Elhunyt Lapis Károly patológus, onkológus, az MTA rendes tagja

Lapis Károly (1926–2025)

Egy patológusnak nem ismeretlen a halál, hogy „egyszer csak ringani kezd velünk, (csak velünk!) kifelé… Kháron ladikja” (Illyés Gyula), de remélte-reméltük, hogy még a 100. életév is megadatik számára. A hosszú életút, a 74 éves szakmai pálya teljes. 90. és 95. születésnapja alkalmából még köszönthették a Semmelweis Egyetem vezetői, munkatársai és tanítványai. Méltatták az ünnepelt kiemelkedő szerepét a hazai oktatásban és utánpótlásképzésben, a Semmelweis Egyetem nemzetközi hírnevének öregbítésében.

A patológia, citopatológia, a májrák és az áttétképződés területén kiemelkedők a májbetegségek finomszerkezetére, a májrák patogenezisére vonatkozó kutatásai, és nevéhez fűződik több hazai előállítású vegyület daganatnövekedést és áttétképződést gátló hatásának felismerése. Tudósportréját a közelmúltban ismertette egyik tanítványa (Magyar Tudomány 2024, 185. évf. 9. sz.).

Lapis Károly orvosi diplomát a Budapesti Orvostudományi Egyetemen, patológus szakvizsgát a Debreceni Orvostudományi Egyetemen szerzett, ahol a Kórbonctani Intézetben dolgozott dr. Kellner Béla munkatársaként. Kellner professzor, akit 1954-ben kineveztek az Országos Onkológiai Intézet (OOI) keretében létesült Onkopatológiai Kutatóintézet (OPI) első igazgatójának, három fiatal patológust hozott magával Debrecenből: Lapis Károlyt, Sugár Jánost és Holczinger Lászlót. Az OPI feladata az volt, hogy az országos intézet számára végzett patológiai tevékenységen túl a hazai rákkutatás központi intézménye legyen. A fiatal patológus Lapis Károly itt ismerkedett meg a karcinogenezis, áttétképződés és az újonnan kifejlesztett magyar daganatellenes készítmények kísérletes vizsgálatával. Mentorai Kellner Béla és a Korányi-tanítvány Németh László voltak. Első munkahelyén még sikeresen megalapította a Morfológiai és az Elektronmikroszkópiai Labort. Kilenc OOI-OPI év, majd egy rövid kitérő után az Orvostovábbképző Intézetben 1968-tól huszonöt éven keresztül a Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. Számú Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetében (korábbi nevén I. Számú Kórbonctani Intézetben) lett intézetigazgató egyetemi tanár, ahol kiteljesedett a daganatpatológia és a rákkutatás iránti elkötelezettsége.

A jelen megemlékezés 55 éves ismeretségünk után idéz fel momentumokat a kezdetektől az utolsó napokig.

Lapis Károly tíz éven át volt a Magyar Onkológusok Társaságának (MOT) elnöke, mialatt 6 MOT-kongresszust, 10 nemzetközi tudományos konferenciát szervezett, közte az Európai Rákkutató Társaság (EACR) első budapesti kongresszusát 1981-ben. Az EACR alelnökeként megalapozta a MOT és az EACR hosszú távú együttműködését. Eckhardt Sándorral kitűnően megszervezték és vezették a magyar és a térségi onkológia máig legnagyobb eseményét, a Nemzetközi Rákellenes Unió (UICC) Budapesten (1986 augusztusában) megrendezett 14. Nemzetközi Rákkongresszusát.

A professzor szigorú főnök, szigorú vizsgáztató és önmagával is szigorú ember hírében állt. Az biztos, hogy szakmailag tájékozott, szorgalmas és minden alkalomra alaposan felkészült tudós és közéleti szereplő volt. Kitűnő csapatot épített maga körül, és mindent megtett azért, hogy munkatársai és tanítványai külföldi tanulmányutakhoz, ösztöndíjakhoz, hazai és külföldi elismerésekhez jussanak. Hét egyetemi tanár (köztük öt tanszékvezető), egy akadémikus, nyolc MTA-doktor és kilenc kandidátus került ki közülük.

Nemcsak megélt magas életkora, de akadémikusként eltöltött 55 éve is egyedülálló. Az Akadémia és a tudomány iránti példás elkötelezettségét, aktivitását élete végéig megőrizte. Három héttel a halála előtt még részt vett az ünnepi közgyűlésen. Nagy örömmel töltötte el, hogy külhoni jelöltje bekerült az akadémikusok külső tagjai sorába.

Emlékét tisztelettel megőrizzük. Nyugodjék békében!

Oláh Edit