Lendületesek: Tölgyesi Csaba

Az ember megjelenése óta alakítja a környezetét, a legújabb kutatások alapján a szárazföldek 75 százaléka már átalakult az emberi tevékenység következtében. Ráadásul ez a 75 százalék azokra a területekre esik, ahol magas a biodiverzitás (nagyobb arányban csak a létfenntartásra alkalmatlan sivatagi, magashegységi és sarkvidéki területek maradtak ki). Vagyis a földi élővilág legnagyobb részére hat az ember tevékenysége.

Mindez jól ismert problémákat jelent a klímaváltozástól a környezetszennyezésen át a talajerózióig és az inváziós fajok megjelenéséig.

„Rengeteg ökoszisztéma-szolgáltatást elveszítünk eközben, amelyek legtöbbjét talán észre sem vesszük, mégis elengedhetetlenek az életben maradásunkhoz. Így született meg a felismerés, hogy hozzuk helyre a lehető legtöbb természetes élőhelyet – mondja Tölgyesi Csaba, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa, a Lendület Program nyertese. – Természetesen eközben figyelnünk kell arra, hogy a helyreállítással ne sértsük az ott élők gazdasági és egyéb érdekeit, de a törekvés jelentőségét jól mutatja, hogy az ENSZ ezt az évtizedet az élőhely-restauráció évtizedének nyilvánította.”

Tölgyesi Csaba

Az élőhely-helyreállításnak mára már kialakult a módszertana, számos kutatás folyik arról, hogy mely eljárások a leghatékonyabbak a gyepek, erdők és egyéb élőhelytípusok restaurációjakor. Eközben az ökológiai alapkutatás is sokat fejlődött, egyre jobban értjük a különböző ökoszisztémák működését irányító tényezők (például a bio-geokémiai ciklusok vagy a fajösszetétel) egymásra hatásának mechanizmusait. Vagyis ismerjük a célállapotot (azt az ökoszisztémát, amelynek újbóli létrejöttét a helyreállítás végén elvárjuk), illetve az oda vezető utat is.

Csakhogy ez a folyamat csak a tankönyvekben működik ilyen szépen. A valóságban gyakran előfordul, hogy a restaurációs beavatkozások nem érik el kívánt céljukat. Tölgyesi Csaba és munkatársai Lendület-kutatásaik keretében azt fogják vizsgálni, hogy

milyen tényezők befolyásolják az élőhely-helyreállítás sikerességét, és ezeket az akadályokat hogyan lehet legyőzni a gyakorlatban.

A valóságban például nagyon gyakran előfordul, hogy egy élőhelyet nem egyetlen egységes társulás alkot, hanem többféle élőhely mozaikjáról van szó, amelyek más-más beavatkozásokat tesznek szükségessé.

„Magyarországon tipikusan az erdős sztyepp élőhelyek mozaikosak, de hasonlóképpen működnek a trópusokon a fás szavannák is. A mozaikot alkotó élőhelytípusoknak nemcsak a fajösszetételük különböző, hanem térbeli elrendeződésük is fontos a helyreállítás szempontjából – folytatja az ökológus. – Ráadásul a különböző élőhelyek határán különleges szegélyközösségek alakulnak ki, amelyeknek egyedi fajösszetételük és egyéb tulajdonságaik vannak. E közösségekről még nagyon kevés az információnk, pedig Magyarország pont olyan ország, ahol az erdős sztyeppek nagy területei miatt erre óriási igény lenne.”

A kutatók eddig mindössze egyetlen erdőssztyepp-restaurációval foglalkozó magyarországi tanulmányt találtak.

Hatalmas tehát az információhiány, és a Lendület-kutatócsoport ezen akar változtatni.

Kérdés például az, hogy a mozaikos élőhelyet mely élőhelytípus kezdeti állapotából a legcélravezetőbb létrehozni. Az erdős sztyepp esetén felvethető, hogy az élőhelyet egy felhagyott szántóból alakítjuk ki, de kiindulhatunk a másik végpontból is. Például egy gazdaságtalanul fenntartható erdőültetvény fokozatos felnyitásával is létrehozhatunk erdős sztyeppet. Az erdőt felnyithatjuk aktívan is, vagy pedig hagyjuk, hogy ott, ahol a fák nem életképesek, spontán gyepterület alakuljon ki.

