2019. december 2-án, 87 éves korában otthonában váratlanul elhunyt Bónis Ferenc Széchenyi-díjas zenetörténész, a tudományok doktora, Kodály Zoltán és Szabolcsi Bence egykori tanítványa.

A magyar zenetudomány kiemelkedő alakja volt, aki jelentős szerzői, közreadói és szerkesztői életművet hagyott az utókorra a 19. századi magyar zenetörténet, Erkel és Mosonyi művészete, de mindenekelőtt Kodály és Bartók életműve vonatkozásában. A Magyar Kodály Társaság és az Erkel Ferenc Társaság elnöke volt. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Bizottságának, valamint a Magyar Muzsikus Fórum elnökségének. 1950-től a Magyar Rádió lektor-gyakornoka, majd műsorszerkesztője, 1970-től rovatvezetője, 1993-tól szerkesztőség-vezetője, 1994–1996 között pedig vezető szerkesztője volt. 1961 és 1973 között a Magyar Tudományos Akadémia Bartók Archívuma, későbbi nevén a Zenetudományi Intézet tudományos munkatársa volt, 1972 és 1981 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola oktatójaként működött. 1959-től szerkesztette a Magyar Zenetudomány köteteit, 1968-tól pedig a Magyar Zenetörténeti Tanulmányok című könyvsorozatot. 1977-től rendezte sajtó alá Szabolcsi Bence életműkiadását. Utolsó nagyszabású kiadványai Bartók, illetve Kodály ikonográfiájának összefoglaló munkái, valamint levelezésük kiemelkedően fontos dokumentum-együtteseinek közreadása (Bartók és Paul Sacher, Bartók és Annie Müller-Widmann, valamint Kodály és a bécsi Universal Edition levelezése).