A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA NYELV- ÉS IRODALOMTUDOMÁNYOK OSZTÁLYA

tisztelettel meghívja Önt

TALLIÁN TIBOR, az MTA rendes tagja

Kodály és a zenetörténet

címmel tartandó székfoglaló előadására.

Az előadás ideje: 2022. december 12. (hétfő) 11.00 óra

Az előadás helye: MTA Székház, Felolvasóterem
(1051 Budapest, Széchenyi István tér 9. I. emelet)

A székfoglaló előadás rövid összefoglalója

Székfoglalómban nem kísérletezem a hiábavaló és elbizakodott vállalkozással: „elhelyezni Kodályt a zenetörténetben”. Hiszen nyomatékosan megtette ezt ő maga a sokágú tevékenységek nyalábjában, bokrában vagy hálójában, melyben működött. Zeneszerzés, népzenetudomány annak minden ágával (gyűjtés, lejegyzés, dallamtipológia kidolgozása, történeti stílustanulmány, közreadás), zenei nevelés elmélete és gyakorlata az alaptól a felső fokig), zenei közművelés, zenei publicisztika (a rövid ideig művelt újságkritika mellett ide tartozik a propagáló-polemizáló tanulmány műfaja, melynek Kodály ellenállhatatlan svádájú művelője volt), az amatőr kórusmozgalom újjászervezése, nyelvművelés. Valóban, Kodály az is volt, ami nem volt – „nem volt nyelvész” az általa igen kedvelt Lőrincze Lajos szerint, s lám mégis ő lett az újabb idők leghatásosabb nyelvművelő programjának kezdeményezője és haláláig legnagyobb hatású kivitelezője. Minderről ha nem is eleget, de sokat, sokan írtak.

Előadásom célja: rekonstruálni Kodály ismereteit, véleményeit, érzeteit az európai zenetörténet ezer éves folyamatáról, eseményeiről, személyiségeiről, stílusairól; amennyiben lehetséges, megvilágítani zenetörténettel kapcsolatban elfoglalt álláspontjainak ismert vagy feltételezhető forrásait a közel hetven éves pálya egyes szakaszaiban, és ami ezekkel nagyjából egybeesett: működésének különböző minőségeiben. Különbséget teszek a zenetörténet reflexió nyilvános és magánszférája között: az előbbiben Kodály instrumentumként hasznosította a zenetörténet jelenségeit és irányait, egyrészt hogy történeti példákkal megnyerje a közösséget az általa vallott értékeknek, másrészt hogy a közösség megnyerése által biztosítsa az értékek ápolását és fennmaradását, az utóbbiban saját-sajátos véleményt formált múltbéli és jelenbéli kartársairól. A zenetörténet autonóm folyamata a produkció és reprodukció együttműködésében halad, az előadás kitekint az előadóművészet történeti kérdéseire is (historizmus). Adatokkal szolgál Kodály és a zenei historiográfia nem mindig felhőtlen viszonyáról, valamint érinti a kritika helyét a zenetörténeti diskurzusban.

Az áttekintés forrásai: köztudott, hogy Kodály Zoltán hagyatékában hatalmas kéziratos feljegyzés- és fogalmazvány-gyűjtemény maradt az utókorra. E korpuszból Vargyas Lajos 1989-ben és 1993-ban két kötetre való válogatást publikált, és ezzel óriási módon gyarapította az utókor ismereteit a „rejtőzködő” Kodályról, aki dolgozószobája falai közt korántsem tanúsított olyan rendkívüli önfegyelmet nézetei kifejtésében, mint publikációiban. Vargyas kiadványai távolról sem merítették ki a hatalmas kéziratállományt, s a kiadatlan anyag nagy részét teszik ki a „klasszikus” zenei tárgyú írások, elemzések, előadások; ezek rostálását és kiadását a megjelent kötetek érdemes közreadója az utókorra bízta. Előadásomban Kodály és a zenetörténet kapcsolatának aspektusait a Vargyas által visszatartott iratokból válogatott idézetek közreadásával példázom és értelmezem.

Ha nem is írtam meg szövegét, az előadás témáját már régebben kiválasztottam, tervét nagy vonalakban kidolgoztam. Váratlanul ért tehát Kenesei István akadémikus provokációja – kihívása – két hónappal ezelőtt megtartott érdekfeszítő és merész székfoglalójában. Az agy belső képalkotó képessége, illetve a nyelv szerepét vizsgálta a gondolkodásban, előbbit – hogy látjuk, amit nem látunk – a görögöktől örökölt szóval fantáziának nevezvén. Emlékeztetett arra, hogy Kecskeméti Gábor szeptemberi székfoglalójának egyik motívuma ugyancsak a fantázia volt, majd fölszólította a következő előadót – szerénységemet – hogy kapcsolódjék az előtte szólókhoz, s a fantáziát tematizálva zárja be a Nyelv és Irodalomtudományok osztályába 2022 tavaszán megválasztott három rendes tag felszólamlásainak körét. Nem vagyok az elméletek embere, nem teszek kísérletet az agy akusztikus képzetalkotó képességének bemutatására – noha ilyen képesség kétségtelenül létezik; az amusia (botfülűség) Kodály szerint elenyésző arányban sújtja az emberiséget, talán még kisebb arányban, mint az afantázia. Azt azonban számos adalékkal tudom és néhány válogatott példával fogom is illusztrálni, hogy Kodály személyesen előkelő helyet foglalt el a hiperfantáziások között. Végezetül az elméleti mélyfúrás elmaradásának mentségéül felhozom, hogy életművében fantáziák is helyet találnak, habár meglehetős csekély számban. Az előadás végét az egyik bájos Kodály-fantáziát kicsendítő harangszóval fogom jelezni.