Emléktáblát avattak Vay Ábrahámnak Berkeszen

Cikkünkben alább közöljük Páles Zsolt, az MTA rendes tagja helyszínen elmondott beszédét. Az avatáson készült képek, amelyek Dajka Bence Imre képei, itt láthatók.

Tisztelt Polgármester Úr, tisztelt Jegyző Úr, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A történelemnek minden korban vannak olyan személyiségei, akiknek emléke elhalványul másokhoz képest, pedig tetteik alapján méltóak arra, hogy az utókor megtartsa őket emlékezetében. Ilyen alakja a magyar történelemnek és a Magyar Tudományos Akadémia történetének is Vay Ábrahám.

Hosszú út vezetett odáig, hogy az első külföldi és hazai akadémia alapítási törekvések után, Széchenyi nevezetes felajánlását követően, Széchenyi Istvánnal, valamint Károlyi György és Andrássy György grófokkal együtt Vay Ábrahám megtegye az első lépéseket a Magyar Tudományos Akadémia megalapítása felé. De melyek is voltak e hosszú út legfontosabb állomásai?

A tudományos kutatások előmozdítása, a tudományos eredmények megismertetése céljából már a 17.-18. században több országban hoztak létre tudományos akadémiákat, tudományos társaságokat. Például a Francia Tudományos Akadémiát (Académie Française) 1635-ben alapította Richelieu bíboros, XIII. Lajos főminisztere. A brit Királyi Társaságot (The Royal Society of London for Improving Natural Knowledge) II. Károly király, az Orosz Tudományos Akadémiát (Rosszijszkaja Akagyemija Nauk) pedig Nagy Péter cár hozta létre 1724-ben. Az Osztrák Tudományos Akadémiát (Österreichische Akademie der Wissenschaften), viszonylag későn, I. Ferdinánd osztrák császár hívta életre 1847-ben. Közös jellemzője ezeknek a tudományos szervezeteknek, hogy központi – uralkodói akarat hatására jöttek létre.

Hazánkban az akadémiai eszme első csíráját a renaissance vetette el. Már Nagy Lajosnak is volt egyeteme Pécsett, Zsigmond pedig Budán alapított még tekintélyesebbet. De Mátyás gyűjtött először tudósokat maga körül udvarába, nem tanítás, hanem a tudomány és művészet művelése s terjesztése céljából. Az akadémiai eszmét, mint tudós társaságét, majdnem két század múlva, Bod Péter, a magyar református egyház történetírója vetette fel először 1756-ban. Az Egy magyar társaság iránt való jámbor szándék című 1781-ben megjelent írásában Bessenyei György egy magyar nemzeti tudós társaság alapítását kezdeményezte. Sajnos a viharos történelmi korszak nem kedvezett a javaslat megvalósításának.

1825. november 3-án a pozsonyi országgyűlés alsótáblájának kerületi ülésén Felsőbüki Nagy Pál, a rendi ellenzékiség vezéralakja élesen kikelt a nemzeti kultúra és az anyanyelv ügye iránt bűnös közönnyel viseltető mágnások ellen. A szemrehányás hatására a hallgatóság soraiban helyet foglaló ifjú gróf Széchenyi a következő ajánlást tette: „Tisztelt Statusok és Rendek! Én ugyan nagy nem vagyok, de vagyonos ember vagyok, azért nemzeti nyelvemnek gyarapítására egy egész esztendei jövedelmemet ajánlom, úgy, hogy ennek a kívánt célra való fordítása s elrendelése mindenkor az ország gyűlésétől függjön.”

Széchenyi hatvanezer forintos adománya nem ötletszerű és magányos tett volt. A Nemzeti Múzeumot megalapító apja példáját követve, kötelességtudattól és hivatásérzettől indíttatva már évek óta kereste a cselekvés terét. A beszédét követő reakciók pedig arról tanúskodnak, hogy az alapítás többek szervezett akciója lehetett. Vay Ábrahám az 1825/27-iki országgyűlést előkészítő kerületi üléseken, mint a válaszfelirati bizottság tagja, csakhamar magára vonta az országgyűlés figyelmét, ahol fényes szónoki képessége kiváló helyet biztosított neki. Ügyességével, lángeszével, honszeretetével, kiváló beszédkészségével kivívta követtársainak megbecsülését. Beszédei hazafias gondolatokat árasztottak, egyúttal a magyar nyelv egyik nagy pártolója volt az országgyűlésen. Vay számára ez az országgyűlés hozta meg a népszerűséget. Az 1825. november 3-án tartott ülésen, arra a hírre, hogy Széchenyi István az akadémia alapítására egy évi jövedelmét ajánlotta fel, Vay Ábrahám elsőnek nyolc ezer ezüst forintot írt alá. Széchenyi példáját azonnal követte még két barátja, Károlyi György és Andrássy György gróf is. Vay Ábrahámmal együtt ők négyen számítottak alapítóknak, akiknek a később elfogadott alapszabály állandó helyet biztosított az igazgatótanácsban is. A pozsonyi országgyűlés alatt még számos mágnás, főpap és köznemes csatlakozott hozzájuk kisebb-nagyobb összeggel, pl. Sina Simon nyolcvanezer, herceg Batthyány Fülöp ötvenezer, gróf Károlyi György negyvenezer, József nádor pedig tízezer ezüst forinttal. Így 1827-re mintegy 250 ezer forintos alaptőke gyűlt össze, aminek a kamatai jelentették a későbbiekben az intézmény működésének fő forrását. A kor szokásainak megfelelően a nagyobb adakozók nem a felajánlott összeget, hanem annak kamatait fizették be évente az Akadémia pénztárába.

