Az MTA pályázatai

Lezárult az MTA Posztdoktori Programjának első fejezete Lezárult az MTA Posztdoktori Programjának első fejezete

Lezárult az MTA Posztdoktori Programjának első fejezete

Majd 200 kutatónak biztosított lehetőséget a Magyar Tudományos Akadémia 2013-ban indított programja arra, hogy bekapcsolódhasson az akadémiai és egyetemi kutatóműhelyekben folyó munkába. Összeállításunkban az MTA Posztoktori Programjának eddigi eredményeit tükröző adatok mellett az elmúlt években támogatást nyert kutatók záróbeszámolói is olvashatók.

A Magyar Tudományos Akadémia elnökének 10 /2022. (IV. 14.) számú határozata a Közoktatás-fejlesztési Kutatási Pályázatról

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény 14. §-ában, és a Magyar Tudományos Akadémia Alapszabályában biztosított jogkörében eljárva, a Közoktatás-fejlesztési Kutatási Pályázat jellemzőit, a pályázatokat és támogatott kutatásokat értékelő szakmai testület felépítését, feladatait és a pályázatokat és a támogatott kutatásokat értékelő eljárást a jelen szabályzatban foglaltak szerint határozza meg.

Pedagógus Kutatói Pályadíj

A Magyar Tudományos Akadémia 1968. évi közgyűlésének határozata alapján alapított „Pedagógus Kutatói Pályadíj” odaítélésének rendjét a Magyar Tudományos Akadémia elnökének 9/2015. (IV.17.) számú határozata fogadta el. E határozat alapján a Magyar Tudományos Akadémia évente meghirdeti a Pedagógus Kutatói Pályadíjat a közoktatásban oktató, gyakorló pedagógusok számára, akik az oktató munka mellett tudományos tevékenységet folytatnak.

Könyv- és Folyóirat-kiadás támogatási pályázat

Az MTA elnöke minden év őszén, a következő évre vonatkozó, a könyvekre nyílt, a tudományos folyóiratokra és internetes tudományos tartalmakra meghívásos pályázatot ír ki. A meghívásos pályázaton részt venni jogosult folyóiratok és tartalmak körét az MTA tudományos osztályai határozzák meg.

Az Akadémiai Ifjúsági Díj

Az Akadémiai Ifjúsági Díj nem kisszámú „győztes” érmes helyezését megállapító díj, célja elsősorban a pályamunkájuk és intézeti igazgatójuk minősítése alapján arra érdemes fiatal kutatók minél nagyobb számban való elismerése, tudományos munkájuk ösztönzése, támogatása.

A Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíj A Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíj

A Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíj

Az elismerést 2010-ben alapította az MTA. A hagyatékának egy részét a Magyar Tudományos Akadémiának felajánló dr. Mohar Lászlóné Sóti Borbála végakaratának megfelelően létrehozott elismerést minden esztendőben három 35 év alatti kutató nyerheti el. A díjjal egyszeri, bruttó 200 ezer forinttal járó jutalom jár. A pályázattal elnyerhető pályadíj célja, hogy a tudomány eszközeivel segítse elő a helyi és a globális emberi környezet megóvását, a biológiai sokszínűség védelmét, valamint környezetbarát technológiák kifejlesztését és megvalósítását.

Kutatás és fejlesztés a közoktatásban. A család-iskola partnerség mint az eredményesség kiaknázatlan erőforrása Kutatás és fejlesztés a közoktatásban. A család-iskola partnerség mint az eredményesség kiaknázatlan erőforrása

Kutatás és fejlesztés a közoktatásban. A család-iskola partnerség mint az eredményesség kiaknázatlan erőforrása

Az előadások bemutatják a MTA-DE-Családok és Tanárok Kooperációja Kutatócsoport kutató- és fejlesztőmunkáját, amely a pedagógusok és a pedagógushallgatók fejlesztését célozzák annak érdekében, hogy munkájuk során támogatni tudják a szülők gyermeknevelési és iskolai eredményességet elősegítő tevékenységét, az iskola és a család együttműködését.

Az MTA-ELTE Egészségtudatos Gyermekekért Kutatócsoport tananyagfejlesztő munkájához kapcsolódóan elemezte az európai serdülők egészségmagatartását befolyásoló tényezőket. Az MTA-ELTE Egészségtudatos Gyermekekért Kutatócsoport tananyagfejlesztő munkájához kapcsolódóan elemezte az európai serdülők egészségmagatartását befolyásoló tényezőket.

Az MTA-ELTE Egészségtudatos Gyermekekért Kutatócsoport tananyagfejlesztő munkájához kapcsolódóan elemezte az európai serdülők egészségmagatartását befolyásoló tényezőket.

