

Fiatal Kutatók Akadémiája: A fiatal kutatók helyzete és képviselete Magyarországon - A Magyar Tudomány című folyóirat tematikus összeállítása
Miért fontos a fiatal kutatók részvétele a tudománypolitikában és milyen előzmények után alakult meg 2019-ben a Fiatal Kutatók Akadémiája? Melyek a főbb tanulságai a szervezet eddigi tevékenységének és milyen javaslatokat fogalmaz meg az FKA a magyarországi fiatal kutatók helyzetének javítása érdekében? Ezekre a kérdésekre is válaszolnak annak az összeállításnak a szerzői és szerkesztői, amely a Magyar Tudomány című folyóirat decemberi számában jelent meg.


Magas holland kitüntetés Vancsó Gyula kémikusnak, az MTA külső tagjának
Az „Orange-Nassau Rend tisztje” címmel ismerték el Hollandiában Vancsó Gyula kémikusnak, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjának, a Twente-i Egyetem professor emeritusának az anyagkutatás területén elért eredményeit, egyúttal az anyagtudomány hollandiai fejlődése érdekében végzett munkáját.


Elhunyt Vajda Mihály filozófus, az MTA rendes tagja
Életének 89. évében, 2023. november 28-án elhunyt Vajda Mihály filozófus, Széchenyi-díjas egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.


A hallgatói életpálya megkoronázása – Elismerések az Országos Tudományos Diákköri Tanács ünnepi ülésén
A 36. OTDK befejezése alkalmából a legkiválóbb pályázatokat benyújtó egyetemistákat és témavezetőként kimagasló eredményeket elérő oktatókat köszöntöttek a Zeneakadémián.


Tájékoztatás a budapesti MTA Székház felújításának megkezdéséről
Az MTA Székház rekonstrukciója egyedülálló feladat az MTA vezetése és szervezete számára, amit a közelgő bicentenárium különösen jelentőssé tesz. Az alábbiakban a most megkezdődött felújítással kapcsolatos legfontosabb információkat ismertetjük.


Hamza Gábor akadémikust két dél-amerikai nemzeti akadémia is tagjává választotta
A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját, az MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya osztályelnök-helyettesét az argentin és a perui tudományos társaság is felvette tagjai közé.


Nemzetközi konferencia a selyemúthálózatról
A paleolit kultúráról és az emberi migrációról, a korai növény- és állatgazdálkodásról, valamint a selyemúthálózatokról és városok fejlődéséről is szó volt azon a tanácskozáson, amelyen több mint kétszáz, a világ különböző részeiről érkezett kutató vett részt a Lanzhou Egyetem, a Dunhuang Akadémia és a Kínai Tudományos Akadémia Tibeti-fennsík Kutatóintézete szervezésében.


Búcsú Schaff Zsuzsától
A kutatótársak nevében Mandl József professor emeritus, az MTA rendes tagja méltatta az elhunyt akadémikus pályafutását.


Akadémiai pályázat a gyermeket nevelő kutatók támogatására
A két kategóriában kiírt pályázat keretében a Magyar Tudományos Akadémia részben az MTA doktora cím megszerzéséhez szükséges értekezés megírásához, részben pedig a tudományos eredmények publikálásához nyújt támogatást.
- 1186 találat