- Címoldal
- Osztályok
- VII. osztály
- Emléktáblát avattak Los Angelesben Oláh György t...
Emléktáblát avattak Los Angelesben Oláh György tiszteletére
A Magyarországon született amerikai Nobel-díjas kémikus, a Magyar Tudományos Akadémia egykori tiszteleti tagja, Oláh György tiszteletére avattak emléktáblát a Dél-kaliforniai Egyetem Loker Szénhidrogén-kutató Intézetében.
A nagy hatású tudós 1927-ben született Budapesten, 1977-től dolgozott Los Angelesben, s folyamatosan tartotta a kapcsolatot a magyarországi kutatókkal. Legjelentősebb eredményét a karbokatinok kutatása terén érte el, e területen végzett munkáját jutalmazták kémiai Nobel-díjjal 1994-ben. A Magyar Tudományos Akadémia 1990-ben választotta tiszteleti tagjává. 2001-ben kapta meg a Corvin-lánc kitüntetést, 2002-ben a Bolyai-díjat, 2011-ben pedig Széchenyi Nagydíjjal tüntették ki. Számos magyar egyetem adományozott neki díszdoktori címet. 2017-ben hunyt el.
Az avató ünnepség egyúttal alkalmat adott arra, hogy a Loker Szénhidrogén-kutató Intézet és a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara közötti együttműködési megállapodást véglegesítsenek, amely keretében fiatal pécsi kémikusok folyamatosan részt vehetnek a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos kutatásokban Los Angelesben.

Az emléktáblát Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma készíttette. Az avatáson beszédet mondott Surya Prakash, a Loker Intézet igazgatója, Széles Tamás magyar főkonzul, Amber Miller, a Dél-kaliforniai Egyetem Dornsife Karának dékánja, és Lente Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Kémiai Intézetének igazgatója. Az ünnepségen részt vett Ronald Oláh, a neves tudós fia, illetve Arieh Warshel, a Dél-kaliforniai Egyetem Nobel díjas kémikusa. A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karát pedig Ősz Katalin dékánhelyettes képviselte.

Surya Prakash igazgató (Dél-kaliforniai Egyetem Loker Szénhidrogén-kutató Intézet), Arieh Warshel Nobel-díjas kémikus (Dél-kaliforniai Egyetem), Szabó Imola konzul (Magyarország Főkonzulátusa Los Angeles)
Fotó: Magyarország Főkonzulátusa Los Angeles

Surya Prakash igazgató (Dél-kaliforniai Egyetem Loker Szénhidrogén-kutató Intézet), Széles Tamás főkonzul (Magyarország Főkonzulátusa Los Angeles), Amber Miller dékán (Dél-kaliforniai Egyetem, Dornsife Kar)
Fotó: Magyarország Főkonzulátusa Los Angeles