Külön említést érdemel Teleki József gróf pénzben alig kifejezhető adománya, aki 1826-ban családja 25 ezer kötetből álló értékes könyvtárát engedte át, megalapozva ezzel az Akadémiai Könyvtárat. Ezeknek a bicentenáriumi évfordulóknak köszönhető, hogy a magyar parlament 2025-öt és 2026-ot a magyar tudomány évének nyilvánította.

1825. november 8-án a fentebb említett négy első alapító írásban is benyújtotta ajánlatát József főherceg nádorhoz, az uralkodó öccséhez, a magyarországi közigazgatás vezetőjéhez, majd megfogalmazták az alakítandó tudós társaság működésének alapszabálytervét is. Az előkészítő bizottság javaslatait 1827. augusztus 18-án szentesítette I. Ferenc király, és az alapítást ugyanezen évben törvénybe is iktatták. Az azonban kevéssé ismert, hogy további több mint három esztendőnek kellett eltelnie, amire a Tudós Társaság 1831. február 14-én megtarthatta első szabályos közgyűlését. Vay Ábrahámot a Tudós Társaság igazgatói választmányába is beválasztották, elismerve az ügy érdekében tett addigi erőfeszítéseit.

Vay Ábrahám 1826 augusztusában lemondott követi tisztségéről, feltételezhetően azért, mert csalódott az országgyűlés lassú munkájában. 1828-29 között királyi biztosként működött Szabolcs vármegyében, közben 1829. április 12-én Bereg vármegye főispánjává nevezte I. Ferenc király, s ugyanebben az évben szeptember 3-án grófi címet adományozott neki, ezzel megalapítva ezáltal a Vay família grófi ágát. A ranglétrán tovább haladva 1832 és 1845 között Máramaros vármegye főispáni székét foglalhatta el. A máramarosi főispáni kinevezésére ősi szokásoknak megfelelően lóháton indult el családjával és egész udvartartásával. Amikor eljött az indulás napja, akkor társzekerekre rakták az óriási sátrat, melynek négy rekesze volt: valóságos szobák, vastag muszkavászon fallal. A sátort, ha fölállították, tetejébe tűzték a Vay-grófi címeres lobogót és a véletlenül arra tévedő, látva a közelben legelésző lovakat, a nagy tüzeket, a szolgafán függő bográcsokkal, azt hihette, hogy Árpád népét látja táborozni a beregi síkságon. Amíg mentek, soha sem engedte a gróf, hogy idegen fedél alatt háljanak meg. A sátort minden előre kijelölt pihenőnél, az érkezésnél jóval előbb fölállították már emberei. Sőt még azt is úgy intézte, hogy a sátor se álljon a más földjén. Három napig utazhatott egyfolytában úgy, hogy mindig a tulajdon birtokán érte a dél meg az esthajnal. Máramarosszigetre érve, dörögtek a tarackok és zászlódíszben úszott a város, mikor a diadalkapun át bevonult a különös karaván.

Vay élete során számos jelét adta lojalitásának, udvarhűségének. Többek közt ennek is köszönhető, hogy magas uralkodói elismerésekben részesült. Példaként említhető császári és királyi valóságos belső titkos tanácsosi címe, de elnyerte a Szent István rend középkeresztjét is. Jellemző volt rá a romantikus ősi hagyomány és a család tisztelete. A református egyház iránt mély elkötelezettséget érzett. A Tiszán Inneni Református Egyházkerületben és egykori iskolája, a Sárospataki Református Kollégium életében betöltött szerepe hozzájárult azok társadalmi felemelkedéséhez. A grófot a jelleméből fakadó takarékosság és ugyanakkor a rászorulókkal szembeni adakozókészség jellemezte. Ő kezdeményezte a magyar kereskedelmi társaság létrehozását is, amit elsőként húszezer forinttal támogatott. Mecénása volt a művészeteknek is: borsodi alispánsága idején támogatta a miskolci színház belsőépítészeti munkálatait, nagyobb összeget adott a szobrász Ferenczy Istvánnak arra, hogy megtalálja a magyar márványt (ez Ruszkicán, Krassó-Szörény vármegyében történt meg), illetve arra, hogy Budán műtermet állítson fel. A gróf gazdagságáról egyébként legendák keringtek. Az egyik vadászat utáni vacsorán a Lichtensteinből érkezett vendég hencegni próbált a vagyonával. Amikor Vay ügyvédje tételesen átnézte az éves számadást, akkor kiderült, hogy a gróf egy éves jövedelme akkora volt, mint a vendég teljes vagyona.

Vay Ábrahám grófról tehát elmondható, hogy nagylelkűen és eredményesen használta fel birtokai jövedelmét. Olyan ügyeket támogatott a pénzével, befolyásával és tehetségével, amelyek 200 év elmúltával még mindig közérdekűek és nemzetformálóak. Személyisége példaként állítható a jelenkor számára. Jó lenne remélni, hogy hazánk tehetős emberei merítenek az ő és a kortársai példájából és hasonló nagyvonalúsággal segítik hazánk felemelkedését.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket!