Székfoglaló előadás és Tudósok hangversenye - Megkezdődött az MTA I. Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya júniusi programsorozata

„…a magyar nemzet jövőjének kérdése – meggyőződésem szerint – a kultúra kérdése…” – idézte a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnökét, a szépíróként, tudományszervezőként és oktatáspolitikusként egyaránt maradandót alkotó báró Eötvös József gondolatát Freund Tamás.

Freund Tamás Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás (A rendezvényen készített képgaléria a fotóra kattintva nézhető meg.)

Mint mondta, „az 1869-ben született gondolatok érvényességét két évvel a kiegyezés után minden bizonnyal kevesen vonták kétségbe a kortársak közül. A korszellemet az is jelezte, hogy éppen ebben az évben hagyta jóvá az uralkodó az MTA új alapszabályát, amely visszatérést jelentett az Akadémia reformkori célkitűzéséhez, a tudomány és irodalom magyar nyelven való műveléséhez és terjesztéséhez.

A nemzeti identitás, valamint az örök emberi értékek megőrzéséhez hozzájáruló, kultúrának nevezett szellemi kincsestár fontossága mellett azonban ma, a 21. század elején a globalizálódó világban a mesterséges intelligencia térhódítása idején sem lehet elégszer és elég hangsúlyosan érvelni."

A folyamatosan változó közegben szükség van biztos pontokra, például a tudomány és a kultúra eligazodást segítő, útjelzőként is működő bizonyosságára. Mindaz, amit a nagyszülők, szülők és pedagógusok gyermek- és tinédzserkorban továbbadnak, a tudományból fakad. Kutatók tárják fel, rendszerezik, írják le és értetik meg a laikusokkal az irodalomtudomány, a nyelvtudomány, a klasszika-filológia, a néprajztudomány, az orientalisztika, valamint a zenetudomány új eredményeit, és őrzik meg értékeiket a jövendő generációk számára. „Ki más lenne képes erre az értékmentésre, és ki más is végezné el ez a munkát, ha nem a magyar kutatók?” – tette fel a kérdést Freund Tamás, utalva arra, hogy a természettudományokban magától értetődő nemzetközi kooperáció nagyon ritka az olyan kutatási programokban, amelyek egy, a nagy világnyelvekhez képest kevesek által beszélt nyelvhez és területileg is viszonylag jól behatárolható nemzeti kultúrához köthetők.

„Ezért a magyar kutatóknak kell a nemzeti nyelvvel és kultúrával foglalkozniuk. Egy, az eredetileg a magyar nyelv ápolására létrehozott nemzeti intézményhez kötődve pedig ez magától értetődő is.”

Freund Tamás szerint sokan írnak és beszélnek mostanában a bölcsészettudományok válságáról. Arról, hogy az eredményeket túlnyomó többségében számokkal, idézettséggel, különféle indexekkel leíró és minősítő tudományterületekhez képest bajban vannak a teljesítményüket szabadalmakkal és egzakt mérésekkel alátámasztani nem tudó, a publikációikat is a teljesen eltérő tudományági sajátosságokhoz igazító bölcsészettudományok. „Én azt gondolom, hogy a vészharang kongatása helyett inkább stratégiaalkotásra van szükség. Az Akadémia hagyományaiból és jelenlegi helyzetéből is levonhatjuk azt a következtetést, hogy a korábbiaknál nagyobb lehetőségeket kellene biztosítanunk azoknak a tudományterületeknek, amelyek az I. Osztályhoz is tartoznak, s amelyeken a gyakran rendkívül költséges természettudományi és műszaki kutatásokhoz képest sokkal kevesebb pénzből lehet jelentős eredményeket elérni.”

Az elnöki köszöntőt követően Borsos Balázs, az MTA rendes tagja, az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának elnöke tartott székfoglaló előadást Élj gyorsan, kutass szenvedélyesen, halj meg fiatalon? Oscar Baumann és Jankó János: párhuzamos életrajzok, életrajzi párhuzamok címmel. Laudációt mondott Paládi-Kovács Attila, az MTA rendes tagja.

