Bayer István 1923. október 18-án Budapesten született, gyógyszerész családban. 1945-ben szerzett gyógyszerészi oklevelet a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Az oklevél megszerzése után az Andrássy úti „Magyar kereszt” elnevezésű családi patika vezetője lett. A gyógyszertárat annak államosításáig, 1950-ig vezette, közben Schulek Elemér vezetése mellett egyetemi doktori címet szerzett 1949-ben. Ezt követően a Kőbányai Gyógyszergyár Növényüzembe került, ahol Szász Kálmánnal dolgozott együtt, majd a Növénykémiai kutatórészlegben Tuzson Pál munkatársa lett. Két év múlva áthelyezték a Gyógyszeripari Kutató Intézetbe, ahol annak Biokémiai részlegében folytatott növénykémiai kutatásokat.

1954-ben bekapcsolódott az V. Magyar Gyógyszerkönyv szerkesztési munkáiba, és átvette a Szerkesztő Bizottság titkári teendőit. 1956-ban lett az Egészségügyi Minisztérium Műszaki Fejlesztési Osztályának vezetője, így a feladata volt a FoNo előiratok és gyógyszerkönyvi kiegészítő anyagok kidolgozása. Ezen munkákhoz kapcsolódóan sokat foglalkozott gyógyszerhatóanyagok vizsgálatára alkalmas, új módszerek kidolgozásával, ezeket az eredményeket összegezte az 1960-ban megvédett kandidátusi értekezésében.

1962-ben az akkor létesített Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) vezetésére kapott megbízást. Nehéz feladat hárult rá a szervezeti és infrastuktuális nehézségek leküzdésében, mégis sok siker fűződik ezekhez a kezdeti évekhez, mint gyógyszervizsgálati módszerek korszerűsítése, gyógyszerismertető hálózat kiépítése, gyógyszerfelügyeleti rendszer megújítása. 1967-ben ez a hatósági munkaköre néhány évre megszakadt a kábítószerügyi megbízatása miatt, de 1973-ban visszatérve újra az OGYÉI főigazgatója lett. Nevéhez fűződik a gyógyszerengedélyezés rendszerének korszerűsítése, mellékhatásfigyelő szolgálat létesítése, biofarmáciai módszerek bevezetése. Ezekben az években ő töltötte be az MTA-EüM Gyógyszerészeti-Gyógyszerkönyvi Bizottsága elnöki tisztét is. Vezetése alatt megélénkültek az OGYI nemzetközi kapcsolatai, csatlakoztak a WHO keretében folyó Nemzetközi Gyógyszerkönyvszerkesztéshez, az Intézetben WHO Együttműködési Központ jött létre. Kezdeményezésére 1976-ban csatlakozott hazánk az Európai Szabad Piaci Országok Gyógyszerfelügyeleti Egyezményéhez. 1970-től 1990-ig az Orvostovábbképző Intézet Gyógyszerészeti tanszékének vezetője is volt.

1967-ben Bayer István meghívást kapott az ENSZ Kábítószer Főosztályától, amelynek munkatársa lett. A meghívás előzménye, hogy 1961-ben New Yorkban került sor az Egységes Kábítószer-Egyezményt tárgyaló ENSZ-konferenciára, ahol a magyar delegációnak el kellett érnie, hogy a hazai máktermesztésre és mákszalmatermelésre ne terjesszék ki azokat a korlátozásokat, melyek az ópium-mák termesztésre és az ópiumtermelésre már érvényben voltak. Ez ugyanis veszélyeztette volna a Tiszavasvári Alkaloida gyár nagysikerű morfingyártását. A Vértes Imre vezette magyar delegáció sikerében jelentős szerepet játszott az a tanulmány, amelyet az ENSZ megbízásából Bayer István készített. Ez a körülmény is közrejátszott nemzetközi tisztviselői felkérésében.

ENSZ Kábítószer Bizottság alkalmazásában 6 évig dolgozott, később a titkári teendőket látta el, illetve 1984-ben a bizottság elnöki tisztségét is betöltötte be. Három alapvető fontosságú ENSZ konvenció kidolgozásában vett részt, ezek a Single Convention on Narcotic Drugs (1961), Convention on Psychotropic Substances (1971), és Convention against Illicit Traffic in Narcotic Drugs and Psychotropic Substances (1988). Bayer István számos szakkonferencián képviselte az ENSZ főtitkárát, és tizenkét éven át képviselte Magyarországot az ENSZ Kábítószer Bizottságában. 1999-ig rendszeresen végzett szakértői tevékenységet mind az ENSZ Kábítószer Bizottság, mind a WHO számára. MTA doktori fokozatát kábítószer-ellenőrzés és drogkutatás témakörben 1992-ben szerezte meg. Kiváló nyelvismerete (angol, német, francia), széleskörű műveltsége, kiváló kommunikációs képessége és magas szintű szakmai felkészültsége a külföldi partnerek elismerését vívta ki. Pályatársai a gyógyszerészet diplomatájának is nevezik, mivel nemzetközi kapcsolatépítő és tárgyalóképessége egészen kivételes volt.

Kiemelendő szakírói munkássága is. 3 könyvet jelentetett meg: A kábítószer (1989), A drogok történelme (2000) és Drogok és emberek (2005) címmel, mindhárom a kábítószerirodalom alapművének számít. Számos írása jelent meg a kábítószerszabályozás és a hatósági gyakorlat problémáiról. Munkásságát rangos díjakkal ismerték el, köztük Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt (2006), Batthyány-Strattmann László-díj (2003), Kabay János Díj (2001), Serge Sotiroff Érem (ENSZ, 1994), Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztje (1994) Winkler Lajos Emlékérem (1982).

Szeged, 2023. február

Hohmann Judit, az MTA levelező tagja