett. 1949 és 1954 között a szerves kémiát oktatott az egyetemen. 1954 és 1956 között a Szerves Kémia Tanszék vezetője és a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézetének társigazgatója volt. 1956-ban családjával Angliába, majd Kanadába költözött, ahol csatlakozott a Dow Chemicalhoz az ontariói Sarniában. A karbokationokkal kapcsolatos úttörő munkássága az itt töltött nyolc éve alatt kezdődött. 1965-ben visszatért az akadémiai szférába, a clevelandi Case Western Reserve Egyetem oktatója lett. 1971-ben megkapta az amerikai állampolgárságot. Ezután a Dél-kaliforniai Egyetem munkatársa lett, 1980-tól Donald P.- és Katherine B. Loker-kémiaprofesszorként szolgált. A stabil, nem klasszikus karbokationokkal kapcsolatos kutatása a szupersavakkal, például az FSO₃H-SbF₅-tel („varázssav”) stabilizált protonált metán felfedezéséhez vezetett. Pályafutása későbbi szakaszában kutatásai a szénhidrogénekről és azok üzemanyaggá alakításáról a metanolgazdaságra, nevezetesen a metánból történő metanol-előállításra helyeződtek át.
2017-ban hunyt el a kaliforniai Beverly Hillsben. Végakaratának megfelelően a budapesti Fiumei úti sírkertben helyezték örök nyugalomra.

Fotó: Wikimedia Commons

Harsányi János
(Budapest, 1920 – Berkeley, CA, USA, 2000) – magyar-amerikai közgazdász.
1994, közgazdasági Nobel-emlékdíj (megosztva John Nashsal és Reinhard Seltennel) „az egyensúlyok úttörő elemzéséért a nem kooperatív játékok elméletében”.
Szülei: Harsányi Károly és Gombos Alice.
A budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumban tanult. 1939-ben beiratkozott a Lyoni Egyetem vegyészmérnöki szakára. A második világháború kitörése miatt azonban visszatért Magyarországra, és a budapesti egyetemen szerzett diplomát gyógyszertanból 1944-ben. Ezenkívül posztgraduális tanulmányokat folytatott filozófiából és szociológiából, majd 1947-ben mindkét tárgyból doktori fokozatot szerzett. 1948-ban Ausztriába, majd 1950-ben Ausztráliába emigrált. 1956-tól 1958-ig a Stanford Egyetemen tanult ösztöndíjjal, doktori fokozatot szerzett közgazdaságtanból, disszertációját játékelméletből írta. 1964-ben a kaliforniai Berkeley-be költözött; a Kaliforniai Egyetemen oktatott 1990-es nyugdíjba vonulásáig.
Harsányi leginkább a játékelmélettel és a közgazdaságtanban való alkalmazásával kapcsolatos kutatásairól ismert, különösen a hiányos információs játékok, az úgynevezett Bayes-játékok rendkívül innovatív elemzésének kidolgozásáról. Jelentős mértékben hozzájárult a játékelmélet és a gazdasági érvelés politikai és erkölcsfilozófiai – különösen az utilitarista etikában való – alkalmazásához, valamint az egyensúlyi szelekció tanulmányozásához. Berkeley-ben hunyt el és ott is nyugszik.

Fotó: Wikimedia Commons / Frankl Aliona

Kertész Imre
(Budapest, 1929 – Budapest, 2016) –magyar író, műfordító.
2002, irodalmi Nobel-díj „olyan írásokért, amelyek az egyén törékeny tapasztalatát védik a történelem barbár önkényével szemben”.
Szülei: Kertész László és Jakab Aranka.
Bentlakásos iskolába járt, majd 1940-ben elkezdte a középiskolát, ahol zsidó diákoknak fenntartott különosztályba került. 1944-ben, 14 éves korában az auschwitzi koncentrációs táborba deportálták, majd Buchenwaldba került. Miután táborát 1945-ben felszabadították, Kertész visszatért Budapestre, és 1948-ban leérettségizett. Később részben Magyarországon, részben Németországban élt, ahol aktívabb támogatást kapott a kiadóktól és a kritikusoktól, valamint a hálásabb olvasóitól. Legismertebb műve, a Sorstalanság a 15 éves Köves György auschwitzi, buchenwaldi és zeitzi koncentrációs táborokban szerzett tapasztalatait írja le. A regény és annak folytatásaként megszületett Fiaskó (1988) és Kaddis egy meg nem született gyermekért (1990) című műve holokauszt-trilógiaként a 20. század borzalmaira összpontosítanak: a gyűlöletre, a népirtásra és az emberi lelkekben élő embertelenségre. Kertészt 2009-ben választották a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává.
A Fiumei úti sírkertben nyugszik feleségével közös sírban.

Fotó: Wikimedia Commons

Avram Hershko (Herskó Ferenc)
(Karcag, 1937) – magyar-izraeli biokémikus.
2004, kémiai Nobel-díj (megosztva Aaron Ciechanoverrel és Irwin Rose-zal) „az ubikvitin mediálta fehérjebomlás felfedezéséért”.
Szülei: Mosche Hershko (Herskó Mózes) és Shoshana Wulcz (Wulcz Margit).
Zsidó családban született. Őt, testvérét és édesanyját egy szolnoki gettóba deportálták, ahonnan a legtöbb zsidót Auschwitzba küldték, de Hershkónak és családjának sikerült egy ausztriai koncentrációs táborba tartó vonatra szállni. Így túlélték a háborút, és visszatértek otthonukba. Apja is visszatért, 4 évvel azután, hogy utoljára látták.
1950-ben Izraelbe emigráltak, és Jeruzsálemben telepedtek le. Hershko 1965-ben orvosi, 1969-ben pedig doktori címet szerzett a Jeruzsálemi Héber Egyetem Hadassah Orvosi Központjában. Jelenleg a haifai Technion Rappaport Rappaport Family kutatóintézetének kiemelt professzora.
Hershko és munkatársai úttörő kémiai ismeretekkel járultak hozzá ahhoz, hogy a sejt hogyan tudja szabályozni egy bizonyos fehérje jelenlétét azáltal, hogy a nem kívánt fehérjéket egy ubikvitin polipeptidből álló jelöléssel jelöli meg.

Fotó: nobelprize.org

Krausz Ferenc
(Mór, 1962) – magyar-osztrák fizikus.
2023, fizikai Nobel-díj (megosztva Pierre Agostinivel és Anne L’Huillier-vel) „az elektronok anyagbeli viselkedésének tanulmányozását szolgáló, attoszekundumos fényimpulzusokat létrehozó kísérleti módszerekért”.
Szülei: Krausz Bernát és Braun Emilia.
A Móri Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett. 1981-től 1985-ig elméleti fizikát tanult az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd villamosmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1991-ben doktorált a Bécsi Műszaki Egyetemen, majd 1993-ban ott habilitált. 1996-tól docens, 1999-től egyetemi tanár. 2003-ban kinevezték a garchingi Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatójává, 2004-ben pedig a müncheni Ludwig-Maximilians-Universität Kísérleti Fizika Tanszékének vezetője lett.
Kutatócsoportja volt az első, amely attoszekundumos fényimpulzust állított elő és mért, és ezt használta fel az elektronok atomokon belüli mozgásának feltérképezésére, megalapozva az attofizika tudományát. Innen ered az elektron-sniping elnevezés is. A femtoszekundumos lézertechnológiát, amely az attoszekundumos mérési technikák alapjául szolgált, Krausz és csapata most az infravörös spektroszkópia biomedicinális alkalmazásokhoz való továbbfejlesztésére használja. Krausz a Magyarországi Molekuláris Ujjlenyomat-kutató Központ vezetője.

Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Karikó Katalin
(Szolnok, 1955) – magyar-amerikai biokémikus.
2023, élettani-orvosi Nobel-díj (megosztva Drew Weissmannal) „a COVID-19 elleni hatékony mRNS-vakcinák kifejlesztését lehetővé tevő nukleozidbázis-módosításokkal kapcsolatos felfedezéseikért”.
Szülei: Karikó János és Karikóné Zsuzsanna.
Szolnokon született, de Kisújszálláson nőtt fel és járt iskolába. 1978-ban szerzett diplomát biológiából, majd 1982-ben doktori fokozatot biokémiából a szegedi József Attila Tudományegyetemen. 1978-tól 1985-ig a Szegedi Biológiai Központ Biokémiai Intézetében folytatta posztdoktori kutatásait. Férjével és kétéves lányával elhagyta Magyarországot, és az Egyesült Államokba költözött. 1985 és 1988 között posztdoktori ösztöndíjas volt a philadelphiai Temple Egyetemen. Több évig a Johns Hopkins, majd a Pennsylvaniai Egyetemen kutatott. 2013-ban belépett a BioNTech RNA Pharmaceuticalsba, 2019-ben a cég alelnöke lett. Munkássága megalapozta a BioNTech és a Moderna számára, hogy olyan terápiás mRNS-eket hozzanak létre, amelyek nem váltanak ki immunválaszt. 2020-ban Karikó és Weissman technológiáját a BioNTech és partnere, a Pfizer, valamint a Moderna által gyártott, COVID-19 elleni vakcinákban használták. 2023 októbere óta Karikó a Szegedi Tudományegyetem professzora.
Széles körű kutatásai olyan területek alapjául szolgálnak, mint a pluripotens őssejtek létrehozása, a hírvivő RNS-alapú génterápia, valamint a gyógyszerek „új osztálya”. Fő szakterületét a ribonukleinsav (RNS) által közvetített mechanizmusok alkotják, különösen az in vitro átírt hírvivő RNS (mRNS) a fehérjepótló terápiában. Karikó lefektette az mRNS-vakcinák tudományos alapjait, leküzdve a tudományos közösségben tapasztalható jelentős akadályokat és szkepticizmust.

Egyedi eset:

A Magyar Királyságban született magyar állampolgárként német szülőktől, de idősebb korában állampolgárságot váltott, és akkortól már csak német állampolgár volt.

Fotó: Wikimedia Commons

Philipp E. A. von Lenard
(Pozsony, 1862 – Messelhausen, Németország, 1947) – magyar-német fizikus.
1905, fizikai Nobel-díj „a katódsugarakkal végzet munkájáért”.
Szülei: Philipp Nerius von Lenardis és Antonie Baumann.
Az Osztrák–Magyar Monarchiában született, majd a németországi Heidelbergben élt. Az MTA 1907-ben Lénárd rendes tagságát tiszteletbeli tagsággá változtatta, amely nem magyar állampolgárok számára is nyitva állt. Miután befejezte fizika területén végzett kutatásait, politikai szerepet vállalt, aktív nemzetiszocialista, antiszemita és Hitler személyes követője lett. Nem tartotta magát magyarnak.

Magyar származású Nobel-díjasok

Szüleik (felmenőik) magyarok voltak, de gyermekeik születése előtt emigráltak, így azok nem Magyarországon születtek, anyanyelvük és állampolgárságuk sem volt magyar. Nem itt tanultak, nem itt dolgoztak. Nem (voltak) tagjai a Magyar Tudományos Akadémiának (kivétel John C. Polanyi).

Fotó: Wikimedia Commons

Alfred Fried
(Wien, 1864 – Bécs, 1921) – osztrák író, békeharcos, eszperantista.
1911, Nobel-békedíj (megosztva Tobias Asserrel) „erőfeszítéseiért, hogy leleplezze és leküzdje azt, amit ő a háború fő okának tart, nevezetesen a nemzetközi kapcsolatokban uralkodó anarchiát”.
Szülei: Fried Samel és Engel Berta Szigetvárról emigráltak. Ő Ausztriában született, élt, dolgozott és hunyt el. Soha nem járt Magyarországon, és nem beszélt magyarul.

Fotó: Wikimedia Commons

Robert Bárány
(Wien, 1876 – Uppsala, Svédország, 1936) – osztrák orvos, otológus
1914, élettani-orvosi Nobel-díj „a vesztibuláris apparátus (egyensúlyszerv) fiziológiájában és patológiájában elért eredményeiért”.
Szülei: Ignaz Bárány és Marie Hock (cseh).
Élete nagy részében Svédországban, Uppsalában dolgozott, és ott is hunyt el, Stockholmban temették el. Soha nem járt Magyarországon, és nem beszélt magyarul.

Fotó: Wikimedia Commons

Richard A. Zsigmondy
(Wien, 1865 – Göttingen, Németország, 1929) – osztrák kémikus.
1925, kémiai Nobel-díj „a kolloid oldatok heterogén természetének bemutatásáért és az általa alkalmazott módszerekért, amelyek azóta alapvetővé váltak a modern kolloidkémiában”.
Szülei: Adolf Zsigmondy és Irma Szakmáry.
Ausztriában tanult, később Németországban, Göttingenben dolgozott és hunyt el. Soha nem járt Magyarországon, és nem beszélt magyarul.