Borsos Balázs Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

(A nyitóünnepségről készített felvételt a közeljövőben publikáljuk. A székfoglaló előadásról készült összeállítás pedig külön is megnézhető lesz az Akadémiai székfoglaló előadások sorozatban.)

A nyitóünnepség különleges programja volt a Tudósok hangversenye. Ennek keretében a tudományos osztályhoz tartozó hat tudományterület fő hivatásként nem zenész kutatói adtak hangversenyt, ily módon is bemutatva az osztály sokszínű tudományterületeit.

A koncertet a klasszika-filológusok képviseletében Déri Balázs PhD (ELTE BTK, professor emeritus) és a Praetorius Kamarakórus nyitotta.
A klasszika-filológus, orientalista, majd muzikológus végzettségű Déri Balázs által alapított, nem hivatásos Praetorius Kamarakórus negyven éve Kéringer László karvezető, énekművész társvezetésével működik. Elsősorban gregorián éneket és korai polifóniát énekelnek. A műsor három tétele három zenetörténeti korszakot képvisel. A néhány másodperces, igen tömör Deus adiuvat me gregorián antifóna (latin szövege: Zsoltárok 53/54,6) a római rítus nagypénteki éjszakai virrasztó istentiszteletének (a matutinumnak) éneke. A kétrészes Sicut cervus desiderat / Sitivit anima mea motetta szövege a 41/42. zsoltárból vétetett; a nagyszombati vigíliaszertartás ún. tractus-tétele. Az ötszáz éve született Palestrina egyik leghíresebb műve, a reneszánsz vokálpolifónia egyik mintadarabja a szerző halála után, 1604-ben jelent meg (Motecta festorum, Liber 2). Claudio Monteverdi virtuóz szoprán- vagy tenorszólóra írott, basso continuo-kíséretes motettájának (Laudate Dominum in sanctis eius) szövege a 150. zsoltár (SV 287, megjelent: Selva morale et spirituale, Venezia 1641).

A nyelvtudomány művelői közül Lax Éva PhD (nyelvtörténész, énekes, ELTE BTK, nyugalmazott egyetemi docens) két áriát adott elő Joseph Haydn Arianna a Naxos (Ariadné Naxoszban) című szólókantátájából. Zongorán kísérte Balog Zsolt DLA. A szólókantátát Haydn 1790-ben írta énekhangra, billentyűs kísérettel. A kantáta témája Ariadné és Thészeusz mitológiai története, annak is az utolsó része, amikor Thészeusz hűtlenül otthagyja Ariadnét Naxosz szigetén. A teljes kantáta két hosszú recitativóból és két áriából áll. Az itt elhangzó első ária („Dove sei, mio bel tesoro...”) az álomból ébredő Ariadné fájdalmas hangja, aki hiába keresi hűtlen kedvesét. A második ária („Ah! che morir vorrei...”), amely egyben a kantáta befejezése, kétrészes. A lassú rész Ariadné elkeseredettségét és halálvágyát festi le, míg a rákövetkező gyors rész már a sértettség és a harag kifejezése. A mollban íródott ária utolsó dúr akkordja talán azt a pillanatot szimbolizálja, mikor megjelenik a szerelmes Dionüszosz mint deus ex machina, és magával ragadja Ariadnét.

Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Németh Zsombor PhD (hegedűművész és zenetörténész, HUN-REN BTK Zenetudományi Intézet, tudományos segédmunkatárs) és a Simplicissimus Ensemble képviselte a koncerten a zenetudományi kutatókat. A Németh Zsombor művészeti vezető (barokkhegedű), Megyery Noémi (barokkhegedű), Vizeli Máté (barokkbrácsa), Geiger Estilla (barokkcselló), Harmath Viktória (barokklant) összetételű zenekar Georg Philipp Telemann Ouverture burlesque című művét adta elő. Németh Zsombor a budapesti Bartók Archívum munkatársa. Emellett hegedűművészként is aktív: hangszeres előadóművészi tevékenysége azonban – némileg talán meglepő módon – nem a 20., hanem a 17–18. századra, a barokk zenére összpontosul. A Simplicissimus Ensemble-t egyetemi évei alatt, 2012-ben hívta életre néhány zeneakadémiai hallgatótársával. E korhű hangszereken játszó, változó összeállítású kamaraegyüttes célja nem csupán az adott korszak hangzásvilágának és előadói stílusának hiteles visszaadása, hanem az is, hogy előadásukban a zeneművek hasonló revelációval hassanak, mint saját korukban. A névválasztással az együttes az 1600-as években aktív német író és komponista, a magyar zenei életről is tudósító Daniel Speer előtt tiszteleg, aki Ungarischer oder Dacianischer Simplicissimus álnéven publikálta műveit. A Simplicissimus Ensemble ez alkalommal Speer egy valamivel később élt honfitársa, Georg Philipp Telemann B-dúr „burleszk” szvitjét adta elő, amely a rövid nyitány után a comedia dell’arte ismert alakjait – Scaramuccia, Arlecchino, Colombina, Pierrot, Mezzetino – jeleníti meg.

Magyar költők megzenésített műveit adták elő az irodalomtudományi szekcióból Csörsz Rumen István PhD (irodalomtörténész, HUN-REN BTK Irodalomtudományi Intézet, tudományos főmunkatárs; Lendület kutatócsoport-vezető) és társai: Káli Anita doktoranda (nagybőgő); Szatmári Áron PhD (harmonika); Radnai Dániel doktorandusz (gitár); Sztankovits Gergely könyvtáros (gitár); valamint Kiss Margit PhD, Sarankó Márta honlapszerkesztő, Tüskés Anna PhD; Visy Beatrix PhD (kórus). Műsorukban Vörösmarty Mihály Fóti dal című művének részletei (1842; Thern Károly dallamával, 1844 k.), Arany János A világ (1852; a költő egyik saját szerzésű dallamával) és József Attila Tudod, hogy nincs bocsánat (1937; Radványi Balázs zenéje 1974-ből, a Kaláka együttes szíves engedélyével) című megzenésített versei szerepeltek.

Az orientalisták közül Somfai Kara Dávid PhD (turkológus és mongolista, HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet, tudományos főmunkatárs) a belső-ázsiai (altaj-telengit, kazak és baskír) zenéből adott ízelítőt. Először egy altaj-telengit epikus ének (kaj) hangzott el. Az altaj-telengit az Altaj-hegység északi részén élő kicsiny, türk nyelvű népcsoport. Gazdag epikus hagyományokkal rendelkezik, amely a pogány türk mitológiából táplálkozik, és amely a Fehérlófia meséjéből a magyar folklórban is ismert. Ezt követően egy kazak népdal szólalt meg dombra kísérettel. A kazakok a kipcsak-türk népek legnagyobb számú népcsoportja. Az Altajtól a Kaszpi-tengerig húzódó hatalmas pusztaság nomád lakói. Legfőbb hangszerük a közép-ázsiai eredetű dombra. A nyugat-kazak népdaloknak pedig magyar párhuzamaik is vannak. Az utolsó műsorszám egy baskurt népdal volt kúraj-furulyán. Az Urál-hegység déli részén élő baskurt (baskír) nép manapság kipcsak nyelven beszél, mitológiájuk ősi iráni eredetű. Nemzeti hangszerük a fűféle szárából készült kúraj-furulya, amelyet torokénekkel társítva szólaltatnak meg.

A néprajzkutatók dunántúli népdalokat adtak elő hosszúfurulya-kísérettel.
A baskír kuraj hangzásának távoli párhuzamaként először a magyar népdal legrégibb stílusához tartozó, emblematikus páva-dallam csendült fel hosszúfurulya-kísérettel, Olsvai Imre nemespátrói gyűjtéséből.

Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

E kvintváltó szerkezetű, pentaton hangsorú rabének keletkezési helye a népzenekutatók szerint az egykori Magna Hungaria lehetett, ahol a magyarok, a cseremiszek és a déli csuvasok is valamelyik török néptől vehették át ezt a dallamformát. A második – a mohácsi csatában odaveszett II. Lajos halálát elbeszélő Lajos király leesett a lováról… – ormánsági ének szövegében a műköltészet jegyeit hordozza, dallama viszont régi stílusú. Ezzel utaltak a 2026. évi Mohács 500 nevű évfordulós, nagy projektre, amelynek alkalmából Juhász Katalin szerkesztésében néprajzi kutatások eredményeit tartalmazó kötet készül a Bölcsészettudományi Kutatóközpontban. Az előadók Juhász Katalin PhD néprajzkutató, népdalénekes (HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet, tudományos főmunkatárs) és Szabó Zoltán néprajzkutató, népzenetanár (Óbudai Népzenei Iskola) voltak.

A 17–18. századi közköltészet írásos szövegemlékei mellett a népi gyűjtésekben is nagy számban lelhetők fel a hajdani szövegek és dallamok. Ebből adott ízelítőt a kutatókból álló, 1992 óta működő Carmina Danubiana együttes. Az 1695 körüli Thoroczkai Zsigmond-énekeskönyvben fennmaradt Rigócskám, rigócskám… népi dallamra kobozkísérettel, a zalai párosítók dudakísérettel hangzottak el. Előadták: Csörsz Rumen István PhD irodalomtörténész és régizenész (HUN-REN BTK Irodalomtudományi Intézet, tudományos főmunkatárs; Lendület kutatócsoport-vezető); Juhász Katalin PhD néprajzkutató, népdalénekes (HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet, tudományos főmunkatárs); Szabó Zoltán néprajzkutató, népzenetanár (Óbudai Népzenei Iskola).

A HUN-REN BTK Zenetudományi Intézet Népzene- és Néptánckutató Osztály és Archívum, valamint a Néprajztudományi Intézet Történeti Néprajzi Osztály és Adattár munkatársai közül a kutatás és az archívumi munka mellett sokan a néptánc- és népzenei revival aktív résztvevői is. A kutatások közül kiemelkedik Fülemile Ágnes és Balogh Balázs három évtizedes kalotaszegi kutatása, amelynek eredményeként nemcsak jelentős tanulmányok és kötetek születtek, de a térség magyarsága is megerősödve tudott bekapcsolódni a legrangosabb népművészeti és kulturális programokba. A két intézet munkatársainak előadásában kalotaszegi hajnali nóta hangzott el, majd kalotaszegi táncokat is bemutattak.

Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

A zenekar tagjai voltak: Bednárik János PhD (Néprajztudományi Intézet, tudományos munkatárs); Endrődiné Pásku Veronika (Zenetudományi Intézet, fiatal kutató); Lipták Dániel PhD (Zenetudományi Intézet, tudományos munkatárs); Páll Éva (Zenetudományi Intézet, archívumi szakasszisztens) – hegedű; Erdélyi-Molnár Klára (Zenetudományi Intézet, archívumi szakasszisztens, részlegvezető); Pávai István PhD, kontra (Zenetudományi Intézet, nyugalmazott tudományos főmunkatárs); Páll Balázs nagybőgő.
Táncosként közreműködött: Cseh Fruzsina PhD (Néprajztudományi Intézet tudományos főmunkatárs); Horváth-May Dániel (Zenetudományi Intézet, tudományos szakalkalmazott); Karácsony Zoltán PhD (Zenetudományi Intézet, tudományos munkatárs, részlegvezető); Keresztény Csenge (Zenetudományi Intézet, ügyvivő szakértő); Szabó Bálint (Zenetudományi Intézet, archívumi munkatárs); Varga Sándor PhD (Zenetudományi Intézet, tudományos főmunkatárs).