Magyar Tudományosság Külföldön

Elhunyt Somogyi Árpád farmakológus, az MTA külső tagja

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Somogyi Árpád farmakológus, toxikológus professzor, a berlini Szövetségi Egészségügyi Fogyasztóvédelmi és Állategészségügyi Intézet alapító főigazgatója, az MTA külső tagja 2024. január 30-án, életének 86. esztendejében elhunyt. Selye János professzor egyik utolsó doktoranduszától az MTK EB hírlevél XI. évfolyamának 11. számában megjelent portréjával búcsúzunk.

2024. március 13.

Somogyi Árpád Környén született 1937. augusztus 27-én. 1959-ben a budapesti Állatorvostudományi Egyetemen szerzett állatorvosi diplomát. 1959–1963-ban a pápai Húsipari Állatorvosi Ellenőrző Szolgálat Mikrobiológiai Laboratóriumának vezetője volt. 1963-ban elhagyta Magyarországot.
Németországban, Kulmbachban a Szövetségi Húskutató Intézet
Bakteriológiai és Hisztológiai Osztályán kezdett el dolgozni, majd a hannoveri
Állatorvostudományi Főiskola Élelmiszertudományi Intézetének tudományos munkatársa lett. Itt találkozott Selye Jánossal, aki meghívta Kanadába.
1966-tól 1970-ig posztgraduális kutatóként dolgozott Selye professzor mellett a Montreáli Egyetem Orvostudományi Karán, az Orvostudományi és Kísérleti
Sebészeti Intézetben, ahol 1970-ben PhD- fokozatot szerzett. A Selye professzorral töltött négy év után 1970–72-ben posztgraduális kutatóként dolgozott a Hoffmann–La Roche Intézet Biokémiai és Gyógyszeranyagcsere Osztályán (Nutley,New Jersey). 1973–74-ben docens, majd
professzor volt a Nebraskai Egyetem Orvostudományi Karán az Eppley
Rákkutatási Központban. 1974-ben visszatért Európába, 1987-ig a berlini
Szövetségi Egészségügyi Hivatal (BGA) Állatgyógyászati, Takarmányozási és
Maradékanyagok Intézetének igazgató professzora volt. 1987–1994-ben a BGA
Max von Pettenkofer Intézetének igazgató-professzora volt, majd jogutódjának, a Szövetségi Egészségügyi Fogyasztóvédelmi és Állategészségügyi Intézetnek (Bundesinstitut für gesundheitlichen Verbraucherschutz und Veterinärmedizin – BgVV) az alapító főigazgatója lett. 1998-ban alapítója, majd – 2002-ben történt nyugdíjba vonulásáig – vezetője volt az Európai Bizottság Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatóságán az Egészségügyi Kockázatok Felmérése Osztályának. Tagja az Európai Élettudományi Intézet igazgatótanácsának. Somogyi professzor évtizedeken át számos országos (US-FDA, US-EPA, NCI, INRA) és nemzetközi intézmény (WHO, FAO, OECD), társaság és alapítvány munkájában vett részt.
Fő kutatási területei a farmakológia– toxikológia, a rákkutatás, valamint az
egészségvédelmi és élelmiszerbiztonsági kockázatbecslés. Több mint 60
tudományos publikáció szerzője/ társszerzője.

Selye János professzor 40 doktorandusza közül az utolsó három – Somogyi Árpád (Berlin, Brüsszel), Szabó Sándor (Irvine, Kalifornia) és Yvette Tache (Los Angeles) 2013-ban indította el a Stressz Nyári Egyetemet, amelynek keretében
szimpóziumokon és konferenciákon foglalkoznak a stressz eredetével és
fejleményeivel. Az elsőt, a Selye Szimpóziumot 2013-ban tartották a
Magyar Tudományos Akadémián. Somogyi professzor ezen kívül is számos
előadást tartott Selye Jánosról. 2016-ban részt vett a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Selye-kiállításán (2015-16, Az izgalom-biológiája – Selye-János és a stresszelmélet dimenziói. Hasonló kiállítást
rendeztek 2017-ben a komáromi Selye János Egyetemen.)
Tagja az Amerikai Rákkutatási Társaságnak, az Amerikai Farmakológiai
és Kísérleti Terápiás Társaságnak, a Német Klinikai Farmakológiai és Toxikológiai Társaságnak, a Német Állatorvostudományi Társaságnak, a
Gesellschaft für Natur- und Heilkunde Társaságnak, a spanyol Királyi
Állatorvostudományi Akadémiának (Real Academia de Ciencias Veterinarias de España). Tagja a Magyarország Barátai Alapítványnak.
1992-ben Doctor Medicinae Veterinariae Honoris Causa (Budapest), 2001-ben
Doctor Honoris Causa Universitatis Kaposvarensis (Kaposvár) címet kapott.
2009-ben Selye János vendégprofesszor volt a Kaliforniai Egyetemen.
1989-ben Magyary-Kossa Gyula emlékérmet kapott, 1994-ben megkapta az
Amerikai Állatorvosi Epidemiológiai Társaság díszoklevelét. 2009-ben kitüntették a Philippe Shubik Distinguisehd Scientist Award-dal (USA)
és a Bundesverdienstkreuz – Német Szövetségi Érdemkereszttel. 2017-ben
Tatay Zoltán-emlékérmet kapott, és Berlinben átvette a Magyar Érdemrend
Tisztikeresztjét. 2001-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották az Agrártudományok Osztályában.

Címkék