Interjú a Mandinerben Freund Tamással

Interjú a Mandinerben Freund Tamással

Nem a magyar szellemi erőforrás és tehetség apadt el, hanem a vele való gazdálkodásunk elégtelen – mondta a Magyar Tudományos Akadémia újraválasztott elnöke a Mandiner című hetilapnak adott, az online kiadásban június 4-én megjelent interjúban. Freund Tamás arról is beszélt, hogy az MTA-nak vissza kellene szereznie az alapkutatási támogatási forrásokat, az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramokat (OTKA) és az Élvonalat, egyesítve az Akadémián működő Lendület pályázatokkal. A közoktatással kapcsolatban elmondta: úgy látja, tényleg krízishelyzet van, olyan súlyos a tanári létszámhiány, hogy ha még így megy néhány évig, abból katasztrófa lesz, és generációk kerülnek veszélybe. Őry Krisztina interjúja.

A várható drasztikus klímaváltozás hatása az egészségre, a biodiverzitásra és az agráriumra – Az MTA Környezet és Egészség Bizottságának ülése az Akadémián

A várható drasztikus klímaváltozás hatása az egészségre, a biodiverzitásra és az agráriumra – Az MTA Környezet és Egészség Bizottságának ülése az Akadémián

Az MTA Környezet és Egészség Osztályközi Állandó Bizottság 2023. május 23-án a fenti címmel tartott tudományos ülést az Akadémia Nagytermében. A Bizottságon kívül a szervezésben a Nemzeti Népegészségügyi Központ, a Magyar Környezetvédelmi Egyesület és a Magyar Polgári Védelmi Szövetség is részt vett, ami hozzájárult a megjelent hallgatóság jelentős létszámához. Az üléselnöki feladatokat Kosztolányi György, az MTA alelnöke és Poór Gyula a bizottság társelnöke látta el.

Lendületesek: Gyuranecz Miklós Lendületesek: Gyuranecz Miklós

Lendületesek: Gyuranecz Miklós

A védőoltások az állati kórokozókkal szembeni védekezésben pontosan ugyanolyan fontos szerepet játszanak, mint az emberi járványok elleni harcban. Gyuranecz Miklós, az Állatorvostudományi Kutatóintézet tudományos tanácsadója, a Lendület Program egyik nyertese kutatócsoportjával a Mycoplasma hyorhinis kórokozó ellen fejleszt vakcinát, miközben kutatásaiknak köszönhetően magáról az organizmusról is sokkal többet fogunk tudni. Ez a Mycoplasma a malacokat fertőzi meg, gyulladásokat vált ki bennük, aminek hatására nem fejlődnek megfelelően, és így romlik a hústermelés hatékonysága. Vagyis a Lendület-kutatásnak egyszerre lesz állategészségügyi és gazdasági haszna is.

A Népszava interjúja Freund Tamással A Népszava interjúja Freund Tamással

A Népszava interjúja Freund Tamással

A Magyar Tudományos Akadémia pénzügyi helyzetéről, az MTA háromlábra állításáról, valamint a közoktatásról is beszélt a napilap újságírójának, Juhász Dánielnek az Akadémia elnöke.

Európai Klímakonferencia Varsóban Európai Klímakonferencia Varsóban

Európai Klímakonferencia Varsóban

2023. május 15–16-án rendezték meg a lengyel fővárosban az Európai Klímakonferenciát (European Climate Conference) a Leopoldina Német Természettudományos Akadémia és a Lengyel Tudományos Akadémia (PAN) közös szervezésében. A rendezvényen 45 országból 90 tudós vett részt.

Freund Tamással készített interjút a Magyar Hang Freund Tamással készített interjút a Magyar Hang

Freund Tamással készített interjút a Magyar Hang

Az MTA 196. közgyűlésén újraválasztott akadémiai elnökkel beszélgetett a Magyar Hang című polgári hetilap és portál. Az Albert Enikő által készített interjú online változata május 23-án jelent meg, és most a szerkesztőség engedélyével teljes terjedelmében közöljük.

Párbeszéd és barátság - Művészeti estek a Magyar Tudományos Akadémián VII. Párbeszéd és barátság - Művészeti estek a Magyar Tudományos Akadémián VII.

