Életének 94. évében, 2021. december 21-én elhunyt Benkő Samu, Széchenyi-díjas erdélyi művelődéstörténész, az Erdélyi Múzeum-Egyesület egykori elnöke és tiszteleti tagja, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

Benkő Samu a Román Akadémia kolozsvári Történeti Intézetének kutatója, a Korunk folyóirat szerkesztője volt. Az erdélyi magyar művelődéstörténet 18–19. századának kutatójaként Kemény Zsigmond Naplójának közreadásával, a Kriterion Könyvkiadó Téka sorozatának szerkesztésével fontos közművelődési feladatokat látott el. Szintén jelentős szerepe volt Bolyai János kéziratos hagyatékának feldolgozásában.

Benkő Samura emlékezünk a Transindex: Az Erdélyi életutak portréfilmel:

Frissítve: (2022/01/20) Búcsú Benkő Samutól

Benkő Samu akadémikust sokan méltatták az utóbbi hetekben, tevékenységének felidézésével is enyhítve a gyász fájdalmát. Méltatták történészként, művelődéskutatóként, tudósként, számos jeles szervezet tagjaként, még több díj, kitüntetés, elismerés birtokosaként.

Én most Benkő Samu tudományszervező munkásságát idézném fel, erdélyi magyar tudománystratégaként, azon belül is az Erdélyi Múzeum-Egyesület vezetőjeként, alelnökeként, majd elnökeként végzett munkáját szeretném megköszönni.

Gazdag örökség az, amire az 1990-ben újjászervezett EME támaszkodhatott, amiből építkezhetett. Kezdve attól, hogy az 1825-ben megalapított Magyar Akadémia jelesül azonnal 8-10 erdélyi tudós tagot választott soraiba, folytatva a Mikó–Eötvös együttműködéssel, mely az egyetemes magyar művelődés ügyét szolgálta, mindezek jegyében már az 1989-es sorsfordító év előtt komoly kapcsolatok alakultak ki az erdélyi és a magyarországi tudósok között, Kosáry Domokos, Juhász Gyula, Köpeczi Béla az aczéli Magyarországon már a magyar–magyar tudományos együttműködéseket segítette.

1989 decemberében Benkő Samu néhány erdélyi értelmiségi társával Hívó Szó címmel nyilatkozatot jelentetett meg az akkori Szabadság napilapban, melyben követelték a Bolyai Tudományegyetem és az Erdélyi Múzeum-Egyesület jogaiba való visszahelyezését. Kevesen voltak már életben az 1949-ben ellehetetlenített EME soraiból, de élt Jakó Zsigmond, az MTA tiszteleti tagja, aki 1990-ben elvállalta az EME elnöki teendőit, Benkő Samu pedig alelnökként segítette az újraindítást, majd ezt követően két cikluson keresztül az EME elnökeként építette, szervezte az erdélyi magyar tudományos világot, így tucatnyi esztendőn keresztül töltött be meghatározó pozíciót az erdélyi magyar tudományosságban.

A kor követelményeinek megfelelően bővült az EME tudományos spektruma, szakosztályainak rendje, és – az 1940-es Teleki Pálhoz köthető Erdélyi Tudományos Intézetre visszagondolva – kutatócsoport is létrejött az EME keretén belül, ami ma már az intézmény egyik meghatározó, komoly kutatói kapacitást képviselő összetevője.

Az 1990-es magyar akadémiai közgyűlés újjáélesztette a külső tag kategóriát, 30 külső tagot választott soraiba, köztük jónéhány erdélyi tudóst, Benkő Samut is. Az akadémiai törvény által megszilárdított MTA egyre szorosabbra fonta a kapcsolatokat a határon túli magyar kutatói világgal. Jelesül Glatz Ferenc elnöksége volt az az időszak, amikor szervezeti és anyagi hálózat is létrejött a magyar nyelvű és tárgyú kutatással foglalkozók számára. Megalakult a Magyar Tudományosság Külföldön elnöki bizottság, melynek Benkő Samu is tagja volt már a kezdetektől. A bizottság első ülésén azt fejtegette, hogy … ”kölcsönös szükségletek kielégítéséről van szó, hiszen mondjuk a magyar nyelvatlasz nem a mai Magyarország területére, hanem arra a területre korlátozódó munka, ahol a magyarság él. Tehát például az Őrségtől Moldváig”.

És a közös munka elkezdődött… Nem volt könnyű, hiszen kiesett legalább egy korosztály. Intézményépítés, fiatal kutatók toborzása, szakosztályok, kutatóintézet, kiadó, komoly kiadványok, egyre több és több, források, konszolidáció, anyagi alapok biztosítása, hiszen lelkesedésből kutatni lehet, de enni adni a családnak nem, viták és egyeztetések határon innen és túl. Aztán az egyéni és csoportos ösztöndíjak, műhelytámogatások, konferenciák, közgyűlések. És utazások és utazások, és beszélgetések, Benkő Samu nagyszerű útitárs volt, senkitől nem lehetett annyit tanulnia a fiatalabb korosztálynak, mint Tőle, Samu bácsitól. Ezek a diskurzusok már régóta hiányoznak.. de felejthetetlenek.

Szeretném még kiemelni, hogy Benkő akadémikus többször kifejtette az erdélyi tudomány hármas mezőjét: egyetemes, magyar nyelvű, de román közegben. „Csomó elintézendő dolog van, amelyeket rendezni kell. Van, amit a magyarországi intézményekkel, van, amit a romániaiakkal kell megoldanunk. Rendezés nélkül nincs bizalom. A bizalom megteremtése pedig nagyon hosszú feladatnak ígérkezik.” (Európai Utas, 1996) – negyedszázaddal ezelőtti kijelentése ma sem múlta idejét.

Aktuális feladataink elvégzésében Benkő Samu öröksége ma is támpontul szolgál.

Végezetül kérem, engedjék meg nekem, hogy búcsúzásképp megosszam Önökkel azt a verset, amelyet Benkő Samu diákként a marosvásárhelyi Kollégium évzáró ünnepélyén, a díszteremben mondhatott el:

Petőfi Sándor: SORS, NYISS NEKEM TÉRT...

Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek
Az emberiségért valamit!
Ne hamvadjon ki haszon nélkűl e
Nemes láng, amely ugy hevit.

Láng van szivemben, égbül-eredt láng,
Fölforraló minden csepp vért;
Minden sziv-ütésem egy imádság
A világ boldogságaért.

Oh vajha nemcsak üres beszéddel,
De tettel mondhatnám el ezt!
Legyen bár tettemért a díj egy
Uj Golgotán egy új kereszt!

Meghalni az emberiség javáért,
Mily boldog, milyen szép halál!
Szebb s boldogitóbb egy hasztalan élet
Minden kéjmámorainál.

Mondd, sors, oh mondd ki, hogy így halok meg,
Ily szentül!... s én elkészitem
Saját kezemmel azon keresztfát,
Amelyre fölfeszíttetem.

(Pest, 1846. április 24–30.)

Tarnóczy Mariann, ny. osztályvezető, MTA Határon Túli Magyarok Titkársága