Az elemzésbe a népességek általános egészségi állapotának és egészségügyi kiadásainak mutatóit, az egészségmagatartás fejlesztéséhez kapcsolódó felvilágosító programok meglétét, valamint a mentális egészségi állapot, a szexuális élet, a társadalmi-gazdasági színvonal, az oktatás mutatóit vonták be feltételezett jósló tényezőkként.  

Bemutatkozik az MTA-SZTE Olvasás és Motiváció Kutatócsoport Bemutatkozik az MTA-SZTE Olvasás és Motiváció Kutatócsoport

Bemutatkozik az MTA-SZTE Olvasás és Motiváció Kutatócsoport

A kutatócsoport célja a szövegértés-fejlesztés elméleti megalapozásának és gyakorlati megvalósításának támogatása a hazai kontextus szem előtt tartásával. A kutatócsoport bemutatja fejlesztőprogramjának koncepcióját, valamint empirikus munkáinak eredményeit.

Pályázat a Magyar Tudományos Akadémia Isabel és Alfred Bader Művészettörténeti Kutatási Támogatás elnyerésére

A kutatási támogatás célja a fiatal magyar művészettörténészek külföldi kutatásainak és tanulmányainak támogatása, elsősorban a XVII. századi európai festészet és rajzművészet története, illetve az európai reneszánsz, barokk és középkori művészet más témakörei, valamint az e korok műalkotásaira irányuló műgyűjtés-történet kutatásának terén

Az MTA-SYLFF pályázatot hirdet diplomás fiataloknak társadalomtudományi továbbképzési ösztöndíj elnyerésére

Az MTA-SYLFF (Fiatal Vezetők Ösztöndíja Alapítvány) pályázatot hirdet diplomás fiataloknak a magyar gazdaság és kultúra fejlődését szolgáló, ugyanakkor egyetemes, humanitárius szempontokat is érvényesítő társadalomtudományi továbbképzési ösztöndíj elnyerésére. Az ösztöndíjjal a Kuratórium a fiatal kutatók tudományos fokozatszerzését kívánja elősegíteni.

Ifjúsági nemzetközi konferencia-részvétel támogatása 2024

Az Ifjúsági Nemzetközi Konferencia Tudományos Pályázat (INKP) fiatal, MTA köztestületi tagsággal rendelkező kutatók külföldi tudományos rendezvényen (nemzetközi tudományos szimpóziumon, workshopon, konferencián) való aktív (elsőszerzős előadással vagy poszterbemutatóval járó) részvételét és ott jelentős tudományos eredményeik bemutatását támogatja.

Felhívás Fulbright – MTA Mobilitási Ösztöndíjak elnyerésére 2023/2024. tanév

A pályázat célja, hogy az MTA által Kiválónak Elismert Kutatóhely (a továbbiakban: MTA Kiváló Kutatóhely) megnevezés használatára jogosult kutatóhelyek alkalmazásában álló, a 2023-2024-es tanévre érvényes Fulbright ösztöndíjat nyert fiatal magyar kutatók számára kiegészítést nyújtson, hogy az Egyesült Államokban folytassanak kutatási tevékenységet, valamint kiegészítő támogatással ösztönözze az egyesült államokbeli kutatókat, hogy az MTA Kiváló Kutatóhelyeken végezzenek kutatómunkát. Az Akadémia a nyertes pályázók tanulmányútját kiegészítő ösztöndíjjal kívánja támogatni.

Csapó Benő professzor úr temetése Csapó Benő professzor úr temetése

Csapó Benő professzor úr temetése

Ezúton szeretnénk tájékoztatni mindazokat, akik ismerték, becsülték és szerették Csapó Benő professzor urat, hogy temetése július 21-én 14:00 órától lesz Szegeden a Belvárosi Temetőben. (6728 Szeged, Fonógyári út 21. )

In memoriam Csapó Benő (1953-2023) In memoriam Csapó Benő (1953-2023)

In memoriam Csapó Benő (1953-2023)

Prof. Dr. Csapó Benőt családja és hozzátartozói mellett a Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézetének és Neveléstudományi Doktori Iskolájának munkatársai, szerzőtársai, kollégái, pályatársai, barátai is gyászolják. A neveléstudományi kutatások fejlődését alapvetően meghatározó, széles körben hivatkozott tanulmányai, könyvei, gondolatai, értékrendje velünk maradnak, emlékét szeretettel és tisztelettel megőrizzük. Isten nyugosztalja Professzor Urat, nyugodj békében, Benő!

  • 260 találat
  • További