Állásfoglalás a Magyar Nemzetben megjelent, akadémikustársainkat listázó és támadó írás kapcsán

Az MTA választott vezetőiként megdöbbenve olvastuk a Magyar Nemzet május 12-ei számában a tagtársaink és intézményünk elleni támadást, akadémikusaink vélelmezett világnézete, szervezeti tagságuk és esetleges szakmai vagy politikai nyilatkozataik miatt. Különösen fel vagyunk háborodva azon, hogy a cikk szerzője listázza annak a feltételezett, „alig pár emberből álló csoportnak a tagjait”, amely az írás szerint „elfoglalta az intézmény kulcspozícióit”, és az „Akadémia elnökségéhez is beszivárgott”.

2025. május 28. Erdei Anna, Kollár László

Hangsúlyozzuk, és a közvéleményt is tájékoztatjuk, hogy az MTA vezetői és az Elnökség, továbbá a különböző akadémiai testületek tagjai háromévente választás útján kerülnek az adott pozícióba. Mivel az Akadémia nem politikai testület, természetes, hogy a tagok világnézete és politikai meggyőződése heterogén. Erről az Akadémián senki nem gyűjt információt, és nem is tartja ezt számon. A kiválasztás legfőbb szempontja a szakmai alkalmasság. A tagok világnézetüktől függetlenül tisztelik egymást, hatékonyan együtt dolgoznak. Ha akadémiai feladataikkal kapcsolatos véleményük eltér egymásétól, az szakmai és nem politikai meggyőződésük következménye.

Természetes, hogy az MTA tagjainak, mint minden felelős magyar állampolgárnak, van véleményük a társadalmat érintő problémákról. Meggyőződésünk, hogy az eltérő vélemények jelenléte és tudományos vonatkozásainak megvitatása, majd ezek alapján az akadémiai tudományos vagy szakpolitikai álláspont kialakítása mindenkinek az érdeke: segíti a tisztább látásmódot, a kiegyensúlyozott döntések meghozatalát.

Az MTA vezetőiként visszautasítjuk a vádakat, és megerősítjük azon meggyőződésünket, hogy az MTA tagjai – világnézetüktől és politikai meggyőződésüktől függetlenül – Széchenyi szellemében, nemzetünk felemelkedéséért tevékenykednek.

Tárgyi tévedések

A cikkben szereplő hamis, rosszindulatú feltételezéseken alapuló vádak mellett másodlagosak a tagjainkat érintő, az alábbiakban felsorolt konkrét tárgyi tévedések. Ezek ugyanakkor jól mutatják a cikk többi állításának megalapozatlanságát is.

Ellentétben azzal, hogy: „A testület elnöke, Szerb László, illetve két tagja, Morgós Katalin és Solymosi László mind az Akadémiai Dolgozók Fórumának aktív tagjai”, az MTA Vagyonkezelő Testületének felsorolt tagjai közül egyetlen személy sem tagja az Akadémiai Dolgozók Fóruma egyesületnek.

A cikkben szereplő zavaros állítás, mely szerint: „A vagyonkezelő testületben található túlsúly további kérdéseket is felvet azzal kapcsolatban, hogy a magukat a tudományos autonómiáért küzdő értelmiségieknek beállító csoport mennyiben a saját érdekeit védte a Magyar Tudományos Akadémia ingatlanvagyonának átadásáról szóló vita során”, már csak azért is értelmetlen, mert az MTA Vagyonkezelő Testülete és Felügyelő Testülete a kutatóhálózati ingatlanok eladását támogató döntést hozott a decemberi közgyűlést megelőzően. A testületi tagok személyes érdekeltségének felvetése nemcsak megalapozatlan, de teljességgel értelmezhetetlen is ebben a kontextusban. Mindemellett a HUN-REN-kutatóhelyek vezetői is az ingatlanvagyon eladásának támogatását kérték a Közgyűlés tagjaitól.

Budapest, 2025. május 14.

Kollár László
Erdei Anna


Az MTA főtitkára és főtitkárhelyettese a Magyar Nemzet május 12-ei cikke kapcsán fogalmazta meg a mellékelt állásfoglalást, amelyet az MTA Elnökének a napilapban megjelent interjúját követően publikáltunk.