Dr. Szatmáry Károly (1956–2024) csillagász emlékére
Dr. Szatmáry Károly (1956–2024) csillagász emlékére
TOVÁBB
2025. szeptember: MTA 200, a Fizika Hónapja
Az Osztály előzetes programtervének rövid összefoglalóját folyamatosan bővítjük
TOVÁBB
Fizikai Tudományok Osztály TESTÜLETI beszámolói
A Fizikai Tudományok Osztály hét Tudományos Bizottsága és a Doktori Bizottsága beszámolói alapján készül egy éves osztálybeszámoló, amely az MTA Országgyűlési beszámolóját egészíti ki.
TOVÁBB
Fizikai Tudományok Osztály Levelező Tagjelöltjeinek Előadóülése
MTA Könyvtárban 2024. december 18-án a Fizikai Osztály nyílt ülése
TOVÁBB
Jankovics István Emlékülés, Szombathely, November 13. 10:30
A tavaly 2023. szeptember 20-án elhunyt Jankovics István, az MTA doktora, az ELTE GAO MKK nyugalmazott igazgatója emlékére a Csillagászati és Űrfizikai Tudományos Bizottság rendezvénye Szombathelyen.
TOVÁBB
A CERN, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet 70 éves
Ünnepelj velünk a CERN 70. születésnapján, egy színes, tudományos, ismeretterjesztő délutánon, az ELTE Fizikai és Csillagászati Intézetében, az MTA a Magyar Tudomány Ünnepe programjának keretében.
TOVÁBB


Az MTA Csillagászati és Űrfizikai Bizottságának állásfoglalása az épülő ózdi „lézerkémény” kapcsán
Az utóbbi évek tudományos eredményei megerősítették, hogy a fényszennyezésre mint környezeti ártalomra fokozottan figyelni kell. Egyes fajok esetén – ilyenek a repülő rovarok, madarak – az éjszakai mesterséges fények ugyanolyan károsak lehetnek, mint a klímaváltozás vagy a környezetszennyezés egyéb formái. Több nemzetközi szervezet – ENSZ, UNESCO, Nemzetközi Csillagászati Unió, csak hogy a fontosabbakat említsük – tett javaslatokat a fényszennyezés csökkentésére. Magyarország nemzetközi szinten is vezető szerepet játszik a fényszennyezés csökkentésével kapcsolatos tevékenységben. A megvalósítás előtt álló ózdi lézerkémény szöges ellentétben áll a fent említett célokkal. Az MTA Csillagászati és Űrfizikai Tudományos Bizottsága határozottan ellenzi a „lézerkémény” megvalósítását.
TOVÁBB
Magyar fizika - Három évtized kutatási eredményei (1989–2019)
Az MTA Fizikai Tudományok Osztálya szakterületi összefoglalói
TOVÁBB


Müonok, lézerek, hologramok és forgó Univerzum – Megkezdődött az MTA XI. Fizikai Tudományok Osztályának ünnepi programsorozata
A fizika világraszóló magyar eredményeit felvillantó, izgalmas tárgyakkal teli kiállítással és egy meghökkentő kozmológiai felfedezésről szóló előadással nyílt meg az Akadémia Fizikai Tudományok Osztályának bicentenáriumi hónapja. Aki beült Szapudi István kozmológus előadására, a világon elsőként láthatta saját szemével magyar csillagászok szuper-számítógépes szimulációját, ami megmutatja, hogyan forog a világegyetem. Szapudi István előadásának teljes felvétele és az osztályhónap első napjáról készült képgalériánk cikkünkben megtekinthetők.
TOVÁBB


A Future Circular Collider és a CERN 70. születésnapja – Videó az MTA 197. közgyűléséhez kapcsolódó tanácskozásról
A CERN és a nemzetközi részecskefizikai közösség eddigi legnagyobb jövőbeli vállalkozása a Genf mellé tervezett Future Circular Collider (FCC), a világ eddigi legnagyobb méretű és legnagyobb energiájú részecskegyorsítója. Az MTA Fizikai Tudományok Osztálya Részecskefizikai Tudományos Bizottsága szervezésében tartott konferencia előadói ennek a tudományos vállalkozásnak a részleteiről beszéltek.
TOVÁBB


A fizika fejlődési irányai – Videó az MTA 197. közgyűléséhez kapcsolódó tudományos ülésről
Melyek napjaink legígeretesebb és legizgalmasabb kutatási témái a fizikában? Erre a kérdésre kaphattak választ az érdeklődők az MTA Fizikai Tudományok Osztálya tanácskozásán. A konferencián a 2024. évi Fizikai Fődíjat, a Fizikai Díjakat, az Akadémiai Díjat, valamint a Széchenyi-díjat elnyert kutatók számoltak be élvonalbeli kutatásaikról.
TOVÁBB
Elhunyt Gránásy László, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja
Életének hatvannyolcadik évében, 2023. november elsején elhunyt Gránásy László, Széchenyi-díjas szilárdtestfizikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.
TOVÁBB
A Fizikai Tudományok Osztálya rendezvényei a Magyar Tudomány Ünnepén
A Fizikai Tudományok Osztálya 2023-ban négy programmal készült a Magyar Tudomány Ünnepére.
TOVÁBB
Eötvös 175 Tudományos Emlékülés
A Magyar Tudományos Akadémia X. Földtudományok Osztálya és XI. Fizikai Tudományok Osztálya tisztelettel meghívja Önt 2023. szeptember 20-án az Eötvös Loránd születésének 175. évfordulója alkalmából szervezett tudományos emlékülésre.
TOVÁBB
Tájékoztatás bizottsági tagságról
A köztestületi tagok már nemcsak egy tudományos bizottságnak, hanem egy tudományos és egy osztályközi tudományos bizottságnak is egyszerre a tagjai lehetnek.
TOVÁBB
Megjelent az Eötvös 175 programfüzet
Megjelent és letölthető az Eötvös Loránd születésének 175. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezések programfüzete.
TOVÁBB
Szalay Sándor akadémikust tagjának választotta a National Academy of Sciences
Az Egyesült Államok legnagyobb tekintélyű tudományos társasága, az 1863-ban alapított NAS májusi közgyűlésén 120 új tagot választott. Köztük van Szalay Sándor Széchenyi-díjas fizikus, az MTA levelező tagja. A magyar akadémikusok közül a National Academy of Sciences-nek Kondorosi Éva, Lovász László, Szemerédi Endre és Mészáros Péter is tagja.
TOVÁBB
Kunszt Zoltán, az MTA külső tagja akadémiai székfoglalója
Kunszt Zoltán, az MTA külső tagja "A Standard Model diadala" címmel székfoglaló előadást tart 2023. május 31-én.
TOVÁBB
- 241 találat