Lendületesek: Siklósi Zsuzsanna
A rézkor a legfontosabb korszakok egyike az emberiség fejlődésében. Számos olyan innováció származik ebből a periódusból, amely alapvetően határozta meg az ember későbbi fejlődését. A Kárpát-medence különleges szerepet töltött be ebben a korszakban, hiszen összekötő kapocsként működött Európa déli és keleti, illetve nyugati területei között. Rajta áramlottak keresztül a termékek és az új elképzelések. Így a rézkori régészeti leletegyüttes kutatása rendkívüli felfedezésekkel kecsegtet az itt lakó emberek életével, illetve általánosságban a tudásátadás mikéntjével kapcsolatban is. Az akadémiai kiválósági program segítségével Siklósi Zsuzsanna, az ELTE BTK Őskori és Elő-Ázsiai Régészeti Tanszék adjunktusa és munkatársai a rézkori szociális hálózatokat, illetve az innovációk terjedésének folyamatát kutatják.
A Kárpát-medencében i. e. 4500-tól nagyjából 2800-ig tartott a rézkor. Ez az időszak rendkívül fontos az emberiség fejlődése szempontjából, hiszen
számos olyan innováció jelent meg ebben a korszakban, amely később alapvetően befolyásolta a történelem egészét.
A legfontosabb újítások közé tartozott a fémművesség egyre szélesebb körű alkalmazása. A fő nyersanyag természetesen a réz volt, de az arany és az ezüst kiaknázása is megkezdődött. Ekkor jelent meg a kerék és a kocsi, és a tejtermékeket is egyre nagyobb arányban kezdték fogyasztani. Megjelent a gyapjas juh és az eke, tehát a mezőgazdaság is hatalmas fejlődésen ment keresztül.
„Egy nyolcvanas években megfogalmazott elmélet szerint a rézkorban a másodlagos termékek forradalma tette lehetővé a nagy civilizációk létrejöttét. Bár ma már látjuk, hogy az elmélet nem teljesen állja meg a helyét, hiszen ezek az innovációk térben és időben nem egyszerre jelentek meg, az egyértelmű, hogy a rézkor rendkívül fontos és innovatív periódus – mondja Siklósi Zsuzsanna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Őskori és Elő-Ázsiai Régészeti Tanszék adjunktusa, a most alakuló Lendület-kutatócsoport vezetője. – A Kárpát-medence földrajzi elhelyezkedésénél fogva nagyon fontos összekötő kapcsot jelentett Délkelet- és Közép-Európa között, így a rézkorban is itt haladtak keresztül a kontinensen terjedő nagy innovációk. Ezért a Kárpát-medence igen fontos térség a rézkori újítások terjedésének vizsgálatában.”
A Balkánon a helyi nyersanyagforrásokra épülve már a megelőző korszakban, az újkőkorban kialakult az önálló fémművesség. A réz meglehetősen könnyen hozzáférhető volt, és egyszerű volt feldolgozni is. Egyes rézérceket a felszínről is gyűjthettek, bár bányák is nyíltak már ebben a korban. A rézércek kiaknázásának kezdetén biztosan fontos szerepe volt a színnek, látványos zöld színével például a malachit feltűnő a természetben. Kezdetben ékszereket készítettek, de mivel alacsony az olvadáspontja, a réz volt az első fém, amelyet nagy tömegben kezdtek olvasztani, és használati tárgyakat készítettek belőle.
A fémtárgyak távolsági cseréje a rézkorban indult be igazán. De a tárgyakkal együtt az innovációkat megalapozó tudás is áramolni kezdett, és bár nem a Kárpát-medencében találták fel a rézművességet vagy a kor más nagy újításait, a térség tranzitszerepe folytán minden új elképzelés és technikai tudás eljutott ide.
A kutatócsoport a Lendület-projektben az i. e. 4500–3700 közötti periódust, vagyis
a Kárpát-medencei kora és középső rézkort vizsgálja.
Ebben az időszakban a Kárpát-medencében kis falvakban, tanyaszerű településeken éltek az emberek, és e kis települések sűrű hálózata volt jellemző a mai Magyarország területén is. Ahhoz, hogy e kisközösségek biológiailag és gazdaságilag stabilan fenntarthatók legyenek, széles körű kapcsolatokat kellett kiépíteniük a hasonló kisközösségekkel.
