Akadémiai bizottság állásfoglalását is felhasználta az Alkotmánybíróság a klímavédelemről szóló törvénnyel kapcsolatos határozatában

Az Alkotmánybíróság 2026. június 30-i hatállyal megsemmisítette a Klímatörvény 3. § (1) bekezdését, mert az sérti a nemzedékek közötti igazságosság, elővigyázatosság és megelőzés elveit. A testület azt is megállapította, hogy a jogalkotó „nem szabályozta átfogóan és kifejezetten a Kárpát-medence és Magyarország sajátosságainak megfelelően a klímaváltozást előidéző üvegházhatású gázok csökkentésének a hagyományos kibocsátás szabályozásán túli eszközeit (mitigáció), a klímaváltozás következményeihez történő alkalmazkodás eszközeit (adaptáció), valamint a klímaváltozás következményeivel szembeni ellenállóképesség növelésének eszközeit (reziliencia).”

A két kérdés

Az Alkotmánybíróság azt követően hozta meg határozatát, hogy több országgyűlési képviselő kezdeményezte a klímavédelemről szóló 2020. évi XLIV. törvény (a továbbiakban: Klímatörvény) alaptörvény-ellenességének megállapítását. Döntése meghozatalát megelőzően a legfelsőbb bírói testület 2024. október 16-án kelt, a II/3536-7/21 ügyszámhoz kapcsolódó végzésében két kérdésben kérte az MTA szakmai álláspontját:

1. Mely főbb klimatikus változásokat észlelt az utóbbi évtizedekben Magyarországon és a Kárpát-medence területén a Magyar Tudományos Akadémia?

2. Az MTA álláspontja szerint, melyek azok a főbb, az adaptációt és a rezilienciát elősegítő intézkedések és beavatkozások, amelyekkel enyhíteni vagy mérsékelni lehet a klimatikus viszonyokban bekövetkezett változások mértékét?

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a megkeresésének eleget téve egy ad hoc elnöki bizottság szakmai állásfoglalását kérte Bozó László akadémikus vezetésével.

Az akadémiai állásfoglalás

A jelenkori klímaváltozás hatásairól és az alkalmazkodás lehetőségeiről szóló, az Alkotmánybíróság felkérésére készített akadémiai állásfoglalás hét fejezetből áll.

A Bándi Gyula, az alapvető jogok biztosának a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese, az MTA doktora által készített vezetői összefoglalót követően a jelenkori klímaváltozás légkörtudományi jellemzőit tekinti át Bozó László meteorológus, az MTA rendes tagja.
A klímaváltozásnak az egészségre gyakorolt hatását, ezen belül pedig a főbb cselekvési irányokat és a további szükségleteket Páldy Anna, az MTA köztestületének tagja, az orvostudomány kandidátusa összegezte.
A klimatikus változások hatása a hazai felszín alatti vízkészletekre címmel Szűcs Péter, az MTA levelező tagja írta az állásfoglalás következő tanulmányát, amelyben egyúttal kitért a javasolt intézkedésekre és beavatkozásokra is.
A talajokról és talajgazdálkodásról szóló fejezetet Pásztor László, az MTA doktora készítette el, végül Báldi András, az MTA levelező tagja foglalta össze, hogy milyen hatása van a klimatikus viszonyok változásának az élővilágra és az élő rendszerek működésére Magyarországon.

A szerzők számára adott szűk határidő arra volt elég, hogy a meglévő ismeretek összegzése révén egy átfogó, nem a részletekre kiterjedő képet adjon, az egyes szakterületek által eddig generált tudást felhasználva. Válaszaik ennek megfelelően inkább egy rövid pillanatképet adnak, mintsem elmélyült elemzést – támaszkodva tehát a MTA kutatóinak és tudományos testületeinek eddigi forrásaira.