Mindkét megoldás hatékony lehet, mindig a helyi viszonyok döntik el, hogy melyik a kívánatos. A felhagyott szántóból kiinduló helyreállításra van több példa, hiszen a gazdaságtalan művelés miatt nagyon sok mezőgazdasági területet hagynak fel, amelyek így kézenfekvő terepeivé válnak az élőhely-restaurációnak. Az erdők felnyílásának elősegítése már keményebb dió, itt jelentős szakmai nézetkülönbségek (és kommunikációs nehézségek) feszülnek egymásnak az erdészek és a gyepökológusok között, illetve a törvények is előírják az erdők újratelepítését, noha Tölgyesi Csaba szerint az alföldi, homokhátsági erdőgazdálkodás súlyos válsághelyzetbe került.

„Nekünk, ökológusoknak megvan az az előnyünk, hogy pénzügyi értelemben nem vagyunk érdekcsoport, vagyis nem fűződik gazdasági érdekünk sem a felhagyott szántók helyreállításához, sem az erdők felnyitásához – érvel Tölgyesi Csaba. – Így képesek vagyunk objektív következtetéseket levonni a kutatásainkból.”

A kutatócsoport más vizsgálatai olyan élőhelyeket céloznak majd, amelyeknél nem egyértelmű, hogy mely célállapot lenne a kívánatos, így nemcsak az oda vezető út, de az elérendő cél sem ismert. Ennek kutatására a napelemparkokat választották ki. Már Magyarországon is százával épülnek e megújuló energiaforráson alapuló „erőművek”, amelyek jelentős méretű napelemtáblákban termelik az áramot, eközben azonban nagy területeket foglalnak és takarnak el.

Nem sokat lehet tudni arról, hogy a napelemparkoknak milyen ökológiai hatásuk van a táji léptékű biodiverzitásra, hogy mezőgazdasági területre vagy inkább természetközeli térség mellé érdemes-e őket telepíteni.

Számos kutatási kérdés felvethető tehát, a válaszok pedig meghatározhatják e területek jövőbeli fejlődését.

Napelemparkokat telepíthetnek egykori mezőgazdasági területekre is, de akár természetközeli élőhelyekre is, a parkok területén a növényzet kezelésének legfőbb szempontja az, hogy ne árnyékolják le a táblákat. Ennek érdekében rendszeresen kaszálják vagy szárzúzózzák az ott élő növényeket, ami kifejezetten drasztikus növényzeteltávolító beavatkozás. Az ökológusok érvelése szerint a spontán megjelenő növényzet pusztítása helyett választhatnánk azt a megoldást is, hogy a napelemparkokba tudatosan olyan növényzetet telepítünk, amely alacsony marad (nem árnyékol), vissza képes szorítani a magasra törő, gyakran inváziós gyomfajokat, a beporzókat is táplálja, sőt akár legeltetni is lehet rajta. Magyarul: gazdaságilag hasznosítható gyepeket is ki lehetne alakítani a napelemparkokban.

„Létrehozzuk azokat a kísérleti magkeverékeket, amelyek ilyen előnyös gyeptársulást alapoznak majd meg. E magkeveréket kivetjük a napelemparkokba, és teszteljük, hogyan fejlődik az így kialakuló közösségben a növény- és állatvilág – mondja a kutatócsoport-vezető. – Minthogy itt a gazdasági szempontok döntenek végül arról, hogy a napelemparkok üzemeltetői milyen megoldást választanak, fontos kérdés a vizsgálatban az is, hogy mely közösséget olcsóbb fenntartani. Ha a gyeptársulás alacsonyabb növésű, és nem kell annyiszor kaszálni, vegyszerezni, az megtakarítást jelent. Ha sikerülne a megújuló energiaforrás kihasználását ötvöznünk a gyepgazdálkodással, akkor az üzemeltető akár agrártámogatásokra is jogosulttá válhatna. Célunk, hogy minden fél jól járjon: az üzemeltető is pénzt takaríthasson meg, és az élőhelyet is természetközeli állapotba állíthassuk vissza.”