Fotó: Wikimedia Commons

Milton Friedman
(New York, NY, USA, 1912 – San Francisco, CA, USA, 2006) – amerikai közgazdász.
1976, közgazdasági Nobel-emlékdíj „a fogyasztáselemzés, a monetáris történelem és elmélet területén elért eredményeiért, valamint a stabilizációs politika összetettségének bemutatásáért”.
Szülei: Jenő Saul Friedman-Greenstein és Sarah Ethel Landau.
Az Egyesült Államokban élt. Néhányszor járt Magyarországon, de magyarul nem beszélt.

Fotó: Wikimedia Commons

Carleton D. Gajdusek
(Yonkers, NY, USA, 1923 – Tromsø, Norvégia, 2008) – amerikai orvos.
1976, élettani-orvosi Nobel-díj (megosztva Baruch S. Blumberggel) „a fertőző betegségek eredetének és terjedésének új mechanizmusaival kapcsolatos felfedezéseikért”.
Szülei: Karol Gajdusek (szlovák) és Dobróczky Ottília.
Élt az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Új-Guineában és Norvégiában. Többször járt Magyarországon, de magyarul nem beszélt.

Fotó: Wikimedia Commons

George J. Stigler
(Renton, WA, USA, 1911 – Chicago, IL, USA, 1991) – amerikai közgazdász.
1982, közgazdasági Nobel-emlékdíj „az ipari struktúrákról, a piacok működéséről, valamint a közszabályozás okairól és következményeiről szóló alapvető tanulmányaiért”.
Szülei: Joseph Stigler (bajor) és Hungler Erzsébet.
Az Egyesült Államokban élt. Nem járt Magyarországon, és nem beszélt magyarul.

Fotó: Wikimedia Commons

Elie Wiesel
(Sighet, azaz Máramarossziget, Románia, 1928 – New York, NY, USA, 2016) – amerikai író, politikai aktivista.
1986, béke-Nobel-díj „amiért az emberiség hírnöke volt: üzenete a béke, a megbocsátás és a méltóság üzenete”.
Szülei: Shlomo Elisha Wiesel és Sara Feig.
Szülővárosában élt 1944-ig, amikor családjával Buchenwaldba deportálták. 1945-ben már csak őt tudták kiszabadítani. Ezután Franciaországban, majd az Egyesült Államokban élt. Néhányszor járt Magyarországon, de nem beszélt magyarul.

Fotó: wikimedia Commons

John C. Polanyi
(Berlin, 1929) –kanadai kémikus.
1986, kémiai Nobel-díj (megosztva Dudley R. Herschbachhal és Yuan T. Leevel) „a kémiai elemi folyamatok dinamikájával kapcsolatos hozzájárulásaikért”.
Szülei: Polányi Mihály és Kemény Magda.
Kanadában él, a Torontói Egyetem nyugdíjas professzora. 2001-ben az MTA tiszteleti tagjává választották. Kétszer járt Magyarországon, de nem beszél magyarul.

Fotó: nobelprize.org

H. David Politzer
(New York, NY, USA, 1949) – amerikai elméleti fizikus.
2004, fizikai Nobel-díj (megosztva David Gross-szal és Frank Wilczekkel) „az aszimptotikus szabadság felfedezéséért az erős kölcsönhatás elméletében”.
Szülei: Politzer Aladár és Diamant (Tamar) Valerie.
Az Egyesült Államokban él, a CalTech (Pasadena) fizikaprofesszora. Nem volt Magyarországon, nem beszél magyarul, nem tartja magát magyarnak.

Fotó: Gasper Tringale

Louise Glück
(New York, NY, USA, 1943 – Cambridge, MA, USA, 2023) – amerikai költőnő.
2020, irodalmi Nobel-díj „félreismerhetetlen költői hangjáért, amely szigorú szépségével egyetemessé teszi az egyéni létet”.
Szülei már nem, apai nagyszülei – Glück Heinrich és Moscowitz Terese – voltak érmihályfalvai magyarok.
Az Egyesült Államokban élt. Nem járt Magyarországon, és nem beszélt magyarul, de tudott magyar származásáról.