Az alkotmánybírósági határozatot megelőző munkáról szóló sajtótájékoztatón Oberfrank Ferenc, az MTA köztestületi igazgatója elmondta, hogy az Akadémiának közfeladata szakmai véleményt nyilvánítani, ha erre hivatalos szervek kérik. Erről a Magyar Tudományos Akadémia küldetésnyilatkozata és alapszabálya is rendelkezik. Ilyen esetekben az MTA a szakemberek rendkívül széles bázisára támaszkodhat. Akadémikusok, köztestületi tagok, az MTA stratégiai nemzeti programjaiban közreműködő kutatók, a HUN-REN kutatóhálózat munkatársai és egyetemi oktatók is részt vesznek a szakmai állásfoglalások megalkotásában.

Páldy Anna, Bozó László és Oberfrank Ferenc az akadémiai sajtótájékoztatón
(Képgalériánk a fotóra kattintva nézhető meg.) Fotó: mta.hu / Kovács Bence

Bozó László meteorológus, az MTA rendes tagja, a HungaroMet szakértője, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem professzora arról beszélt, hogy a jelenkori éghajlatváltozás minden kétséget kizáróan a 21. század meghatározó tényezője a társadalomban, az ember és a természet kölcsönhatásaiban egyaránt. Az éghajlatváltozás egyik legfontosabb jellemzőjének a szélsőséges időjárási helyzetek gyakoriságának és intenzitásának növekedését nevezte.

Az éghajlatváltozás egészségügyi vonatkozásairól szólva Páldy Anna klímakutató, az orvostudomány kandidátusa, az MTA köztestületének tagja, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC) jelentéseivel összhangban, a hazánkban 2000 óta végzett klímaegészségügyi vizsgálatok alapján megállapították: a Kárpát-medencében jelenleg a hőmérséklet hatása, az extrém hőmérsékleti események jelentik a legjelentősebb egészségi kockázatot. A hőhullámok hatására 2003-ban figyeltek fel Európa-szerte. Bár 2003 után sok országban vezettek be hőségriasztást és ehhez kapcsolódó preventív intézkedéseket, sok helyütt még így is 11–35% között mozog a hőhullámok alatti többlethalálozás. „Sok a tennivaló” – mondta Pándy Anna, aki kiemelte a hőségriasztási rendszer egységes jogszabályi hátterének fontosságát. Az akadémiai állásfoglalás említi a hőségtervek megalkotását is, amelyekkel csökkenthető a hőhullámok egészségkockázata. A hőségtervek elemei egyebek mellett a pontos és időben működő riasztórendszerek, a hőséggel kapcsolatos egészségügyi tájékoztatási tervek, a veszélyeztetett csoportok ellátása, a valós idejű felügyelet, a hosszú távú városi tervezés, az egészségügyi és szociális rendszerek megfelelő felkészítése, a résztvevők oktatása, valamint a hőség-egészségakciótervek integrálása a hosszú távú, klímaváltozással kapcsolatos és egészségügyi tervezésbe. Mindehhez meg kell teremteni az anyagi és személyi feltételeket.

A szakterületi összefoglalók alapján az Alkotmánybíróság első kérdésére válaszolva azt emelték ki, hogy

nincs olyan vizsgált terület – a légkörtől a vizekig, a talajtól az élővilágig, beleértve az emberi egészséget is -, ahol ne lennének kimutathatók a klimatikus változások, amelyek egyértelműen negatív irányúak.

A változások egyre inkább mélyrehatóak – ennek mértékében lehetnek eltérések az egyes vizsgált területek között –, átfogóak és olykor riasztóak is. Összességében tehát minden kérdésre igaz: „A legutóbbi negyven évben igen intenzív melegedésnek vagyunk tanúi.” vagy „Az ember által okozott változások sebessége miatt, a természetes rendszerek működésének hatékonysága csökkeni fog…”, illetve „Az ökoszisztémák pusztulása 1950 óta nyilvánvaló, a kiváltó okok közül az éghajlatváltozás egyre inkább jelentős fenyegetésnek számít.” Az emberi hatás pedig a változások mögött nyilvánvalóan tetten érhető, legyen az a mezőgazdasági művelés jelen gyakorlatainak kedvezőtlen hatása, a talajok mesterséges borítása, vagy csupán a kellő válaszlépések elmaradása.