Párbeszéd és barátság - Művészeti estek a Magyar Tudományos Akadémián VII.

Párbeszéd és barátság, megzavarás és megnyugvás a művészetben és a tudományban. Ez volt a témája a Művészeti estek a Magyar Tudományos Akadémián című programsorozat hetedik rendezvényének, amelyet május 22-én tartottak az MTA Székházában. A tudomány, a képzőművészet, a zeneművészet és a borkultúra találkozásáról szóló eseményen koncertet adott a Liszt Ferenc Kamarazenekar Várdai Istvánnal és Pusker Júliával, megnyitották Maurer Dóra és asztaltársasága L’ Entrée című kiállítását, Liptai Zsolt főborász pedig a Pannonhalmi Apátság Pincészetének borait mutatta be.

Erősödő presztízs – Benkő Elek, az MTA Doktori Tanácsának leköszönő elnöke az MTA doktora címről Erősödő presztízs – Benkő Elek, az MTA Doktori Tanácsának leköszönő elnöke az MTA doktora címről

Erősödő presztízs – Benkő Elek, az MTA Doktori Tanácsának leköszönő elnöke az MTA doktora címről

Annak, aki az MTA doktora szeretne lenni, komoly teljesítményt kell felmutatnia. A tendencia az, hogy az egyes tudományterületeken meghatározott minimumkövetelmény valójában csak ahhoz elég, hogy elindulhasson a doktori habituseljárás – mondta az mta.hu-nak adott interjújában Benkő Elek akadémikus, a Doktori Tanács leköszönő elnöke. Véleménye szerint a bírálati folyamat egyre jobban feltárja az idézettségi mutatók és publikációs adatok mögötti tényleges tudományos eredményeket.

Fiatal Kutatók Fóruma az Akadémián – felvétel a tanácskozásról Fiatal Kutatók Fóruma az Akadémián – felvétel a tanácskozásról

Fiatal Kutatók Fóruma az Akadémián – felvétel a tanácskozásról

Hetedik alkalommal rendezte meg a Fiatal Kutatók Akadémiája a Fiatal Kutatók Fórumát a Magyar Tudományos Akadémia éves közgyűlését követő napon. Az akadémikusok gyűléséhez kapcsolódó, a fiatal kutatókat érintő kérdéseket körüljáró fórumon idén a nemzetközi mobilitási pályázatokról és ösztöndíjakról tartottak előadásokat és kerekasztal-beszélgetést. A rendezvényen készült felvétel cikkünkben megtekinthető.

Makrogazdasági populizmus és/vagy a populizmus politikai gazdaságtana – A Világgazdasági Tudományos Tanács 16. ülése videón Makrogazdasági populizmus és/vagy a populizmus politikai gazdaságtana – A Világgazdasági Tudományos Tanács 16. ülése videón

Makrogazdasági populizmus és/vagy a populizmus politikai gazdaságtana – A Világgazdasági Tudományos Tanács 16. ülése videón

Miként vázolható fel az az út, amely a makrogazdasági populizmus jelenségétől a populizmus mint ideológia újrafogalmazásáig terjedt? Milyen értelmezése lehet a populizmusnak politikai gazdaságtani megközelítésből? Ezekre a kérdésekre válaszolt a Világgazdasági Tudományos Tanács legutóbbi ülésén Benczes István, az MTA doktora, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora, a KRTK Világgazdasági Intézet tudományos tanácsadója. Az előadásról és az azt követő tanácskozásról készült felvétel cikkünkben elérhető.

„Ezer szállal kapcsolódni” – Külső Tagok Fóruma az MTA 196. közgyűlésén „Ezer szállal kapcsolódni” – Külső Tagok Fóruma az MTA 196. közgyűlésén

„Ezer szállal kapcsolódni” – Külső Tagok Fóruma az MTA 196. közgyűlésén

„A Magyar Tudományos Akadémia ezer szállal kötődik a határon túli tudományossághoz” – mondta köszöntőjében Freund Tamás az MTA 196. közgyűlésének keretében megrendezett Külső Tagok Fórumán. Az ünnepségen átadták a határon túli magyar tudományos élet képviselőinek odaítélt díjakat, külső tagok tudományos előadásai hangzottak el, és fórumbeszélgetést tartottak az Akadémia és a külső tagok szorosabb együttműködésének jövőjéről.

