Kelet-Közép-Európában a munka és munkahelyek története mindig meghatározó jelentőségű volt az emberek életében, ily módon az ipari munkásság társadalomformáló ereje is megkerülhetetlen. Ennek ellenére a magyar történettudományi kutatások meglepően keveset foglalkoztak eddig a 20. századi ipari munkahelyi kultúrák és a társadalomtörténet összefüggéseivel. Ennél még kevesebben vizsgálták korábban az úgynevezett hivatalos és nem hivatalos (hibrid) munkahelyi kultúrákat, vagyis a fusit, a maszekolást. Az emberek többsége mindig is nagyobb kedvvel és nagyobb hatékonysággal végezte a hivatalos állása mellett vállalt mellékes munkáit, így ezek társadalomformáló ereje sem elhanyagolható. E jelenség ugyanúgy igaz az ipari munkásságra, mint a szellemi munkát végzőkre.

Horváth Sándor

Az MTA-BTK Lendület Munkaformák Kutatócsoport

a munkahelyi kultúrákat vizsgálja a magyar szocializmus időszakára koncentrálva, ugyanakkor kutatni fogják az akkori jelenségek előzményeit is hosszú időtávon.

„Nem teszünk úgy, mintha azok az állapotok, amelyek 1945 után a szocialista időszakban létrejöttek, teljesen gyökértelenek lettek volna a társadalomban – érvel Horváth Sándor, az MTA-BTK Lendület Munkaformák Kutatócsoport vezetője. – Számos korábbi hagyomány élt tovább búvópatakként vagy egyéb formában. Azt szeretnénk megérteni, hogy a különböző munkaformák, amelyek egymás mellett léteztek a szocialista korszakban, milyen háború előtti előzményekkel bírtak. Így gyakorlatilag a 20. század elejétől kezdve vizsgáljuk a folyamatosan változó munkahelyi kultúrákat.”

Vajon mennyire volt egyedi a magyar munkahelyi kultúra a keleti tömb más országaival összehasonlítva? Az általános vélekedés szerint a szocializmus magyar modelljét éppen a feketén végzett munka szerepe tette egyedivé a régióban. Részben ez alapozta meg a magyar modell másik, jóléti jellemzőjét. Kérdés azonban, hogy ez valójában mennyire volt egyedi, és voltak-e megfelelői más szocialista országokban. A kutatás során ezért több országot is összehasonlítanak majd, hiszen e különböző munkaformák sok más szocialista államban is léteztek, de eltérő mértékben voltak láthatók. Valahol lehetett erről nyilvánosan beszélni, máshol csak bújtatva jelentek meg a közbeszédben.

„Kelet-Közép-Európa történelmét döntően a munkahelyi kultúrákkal kapcsolatos konfliktusok és az azokon belüli alkudozások alakították. Ezeknek az alkufolyamatoknak a következményei is magyarázzák az egyes szocialista rendszerek különbségeit.

A munkahelyi kapcsolatok, a munkás- és a szakértői kultúrák, valamint az ezeken a kultúrákon belüli és közötti konfliktusok és interakciók vizsgálata új megvilágításba helyezi azt, ahogyan a szocialista állam kezelte a fogyasztást, a második gazdaságot, a politikai részvételt és a lobbitevékenységet” – írják a kutatók a program kapcsán indított workhistory.eu honlapon.

„A mellékes munkavállalás bizonyos formában mindenhol létezett. A kérdés inkább az, hogy miért tekintették ezt a magyar modell egyik megtestesítőjének – teszi fel a kérdést Horváth Sándor. – A nemzetközi kutatások előkészítése már folyik, folyamatban van két előtanulmány. Az egyik az egykori Jugoszlávia (mai Horvátország) területén élt határ menti magyar közösségeket érintő munkahelyi változásokkal foglalkozik, a másik pedig a székelyföldi viszonyokat kutatja. A két helyzet merőben eltért egymástól, hiszen Romániában és Jugoszláviában egészen eltérően működött a szocializmus.”

Az emberek a szocializmusban fusizás vagy „géemkázás” közben inkább végezték azt a munkát, amihez értettek, mint a hivatalos állásukban. Ugyanakkor a mellékes munkavállalás csak akkor válhatott lehetségessé, ha megvoltak azok a korábban kialakult társadalmi mintázatok, amelyek révén egymásra találhatott a munkaerő és a munka iránti kereslet. A kutatás kiemelt kérdései közé tartozik, hogy

mi segítette a szakértelem kialakulását, és az emberek szűkebb és tágabb környezetében milyen volt a mellékes munkavállalás megítélése.