Az Alkotmánybíróság 2. kérdése nem részletes intézkedési javaslatokat vár el, hanem a főbb lépések összegzését, azokat, amelyek a vizsgált területekre egyképpen alkalmazhatók. Különösen figyelmet érdemel, hogy elsősorban nem a mitigációs, tehát a klímaváltozáshoz vezető okokat csökkentő esetleges lépéseket kell összegezni – amelyek amúgy is a nemzeti vállalásokon túl csak hatékony nemzetközi együttműködéssel érhetők el -, hanem azokat a válaszokat, amelyek a következmények hatásainak enyhítését, csökkentését szolgálják, az alkalmazkodóképesség és az alkalmazkodási megoldások erősítését, ahol a hazai, nemzeti erőfeszítések közvetlenebb haszonnal kecsegtetnek.

Főbb megállapítások

A szerzők szerint csak az integratív, holisztikus szemlélet lehet az intézkedések és beavatkozások alapja, az ökoszisztéma alapvető összefüggéseinek ismeretében. Tisztán klímacélok kevéssé értelmezhetőek, legfeljebb a prioritások rendszerében.

A beavatkozások és intézkedések hosszú távon csak akkor lehetnek hatékonyak, ha az előző szempontot messzemenően figyelembe vevő, hosszútávú tervezésre épülnek, hiszen a változások maguk is hosszabb időtávon jelennek meg, a válaszokat is ennek megfelelően kell alakítani.

A tervezésnek a tudomány iránymutatására és nem a gazdaság érdekeire kell alapozódnia,

illetve a tervezési rendszer relatív általánosságának megfelelő követelményként kell megjelennie, amely a beavatkozások és intézkedések felé fogalmaz meg elvárásokat. A tervezés szükségessége a döntéshozatal minden szintjét át kell hassa.

A terveket, a beavatkozásokat és intézkedéseket egyaránt hatásvizsgálatnak és/vagy kockázatelemzésnek kell megelőznie, lehetővé téve a megfelelő választást a felmerülő lehetőségek között.

Ugyanakkor mindez nem jelenti azt, hogy az adaptációs válaszokra, a reziliens megoldásokra ne kerülhetne sor a fenti folyamatok nélkül, válaszul a kialakult helyzetre – pl. szociális intézmények szigetelési gondjai, a kútfúrás engedélyezési és így ellenőrzési rendszerének elengedése, a meglévő zöldfelületek csökkenésének megállítása stb. -, a már meglévő, korábban elfogadott, de kellően be nem tartott tervek alapján, hiszen a későbbi átgondolt lépéseknek is ezekre kell épülniük. Kiemelt fontosságú, hogy a válaszlépések, intézkedések terén bármely visszalépés, szünetelés tovább fokozza a problémák súlyát,

a megoldás halogatásával csak egyre nagyobb terhet hárítunk a jövőre, az elmulasztott intézkedések következményei halmozottan jelentkeznek.

A szükséges eszközöket és intézkedéseket a már meglévő és a megfelelően átgondolt beavatkozási szempontok és rendszer alapján kell kialakítani. Ezek között kiemelt szerepe van az ökoszisztéma szolgáltatások értékteremtő és értékmegőrző szerepe elismerésének és döntéshozatali rendszerbe történő beépítésének. Összességében a feltételek között a humánerőforrás és a materiális erőforrások biztosítása sem maradhat el, nem feledkezve meg a humán szempontok kapcsán az oktatás és tájékoztatás mindent átfogó rendszeréről sem.

A környezeti elemek állapotát, változásait, ezek következményeit, valamint a fentiek szerint elfogadott intézkedési rendszer, eszközrendszer alkalmazását, illetve az ökoszisztémák erre adott válaszait folyamatosan ellenőrizni kell, innovatív monitoring rendszerek kiépítésével és működtetésével. Az ennek keretében feltárt információkat a döntések megfelelő értékelésére és szükség esetén a változásokhoz történő adaptálására is fel kell használni, ezért az eszközök és intézkedések folyamatos korrekciója nem hátrányt jelent, hanem előnyként értékelendő.

Az Akadémia szakértői testülete felajánlja további tudományos támogatását is a Klímatörvény módosításához.