Megkezdődik a Magyar Tudományos Akadémia Székházának felújítása Megkezdődik a Magyar Tudományos Akadémia Székházának felújítása

Megkezdődik a Magyar Tudományos Akadémia Székházának felújítása

2023 nyarán indul a közel 160 éves épület felújításának első üteme, amelynek során megújulnak és kibővülnek az Akadémián őrzött nemzeti kincseket – például a Szózat eredeti példányát – bemutató kiállítóterek is. Az alapításának 200 éves évfordulójára készülő Magyar Tudományos Akadémia egy a mostaninál jóval nyitottabb, korszerűen felszerelt és fenntarthatóan működő épületben fogadhatja majd a tudomány iránt érdeklődőket és a tudományos közösség tagjait.

További három évig Freund Tamás a Magyar Tudományos Akadémia elnöke További három évig Freund Tamás a Magyar Tudományos Akadémia elnöke

További három évig Freund Tamás a Magyar Tudományos Akadémia elnöke

Az MTA 196. közgyűlésének keddi napján nagy többséggel ismét Freund Tamás neurobiológust választotta a Közgyűlés az Akadémia elnökévé. Freund Tamás mellett újabb hároméves vezetői megbízatást kapott a főtitkár, Kollár László Péter építőmérnök és Erdei Anna immunológus, főtitkárhelyettes is.

Exobolygó-forradalom! – Az Akadémia közgyűlésén adott elő a Nobel-díjas Didier Queloz Exobolygó-forradalom! – Az Akadémia közgyűlésén adott elő a Nobel-díjas Didier Queloz

Exobolygó-forradalom! – Az Akadémia közgyűlésén adott elő a Nobel-díjas Didier Queloz

A Naprendszeren kívüli bolygók kutatása immár három évtizedes múltra tekint vissza, Didier Queloz pedig a kezdetektől ott állt a távcsövek és spektrográfok mögött. A saját csillagukat néhány nap alatt megkerülő „forró Jupiterek” felfedezésétől az élet nyomainak kereséséig eltelt időszakon kalauzolta végig a közgyűlés résztvevőit és vendégeit a svájci asztrofizikus. Előadásának felvétele elérhető cikkünkben és az MTA YouTube-csatornáján.

Az MTA 196. közgyűlésének határozatai Az MTA 196. közgyűlésének határozatai

Az MTA 196. közgyűlésének határozatai

A Magyar Tudományos Akadémia 196. közgyűlésének első és második munkanapján több beszámolóról és tájékoztatóról határozott az MTA legfőbb döntéshozó testülete. A képviselők személyi javaslatokról is szavaztak.

Elnöki és főtitkári beszámoló az MTA 196. közgyűlésén Elnöki és főtitkári beszámoló az MTA 196. közgyűlésén

Elnöki és főtitkári beszámoló az MTA 196. közgyűlésén

A 2022-es év munkáját, az elmúlt időszak eredményeit és az Akadémia sorsát meghatározó legfontosabb folyamatokat értékelte a Közgyűlés hétfői munkanapján az Akadémia elnöke, Kollár László Péter főtitkár pedig az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok újraalapítására tett javaslatot. A két beszámolót teljes terjedelmében közöljük.

„Jelképe minden emberi együttműködésnek” – kamarazenei koncert az Akadémia 196. közgyűlésének első estéjén „Jelképe minden emberi együttműködésnek” – kamarazenei koncert az Akadémia 196. közgyűlésének első estéjén

„Jelképe minden emberi együttműködésnek” – kamarazenei koncert az Akadémia 196. közgyűlésének első estéjén

Egy Mozart- és egy Weber-kompozíció hangzott el a Magyar Tudományos Akadémia éves közgyűlésének első napját záró hagyományos esti hangversenyen az MTA Székház Dísztermében. A két klarinétkvintettet Klenyán Csaba klarinétművész és a Környei Zsófia, Kakutani Satoko, Móré László és Aranyos János zeneművészek alkotta vonósnégyes előadásában hallgathatták meg a jelenlévők.