A kora rézkorban rengeteg értékes, máshol (főképpen a Balkánon) készített fémtárgy jelenik meg a Kárpát-medencei lelőhelyeken, alföldi temetkezési helyeken. Ebben a korszakban még presztízstárgyak voltak, késztermékként, a távolabbi területekkel fenntartott különféle szociális kapcsolatrendszereken keresztül jutottak az alföldi vagy dunántúli lelőhelyekre. Ezt követően, i. e. 4000 és 3700 között, a Kárpát-medencei középső rézkorban jelent meg nálunk is a rézfeldolgozás technológiája.
„Így tehát e két korszakban, a korai és a középső rézkorban megfoghatjuk a technológia elsajátításának folyamatát. Az első időszakban a Kárpát-medence lakói már hozzáfértek a kész termékekhez, de a készítés technológiáját még nem ismerték, míg a következő időszakban már ők maguk is tudnak réztárgyakat készíteni – folytatja Siklósi Zsuzsanna. – Vizsgálni fogjuk azt, mely tényezők befolyásolták, hogy az egyes közösségek hozzáfértek-e az újításokhoz. Milyen tudásra volt szükség a fémművesség elsajátításához, és mely tényezők gátolták ezt meg? Milyen szociális kontextusban került sor a technológia tudás átadására? Projektünkben az innováció terjedését, az információ átadását, a tanulási folyamatokat többféle tárgytípuson, nyersanyagon keresztül vizsgáljuk. A réztárgyak mellett egy-egy közösség által használt kerámiaedényeket és kőeszközöket is elemzünk. Vagyis végső soron az információ áramlását és a kommunikációt kutatjuk.”
Siklósi Zsuzsanna elmondta, hogy a 21. századi régészet nagyon erősen multidiszciplináris tudománnyá vált, és ebben a kutatásban is
számos tudományterület módszereit fogják alkalmazni.
Ezek teszik lehetővé többek között azt, hogy megvizsgálják az egyének közötti biológiai kapcsolatok (rokonsági rendszerek) és a technológiai innovációk terjedésének összefüggéseit. Vagyis hogy az egymással rokoni kapcsolatban álló közösségek között vajon jobban terjedtek-e az új technológiák. Vizsgálják majd az egyének mobilitását, illetve az anyagi kultúra útját. A modern analitikai módszerek segítségével megállapítható például, hogy egy tárgyat helyi nyersanyagból készítettek-e, vagy messzi földről hozták. A kerámiakészítési és más kézműves technológiák terjedésén keresztül feltárhatják a közösségek közötti szociális és tanulási folyamatokat.
A Balkánon készített fémtárgyak tehát tömegesen jutottak el a Kárpát-medencébe, vagyis intenzív távolsági interakció folyt a két régió között. De jól tudjuk, hogy semmi sincs ingyen, tehát az itt lakóknak kellett valamit adniuk a fémtárgyakért cserébe. Az itt élő közösségeknek birtokolniuk kellett valamit (ez lehetett tárgy vagy tudás), ami vonzóvá tette őket a balkáni vagy a kárpátokbeli közösségek számára. A kutatók azt feltételezik, hogy talán a másodlagos állati eredetű termékek voltak a fizetség fő forrásai, és ez tette lehetővé számukra, hogy hozzáférjenek a fémtárgyakhoz.
„A régészeti leletanyagból jól látjuk, hogy a középső rézkorból származó edényekben nagy arányban találunk tejtermékmaradványokat, ezért vizsgálni fogjuk, hogy mely típusú edényekben gyakoriak a tejtermékek. Az is lehetséges, hogy léteztek a különböző gazdálkodási ágakra (például vadászatra vagy marhatartásra) specializálódott települések is – mondja a kutatócsoport-vezető. – Előfordulhatott, hogy a távolsági nyersanyagból készült tárgyak ajándékozása összefonódott más szociális kapcsolatokkal, például házassággal, ennek genetikai nyomai is kimutathatók.”
A kutatás az ország teljes területét lefedi, hiszen az ország keleti, középső és nyugati területeinek rézkori lelőhelyei nagyon különbözők, valószínűleg jelentősen eltérő kapcsolatrendszerrel bírtak annak idején. A komplex megközelítésnek köszönhetően a régészeti adatokból többrétű szociális hálózatelemzés alkalmazásával az egyének és a közösségek közti különféle kapcsolatrendszereket modellezik.