Emellett meghatározó volt a nem hivatalos munkavégzéssel kapcsolatos társadalmi attitűd változása is. Korántsem biztos ugyanis, hogy a nyilvánosan jelen lévő hivatalos rosszallás a szűkebb környezetben is érződött, hiszen e jelenség általánosan jelen volt a társadalomban.

A mellékes munkavállalás révén változhatott az emberek társadalmi pozíciója, és ez túlmutathat azon, hogy a többletjövedelem miatt javultak a gazdasági pozícióik. A munkával ugyanis megnövekedett érdekérvényesítő képesség is járhatott, bár ez abban a korszakban hivatalosan nem volt politikai jellegű törekvésnek tekinthető. A munkahelyi érdekérvényesítés bizonyos formái a teljes szocialista korszakban jelen voltak, de ez az aktivitás nem feltétlenül tartozott a politizálás tárgykörébe. A kutatás során azt is feltárják majd, hogy milyen 1945 előtti hagyományai voltak a munkahelyi érdekérvényesítésnek, és honnan erednek az ezt meghatározó gondolatok és viselkedésformák.

„Ezért vizsgáljuk sok egyéb mellett a munkástanácsok történetét is. A munkástanácsok tagjai nem feltétlenül voltak munkások, sőt jelentős részben a műszaki értelmiség soraiból kerültek ki. Keveset tudunk arról, hogy e tanácsok tagjai milyen háború előtti tradíciókat folytattak akkor, amikor az 1956-os forradalom idején kiáltványokat fogalmaztak meg, és aktívan politizáltak – folytatja Horváth Sándor. – Nagyon érdekes kérdés, hogy e tevékenységet hogyan tudták e tanácsok elfogadtatni a környezetükben, és hogyan voltak képesek nagyobb támogatást kivívni maguknak.

Annak ellenére, hogy a munkástanácsok szerepe meglehetősek közismert 1956 kapcsán, történetükkel eddig viszonylag kevés kutatás foglalkozott.”

A Lendület-kutatócsoport tagjai tudatosan igyekeznek kerülni a népi-urbánus, falusi-városi, mezőgazdasági-ipari dichotómiákat, hiszen a társadalom mobilabb csoportjainak életében ezek a kategóriák folyamatosan változtak. Ezért a kutatás során a munkahelyeket médiumoknak tekintik, amelyek jelentős szerepet játszottak a társadalmi és politikai viszonyok meghatározásában. Ilyen értelemben a kutatás során szellemi és fizikai munkakörökre osztják az állásokat. A szellemi munkakörök csoportjában vizsgálni fogják például az orvoslás és a hozzá kapcsolódó hálapénz történetét, illetve azt is, hogy a mérnök technokraták, közgazdászok, újságírók vagy építészek hogyan tudták az érdekeiket érvényesíteni különböző helyzetekben.

Az ipari munkásság történetének vizsgálatán belül különös hangsúlyt kap majd az a vidéki népesség, amely ingázott a városi ipari munkahelyekre. Emiatt az életmódjuk folyamatosan váltakozott: egy ideig otthon, falun éltek, majd a városban, munkásszállókon. Ők folyamatosan a két munkahelyi kultúra határmezsgyéjén mozogtak.

De ugyanígy megjelenik a kutatóprogramban a mezőgazdasági dolgozók mellékes, „háztáji” munkavállalása, illetve a női és reprodukciós munka története is.

Női munka mindig is létezett, de a szocialista korszakban vált először láthatóvá, hiszen a nők hirtelen tömegesen helyezkedhettek el hivatalos munkahelyeken is bérmunkásként. Így a szolgáltatószektorban létrejöttek bizonyos munkakörök, amelyek elnőiesedtek, például a kozmetikus szakma, amelynek története a kádári jóléti politika függvényében is vizsgálható. A reprodukciós vagy a harmadik szektorbeli munka történetét sem tárta még fel jelentős kutatás, így a Lendület Program által támogatott pályázat e téren is új eredményeket hozhat majd.