Az MTA–AMAT Utazási Támogatási Pályázat 2025–2026 eredményei
Az MTA200 emlékévhez kapcsolódó nemzetközi konferencia révén három fiatal kutató részesült utazási támogatásban az MTA és az Amerikai Magyar Akadémikusok Társasága közös pályázatán. A támogatást a konferenciára meghívott vendégek nagylelkű felajánlása tette lehetővé.
Az MTA200 emlékév rendezvénysorozatának egyik kiemelkedő eseménye volt az a nemzetközi tudományos konferencia, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia, az MTA külső tagjai, valamint az Amerikai Magyar Akadémikusok Társasága (AMAT) közösen szerveztek. A konferenciára több Nobel- és Abel-díjas kutató is elfogadta a meghívást. A meghívott vendégek közül hárman — a tudományos közösség jövője iránti elkötelezettségüket kifejezve — nem vették igénybe az őket megillető utazási támogatást, hanem azt fiatal kutatók támogatására ajánlották fel.
E nagylelkű felajánlás tette lehetővé az MTA–AMAT Utazási Támogatási Pályázat 2025–2026 meghirdetését, amelynek célja a Kárpát-medencében dolgozó, 35 év alatti kutatók és végzés előtt álló PhD-hallgatók nemzetközi tudományos konferenciákon való részvételének elősegítése. A pályázat legfeljebb 2 000 USD összegű támogatást biztosított azon jelentkezők számára, akik előadással vagy poszterprezentációval képviselték kutatási eredményeiket.
A felhívásra 18 pályázat érkezett a tudomány különböző területeiről, melyeket az Amerikai Magyar Akadémikusok Társaságának igazgatósági tagjai értékeltek, és szakmai kiválóság alapján rangsoroltak. A bírálati folyamat eredményeként három pályázó részesült támogatásban, akik egyenként 2 000 USD összegű támogatást kaptak.
A támogatásban részesült kutatók:
Bajtai Eszter (Semmelweis Egyetem, Patológiai Intézet, Budapest),
előadása: Terápia által kiváltott szeneszcencia mint átmeneti gyógyszerrezisztencia-mechanizmus emlőrákban (Therapy-induced senescence is a transient drug resistance mechanism in breast cancer).
Konferencia: Cell Symposia – Hallmarks of Aging.Bíró Zsófia (Pécsi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Technológia Jogi és Energiajogi Tanszék),
előadása: Nagy ambíciók, de hiányzó szabályozás: a nukleáris energiaforrások szabályozásának kihívásai a technológiai fejlődés és a biztonsági szempontok tükrében a világűrben (Great Ambitions but Lack of Regulation: The Challenges of Regulating Nuclear Power Sources in the Light of Technological Developments and Safety Reasons in Outer Space).
Konferencia: Nuclear & Emerging Technologies for Space (NETS-2026).Fülöp Barbara (Pécsi Tudományegyetem, Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet),
előadása: Hogyan vált ki fájdalmat a krónikus pszichoszociális stressz? (How does chronic psychosocial distress induce pain?).
Konferencia: 20th World Congress of Basic and Clinical Pharmacology (WCP2026).
A program megvalósulása jól példázza a nemzetközi tudományos együttműködés és a tudományos utánpótlás támogatásának fontosságát. Az Amerikai Magyar Akadémikusok Társasága és a Magyar Tudományos Akadémia ezúton is köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik hozzájárultak a kezdeményezés sikeréhez, a díjazottaknak pedig szívből gratulálunk!

