Elhunyt Szily Alinka, az MTA külső tagja
A Fizikai Tudományok Osztálya fájdalommal tudatja, hogy rövid betegség után elhunyt Lépiné Szily Alinka, az MTA külső tagja, az Arany János érem kitüntetettje, a Sao Paolo-i Egyetem professzora, az IUPAP (az Alap és Alkalmazott Fizika Nemzetközi Szervezetének) dél-amerikai képviselője, és Magfizikai Bizottságának elnöke.
Szily Alinka nagymúltú magyar tudós dinasztia leszármazottja. Dédapja Szily Kálmán az MTA főtitkára volt, a Természettudományi Közlöny alapítója. Nagyapja műegyetemi tanár, akadémikus, édesapja a műegyetem tanszékvezető tanára, aki a háborúban fiatalon életét vesztette, édesanyja vegyész.
14 évesen, 1956-ban került Brazíliába, a Sao Paolo-i egyetemen végzett és doktorált, ott dolgozott mindvégig, kísérleti magfizikusként. A fizikai intézet második női professzora volt az egyetemen. A gyorsítólaboratórium igazgatójaként meghonosította Latin-Amerikában a radioaktív nyalábok használatát.
A nehézion-reakciók, valamint az egzotikus atommagok vizsgálatának nemzetközi tekintélyű szakértője, aki kiemelkedő eredményeket ért el, mind a vezető nagy külföldi laboratóriumokban, mind a kísérleti kultúra brazíliai fejlesztésében.
A hazai kapcsolataiban érdekes fordulatot hozott egy konferenciatalálkozás e sorok írójával. Attól kezdve a magyarországi utazásai már nem csupán rokoni és baráti látogatásokat jelentettek, hanem gyümölcsöző szakmai együttműködéssel is bővültek. Sokszor látogatott el Debrecenbe az ATOMKI-be, ha pedig erre nem futotta idejéből, akkor budapesti kávéházakban bogozgattuk a rezonanciareakciók és a magmolekulák kapcsolatát. Ezek a találkozások egy sor közös szakmai publikációt és több barátságot is eredményeztek.
Nemcsak a kutatásban és tanításban volt kiváló, hanem az emberi kapcsolatok teremtésében is; sokakkal került jó barátságba, már az első egy-két találkozás alkalmával. Olyannak ismertük meg Őt, amilyennek a költő írja:
Embernek lenni!
Csak-embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek!
A nekrológot összeállította: Cseh József fizikus, az MTA doktora, a HUN-REN ATOMKI Elméleti Magfizikai kutatócsoport tudományos tanácsadója.