Az 1930-ban Halléban született és röviddel a 94. születésnapja után 2024. július 31-én elhunyt Manfred Bierwisch nemzetközileg a legismertebb német nyelvész volt, az MTA-nak 1995 óta tiszteleti tagja. Az 1950-es évek elején az NDK-ban börtönbüntetésre ítélték, mert nyugatnémet sajtótermékeket olvasott, emiatt később is politikailag megbízhatatlannak minősült. Kiszabadulása után elvégezhette a német szakot a Lipcsei Egyetemen. 1961-ben megvédett, majd két évvel később Grammatik des deutschen Verbs cím alatt kiadott doktori disszertációja forradalmi újdonságot hozott azzal, hogy a német mondat alapszórendjét az alárendelt (beágyazott) mondat alany-tárgy-ige sorrendjével azonosította, és abból generatív transzformációkkal vezette le az ige főmondati 2. pozícióját, ezzel végleg tisztázva ezt a régi problémát.

Munkássága rendkívül szerteágozó és kiterjedt volt. Szemantikai kutatási eredményeit a kor élvonalbeli folyóirataként számontartott Foundations of Language-ben jelentette meg Some semantic universals of German adjectives címmel. Először németül kiadott könyvét 1971-ben Modern linguistics: its development, methods and problems címen a holland Moutonnál publikálta. A mondatprozódiáról, a hangsúly és az intonáció szerepéről, az írásszerkezet fonológiai vonatkozásairól, morfológiai kérdésekről, például a névmások ragozásáról is jelentős tanulmányokat írt. Úttörőnek számított a pszicho- és neurolingvisztika terén is, hiszen már az 1970-es években a berlini Charité Kórházban folytatott vizsgálatai során kutatta az afázia-jelenségeket, illetve a nyelvhasználati hibákból igyekezett következtetéseket levonni a nyelvi képességekre vonatkozóan – messze megelőzve korát. Anélkül, hogy külföldön járhatott volna, teljes mértékben kidolgozott egy olyan generatív nyelvészeti programot, beleértve annak kognitív nyelvészeti nyitását is, amiben legközelebbi szellemi rokona az MIT-n működő Noam Chomsky volt. Az 1970-es évek végén a zene és a nyelv hasonlóságait és különbségeit is feldolgozta, majd ezt követően egyre inkább a nyelvi jelentés kérdéseiben merült el és e területen alkotott maradandót.

Az NDK-ban mind az oktatói, mind a vezetői pozícióktól el volt tiltva, sőt külföldre sem utazhatott. Első munkahelye a (szintén MTA tiszteleti tag) Wolfgang Steinitz által az NDK Akadémiáján belül megalapított Strukturális nyelvészeti kutatócsoport volt, amely azonban Steinitz halála után megszűnt. Ezután az akadémia ún. Központi Nyelvtudományi Intézetében folytatta munkáját; 1981-ben ott alapította meg kognitív nyelvészeti kutatócsoportját. A 80-as években már nyugati országokba is utazhatott, majd végre a berlini fal leomlása után nemcsak az őt megillető elismeréseket, kitüntetéseket, díszdoktori címeket, akadémiai tagságokat stb., valamint a Humboldt Egyetemre szóló professzori kinevezését kapta meg, de megszervezhette a modern német nyelvészet egyik máig élenjáró intézményét, a berlini Zentrum für Allgemeine Sprachwissenschaft (ZAS) néven ismert kutatóhelyet.

Bierwisch az 1960-as évek óta gyakori vendég volt Magyarországon és szoros szakmai-baráti kapcsolatot ápolt Kiefer Ferenccel, akinek svédországi vendégprofesszorsága során sikerült elérnie, hogy egy stockholmi meghívás révén Bierwisch először látogathasson „nyugatra”. Számos előadást tartott az ELTE-n, Szegeden, de főleg az MTA Nyelvtudományi Intézetében, utolsó alkalommal 2017-ben.

Emlékét magyar tisztelői is megőrzik.