A MAGYAR KÉMIA 30 ÉVE (1989–2019)

Az alábbi összeállítás egy hosszú munka eredménye, mely során megpróbáltuk áttekinteni és bemutatni az elmúlt 30 év legfontosabb hazai, a kémia területére eső kutatás kivonatos eredményeit. A mozaikszerű összefoglalóban a kutatási eredményeket az MTA Kémiai Tudományok Osztályához tartozó 7 tudományos és 1 osztályközi bizottság szemszögéből tekintettük át és írtuk meg. E bizottságok a tudományterületükön az elmúlt 30 évben folyó kutatómunkát szabadon, saját elképzelésük szerint mutatják be és foglalják össze. Szinte képtelenség három évtized kutatását a teljesség igényével áttekinteni, minden részletet megemlítve lajstromba venni. Célunk ezért, néhány fontos mozzanat kiemelése, a nagyobb folyamatok és jelentősebb események bemutatása lehetett csupán. Mivel tudjuk, hogy „Verba volant, scripta manent” a szó elszáll, az írás megmarad, ezért minden ilyen gyűjtemény közreadás szorongással töltheti el a szerzőket, mondván: „mi és ki maradt ki, s ki lesz emiatt bánatos!” Ezért most tisztelettel arra kérem az érdeklődő olvasót, hogy ne azt keresse, ami nincs, örüljünk mindannak, ami itt olvasható!

Bevezető áttekintés

Hazánkban az önállósuló kémiát a selmecbányai Bányászati Akadémián (1735) kezdték oktatni és kutatni, ahol 1763-ban az első kémiai és metallurgiai tanszék létesült. A későbbiekben is egyetemi tanszékek voltak a kémia tudományának otthonai (Pázmány, Kolozsvár, Debrecen, Szeged, Pécs, Veszprém). Az ötvenes évek tudománypolitikája nagy súlyt helyezett a természettudományok művelésére, s ennek eredménye volt (a kémiát itt kiemelve) a Magyar Ásványolaj- és Földgázkísérleti Intézet (MÁFKI, 1948), a Nehézvegyipari Kutatóintézet (NEVIKI, 1952), a Központi Kémiai Kutatóintézet (1954), Műszaki Fizikai Kutatóintézet (MFKI/MÜFI, 1956), a Biokémiai Intézet (1950, később Enzimológiai Intézet) és a Gyógyszerkutató Intézet (1950) létrehozása – előbbi kettő Veszprémben (erős ipari orientációval), utóbbiak Budapesten (főleg alapkutatási profillal).

A magyar vegyipar kezdetben önállóan, majd egyre inkább a hazai kémiai kutatásokkal együttműködve alakult és fejlődött. Történetét az Európában is unikumnak számító Vegyészeti Múzeum (Várpalota) mutatja be: http://www.vegyeszetimuzeum.hu/

A magyar vegyipar nagyobb egységeiben is folytak kutatások. Első helyen gyógyszeriparunkat említjük, amelynek szoros és gyümölcsöző együttműködése alakult ki az akadémiai/egyetemi kutatóhelyekkel.

A hazai kémiai kutatásnak nemzetközileg is elismert teljesítményei és személyiségei voltak. Közismert példák: a tellúr felfedezése (Müller Ferenc József 1783), Irinyi János biztonsági gyufája (1836), a felületi feszültséggel kapcsolatos Eötvös-szabály (1885), Wartha Vince eozinmáza (1891), a C-vitamin felfedezése (Szent-Györgyi Albert, Nobel-díj 1937). De ide sorolható – munkásságát jórészt külföldön kifejtő – két magyar Nobel-díjas kémikus is: Hevessy György (indikáció radioaktív izotópokkal, 1943) és Oláh György (a karbokation kémiája, 1994).

A Magyar Tudományos Akadémia – bár elsősorban a magyar nyelv ápolására alapították, – fokozatosan fogadott tagjai közé természettudósokat, köztük kémikusokat. Változó osztályszerkezete keretében 1951-ban vált önállóvá a Kémiai Tudományok Osztálya, amely ma tag­számában, a hozzá tartozó akadémiai doktorok és köztestületi tagok tekintetében a tizenegy között az egyik legnagyobb egység. Az osztálynak ma hét tudományos bizottsága és közel félszáz munkabizottsága működik. Ezekhez több ponton határterületi bizottságok – pl. gyógyszerészeti, biokémiai stb. – is kapcsolódnak.

Hazánk kilenc egyetemén folyik kémikus, vegyész és vegyészmérnök, kémiatanár képzés alap- és mesterképzési szinten, több helyen különböző szakirányokkal. Kutatási szempontból kiemelt jelentőséggel bírnak hat egyetemünk (BME, DE, ELTE, PE, PTE, SZTE) doktori iskolái, legtöbbjük szoros együttműködésben akadémiai kutatóintézetekkel, támogatott kutatócsoportokkal és nem ritkán a vegyiparral is.

A magyar kémiai kutatás és oktatás – a tudományág jellegéből is következően – ebben a három évtizedben is meghatározó mértékben nemzetközi együttműködésben folyt és folyik. Kutatóhelyeink többsége szervezett és rendszeres kapcsolatot tart a világ vezető kémiai műhelyeivel, személyiségeivel, számos Nobel-díjas kémikussal. A kutatói karrier természetes eleme a nemzetközi publikáció és a külföldön szerzett kutatási gyakorlat. Magyar kémikusok részt vesznek a IUPAC és számos más szakmai szervezet munkájában, gyakori résztvevői, nem ritkán plenáris előadói nemzetközi konferenciáknak, s hazánkban is rendszeresen gyakran vannak ilyen rendezvények. A teljesítmény mércéjét és értékét – a doktori fokozattól az akadémikussá válásig, a szabadalmaktól a termékekig – ilyen összefüggésben értelmezzük. Az itt bemutatott eredmények egyszerre tükrözik ezt és egyúttal alapot adnak arra, hogy a magyar kémia továbbra is ismert és elismert legyen a világban, s egyúttal szolgálja hazánk fejlődését is.

Az MTA VII. Kémiai Tudományok Osztálya részletes összeállítása az osztály honlapján, ide kattintva érhető el.