Magyar Tudományosság Külföldön

Három határon túli magyar középiskola is bejutott az MTA tanulmányi versenyének döntőjébe

A Magyar Tudományos Akadémia második alkalommal hirdetett tanulmányi versenyt a Középiskolai MTA Alumni Program keretében. A 377 csapatból 10 jutott a döntőbe, közöttük három határon túli magyar középiskola csapata is versenybe száll a fődíjért február 21-én az MTA székházában.

2026. február 5.

Az MTA Középiskolai Alumni Programjának keretében meghirdetett tanulmányi verseny döntőjébe tíz középiskolai csapat jutott be, köztük három határon túli intézmény diákjai is. A Reformok kora: polgári átalakulás és modern nemzetépítés Magyarországon (1825–1867) témájú megmérettetésre 162 iskolából összesen 377 háromfős csapat nevezett. Közülük választotta ki a zsűri a február 21-én, az MTA székházában megrendezendő döntő résztvevőit.

A verseny többfordulós feladatsora nemcsak tárgyi tudást, hanem kreativitást és történeti gondolkodást is igényelt: az online tesztet követően a csapatoknak tematikus podcastot, kortesbeszédet és röplapot kellett készíteniük az 1848-as népképviseleti választásokhoz kapcsolódva. A szakmai értékelésben a terület elismert kutatói vettek részt, akik kiemelték, hogy a diákok a reformkor kérdéseit mai dilemmák tükrében, meglepő érettséggel és személyes állásfoglalással dolgozták fel.

A döntőbe jutott csapatok az ország szinte minden régióját képviselik: budapesti, győri, nyíregyházi, szegedi, tatabányai, veszprémi és ráckevei iskola mellett két dunaszerdahelyi és egy révkomáromi gimnázium is helyet kapott a legjobbak között, így három határon túli oktatási intézmény is bekerült a mezőnybe:

  • Reformániások (Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium, Dunaszerdahely; felkészítő tanár: Simon Beáta);
  • SAM mozi (Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium, Dunaszerdahely; felkészítő tanár: Horváth Péter);
  • ÚjHullám (Selye János Gimnázium, Révkomárom; felkészítő tanár: Elek József).

A döntőt az MTA székházának Dísztermében rendezik meg, amely élőben is követhető lesz az Akadémia YouTube-csatornáján. A verseny nemcsak értékes nyereményeket kínál a résztvevőknek, hanem egyben betekintést is nyújt az Akadémia történetébe és szellemiségébe.

Az előző Alumni-verseny döntője az MTA Székház dísztermében. Fotó: Szigeti Tamás / MTA

A tanulmányi verseny szorosan kapcsolódik az MTA 2020-ban elindított Középiskolai Alumni Programjához, amelynek célja a tudománybarát gondolkodás erősítése és a kritikai szemlélet fejlesztése a középiskolások körében. A program révén hazai és határon túli iskolák hívhatnak meg aktív kutatókat előadásokra, beszélgetésekre. A mostani verseny hatására az Alumni-iskolák száma is tovább nőtt: az induló intézmények közül több tucat csatlakozott a programhoz, amely így már mintegy 340 iskolát fog össze a Kárpát-medencében.

Amennyiben szeretne nézőként részt venni a döntőn, az alábbi linkre kattintva regisztrálhat:

Reformok kora – Az MTA Tanulmányi Verseny döntője

A helyek száma korlátozott!

A döntőben részt vevő összes csapat és felkészítő tanáraik értékes nyereményekben részesülnek: a diákok tableteket vihetnek haza, tanáraik pedig ajándékutalványt. A döntőt megnyerő csapat diákjai és felkészítő tanáruk többnapos, Pozsonyt, Bécset és Budapestet is érintő szakmai nyereményutazáson vehetnek majd részt, felkeresve az időszak „titkos” helyszíneit „égen, vízen, levegőben”.

Az 1. és 2. fordulóban részt vevő csapatok ajándéksorsoláson vettek részt, a szerencsés csapatok tárgyjutalmakat kaptak, tanáraik ajándékutalvánnyal gazdagodtak.

Középiskolai MTA Alumni Program

Freund Tamás elnök a Magyar Tudományos Akadémia 2019-ben elfogadott új küldetési nyilatkozatához illeszkedő elnöki programjában a tudománybarát társadalom és közgondolkodás kialakítását jelölte meg az egyik legfontosabb célként. A Magyar Tudományos Akadémia ennek érdekében indította el 2020-ban a Középiskolai MTA Alumni Programot.

A program fő célja, hogy felhívja a középiskolások figyelmét a kritikai gondolkodás fontosságára, bemutassa a tudományos módszerek hatékonyságát, és képet adjon arról, miképp is működik a tudomány. Az MTA Alumni Program lényege, hogy közvetítésével a hazai és határon túli magyar középiskolák aktív kutatókat – gyakran korábban náluk végzett, kutatói pályára lépett alumnusokat – kérhetnek fel, hogy tartsanak előadásokat a diákoknak a tudomány és a kutatás világáról, beszélgessenek velük a kutatói életről.

A tanulmányi versenyben részt vevő 162 iskola közel harmada korábban nem regisztrált az Alumni-programba, a verseny meghirdetése óta azonban 41 döntött úgy, hogy szeretne részt venni benne a jövőben. Ennek köszönhetően a verseny több mint 10 százalékkal növelte az Alumni-iskolák számát, amely így már 340.