A 2019. október 8-i osztályülésen Molnár Zsolt, az MTA doktora, a kuratórium elnöke az Alapítvány kuratóriuma nevében öt kutatónak adta át az Emlékdíjat.

Pifkó Dániel biológia-történelem szakos végzettségével munkássága során mindvégig kitűnően valósította meg az előremutató felfedező botanikai kutatások, valamint a múlt tiszteletének és feltárásának egyensúlyát. Kezdeti éveiben különböző területek (Tornai-karszt, Budai-hegység, Visegrádi-hegység, Zempléni-hegység, Zsámbéki-medence, majd Albánia teljes területeinek) florisztikai feltárásába kapcsolódott be, és vezette a Bükkalján folyó, elsősorban erdőssztyepp-fragmentumok felkutatását célzó kutatásokat. Fő kutatási területe is innen indult: a 2000-es évek elejétől kutatja a hazai zanót (Chamaecytisus) nemzetség taxonómiáját, később kiterjesztve vizsgálatait a Kárpát-medencére és a nemzetség teljes elterjedési területére. Pifkó Dániel a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárának munkatársaként hamar felismerte a nevezéktan és a nevezéktani típusok taxonómiai jelentőségét, és feldolgozta Kitaibel Pál, Ferdinand Schur és Simonkai Lajos Cytisus-taxonjait, Jávorka Sándor típusait, valamint Margittai Antal, Feichtinger Sándor, Vágner Lajos és Jeney Endre tudományos örökségét, legújabban pedig átfogó összefoglalót készített a dualizmus korának botanikai életéről.

Schmidt Dávid a Nyugat-magyarországi Egyetem mosonmagyaróvári Karának hallgatójaként készítette első tudományos munkáját, amiben a hazánkban alig ismert gyomnövény, a Geranium sibiricum szigetközi előfordulását dolgozta fel. 2002-ben csatlakozott a Magyar Flóra- és Élőhelytérképezési Programhoz, melynek keretében a Kisalföld Győr környéki területét kutatta, és jelentős florisztikai felfedezéseket tett. 2006-tól a Pécsi Tudományegyetem Biológiai Doktori Iskolájának hallgatójaként a Pannonhalmi-dombság félszáraz gyepjeinek komplex feldolgozásával foglalkozott, és tisztázta a gyepek cönoszisztematikai helyzetét és fajkészletük eredetét. 2013-tól a hazai közúthálózat mentén útökológiai kutatásokat folytat, ahol egyes sótűrő fajok megváltozott léptékű terjedésének hátterére világított rá. 2016-ban a Kőszegi-hegységben megtalálta a hazánkból kipusztultként számon tartott, fokozottan védett Botrychium matricariifolium-ot. Schmidt Dávid a Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlasza szerkesztésében való részvételt követően tevékeny részt vállal az Atlasz világhálós változatának elkészítésében.

Schmotzer András, a természetvédelemben dolgozó botanikus, Egerben és Debrecenben szerzett biológia szakos diplomát. Már egyetemistaként dolgozatot írt az erdőssztyepp-vegetációról. Később ezt az érdeklődését és precizitását kamatoztatva jutott el magyarországi viszonylatban is egyedülálló szintre az észak-tiszántúli területek növényzetének megismerésében. Kiemelten foglalkozik a Hevesi-sík és környéke, a Monor–Irsai-dombság, a Sajó–Hernád-sík és a Bükk-alja területének növényvilágával. A nagy elődök nyomdokain haladt, amikor Kitaibel Pál útinaplói vagy Zólyomi Bálint feljegyzései alapján – szó szerint – nyomozott a térségben, a még napjainkban fellelhető növényzet és növényfajok után. E munkái révén egyedülálló szakértőjévé vált az Északi-középhegység és az Alföld között húzódó széles hegylábperem növényzetének. Munkássága hiánypótló. A mezőgazdálkodás által elfoglalt tájban talán az utolsó lehetőség az észak-déli irányú növényzeti grádiensek kimutatására, az itt folyó törvényszerűségek felismerésére és bemutatására. Schmotzer András egyedülálló szakértelme révén országos jelentőségű programok állandó résztvevője. A hegylábi-hegylábperemi területek növényzetének kimunkálása révén fontos szerepe van nagy, országos összegzésekben, így az Atlas Florae Hungariae egyik társszerkesztője, a Nemzeti Atlasz növényzeti fejezetének társszerzője, illetve részt vett a Zólyomi Bálint-féle Magyarország vegetációtérképe aktualizálásában.

Pinke Gyula Mosonmagyaróváron diplomázott, majd 2000-ben a Pécsi Egyetemen szerzett botanikából doktori fokozatot. Szemben a vegetációkutatók többségével, akik az egyre kisebb területekre visszaszoruló természetes növényzetet vizsgálják, a szántóföldi gyomtársulásokat választotta kutatásai témájául. Ezek a kutatások két szempontból is fontosak. Egyrészt – elsőre talán meglepő módon - a biológiai sokféleség védelme szempontjából. Ugyanis, ahogy változik a gazdálkodás, úgy változik a gyomnövényzet összetétele is. Korábban elterjedt gyomnövények – mint például a konkoly – mára veszélyeztetett fajokká válhatnak. Másrészt a gyomnövényzet vizsgálatának eredményei hasznosulnak a mezőgazdasági, azon belül a gyomirtás gyakorlatában is. A gyomnövényzet összetételét meghatározó tényezők feltárására Pinke Gyula országos felméréseket szervez egymás után sorra véve a különböző kultúrnövényeket. Ebben a tekintetben munkássága Ujvárosi Miklósnak, a magyar gyomkutatás megalapozójának nyomdokaiba lép. A gyűjtött nagy mennyiségű adatot szerzőtársaival új módszerekkel elemzi. A gyomkutatás egyik közép-európai vezető személyisége.

Erdős László Villányban született, jelenleg is ott él, a környék flórája és vegetációja számos tudományos cikknek és egy könyvnek a témája. Egyetemi tanulmányait Szegeden, míg doktori tanulmányait Pécsen végezte, jelenleg az Ökológiai Kutatóközpontban dolgozik. Különböző ösztöndíjakkal közel egy évet töltött Grazban, Horvátországban, illetve Kaliforniában. Kutatásainak többsége az erdőssztyepp-vegetációval foglalkozik, azzal a vegetációtípussal, amelyik Zólyomi Bálint kutatásainak is az egyik központi objektuma volt. Kimutatta, hogy a hazai erdőssztyeppek egyes élőhelyei mind hozzájárulnak a rendszer biológiai gazdagságához, így a természetvédelemnek a rendszer elemeinek együttes megőrzésére kell törekednie. Szintézist készített az eurázsiai erdőssztyeppekről, amelyhez egy nemzetközi szerzőcsapatot szervezett és koordinált. Erdős László a tudományos munka mellett nagyon fontosnak tartja a szemléletformálást. Ismeretterjesztő cikkei, rádió és TV-interjúi mellett könyvet írt a környezeti mozgalmakban kiemelkedő személyekről hazai, majd nemzetközi kiadónál.