A jelen írás címében feltett kérdésre a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló, ma is hatályos 1994. évi XL. törvény 6. § (2) bek. alapján egyértelműen igennel lehet, sőt kell válaszolni. Minthogy azonban hazánkban 1949 és 1990 között akadémikusnak hivatalosan csak az MTA rendes tagjait nevezték, és ez a szokás azóta sem merült teljesen feledésbe, érdemes áttekinteni azt a kérdést, hogyan alakult az „akadémikus” főnév használata azóta, hogy ez a főnév a magyar nyelvben meghonosodott.[1]

Az akadémikus főnév restriktív, az akadémiai rendes tagokra szorítkozó használata a mai napig is ismert az orosz nyelvben,[2] a nyugati nyelvekben azonban az „akadémikus”-nak megfelelő főneveket a jelek szerint efféle disztinkció nélkül használják.[3]

A magyar nyelv 2006 óta megjelenő nagyszótára sajnos nem ad tájékoztatást az „akadémikus” főnév — hazánkban egy időben kétségtelenül kizárólagosan érvényesült — stricto sensu használatáról.[4] Az Akadémiai Értesítő régi köteteinek futólagos böngészése alapján az látható, hogy az „akadémikus” főnevet 1950 előtt viszonylag ritkán használták, de amikor használták, akkor a levelező tagokra is vonatkoztatták. Íme néhány önkényesen kiragadott példa:

Egy 1910-ben megjelent cikkben ez olvasható: „E folyóirat mintegy folytatása a nagy Larousse-nak s Kont Ignácz benne minden híresebb magyar akadémikus nekrológját is megírta, mint pl. Falk, Than, Thaly, Gyulai stb.”[5] Nota bene, Falk Miksa levelező tag volt.

Petz Gedeon ekként köszöntötte Moravcsik Gyula levelező tagot 1935-ben: „...most Tebenned üdvözölhetjük e nagyérdemű családnak egy fiatal jeles tagját mint akadémikustársunkat.”[6]

Egy 1948-ban megjelent cikkben ezt olvashatjuk: „a Batthyány-minisztérium öt tagja volt akadémikus: Szemere Bertalan belügy-, Deák Ferenc igazságügy-, br. Eötvös József vallás- és közoktatásügy, gr. Széchenyi István közmunka- és közlekedésügy, Mészáros Lázár hadügyminiszter.”[7] Nota bene, Mészáros és Szemere mindvégig levelező tagok voltak.

A fentiekhez képest az akadémikusok és a levelező tagok disztinktív szembeállításának egyik első hazai példáját az Akadémiai Értesítő 57. (1949-1950) kötetében találjuk:

„Jelenleg a Szovjetunió Tudományos Akadémiája nyolc osztályból áll (…). Az akadémikusok száma kb. 150, a levelező tagoké kb. 250.”[8]

Mindazonáltal egy ideig még nem kezelték teljesen szigorúan az akadémikusi cím efféle restriktív használatát, amint az alábbi, 1949/1950-ből származó példák mutatják:

„Akadémikusok a Magyar Népköztársaság választott tisztségeiben

Az Akadémia elnöke, Rusznyák István r. tag, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja. A Magyar Népköztársaság Országgyűlésének tagjai a következő akadémikusok: Andics Erzsébet r. tag, Erdei Ferenc r. tag, Molnár Erik r. tag, Ortutay Gyula lev. tag, Rusznyák István r. tag, Szádeczky-Kardoss Elemér lev. tag, és Szekfű Gyula r. tag.”[9]

„A Magyar Közlöny 1950. november 1-től december 25-ig terjedő számaiban a Népköztársaság Elnöki Tanácsa a következő akadémikusok kitüntetéseit tette közzé:

Biró Ferenc lev. tag: a Magyar Munkaérdemrend arany fokozata, Bognár Géza lev. tag: a Magyar Munkaérdemrend ezüst fokozata, Kellner Béla lev. tag: a Magyar Népköztársasági Érdemrend IV. fokozata, Schulek Elemér r. tag: a Magyar Népköztársasági Érdemrend IV. fokozata.”[10]

Az „akadémikus” főnév jelentésének fent említett fokozatos restrikciójával összefüggésben egyrészt azt kell látni, hogy sem az 1949. évi, sem az 1951. évi Alapszabály[11] nem rendezte még ezt a kérdést, ugyanakkor az 1949-ben és a későbbi években megjelent Akadémiai Értesítőket nézegetve megfigyelhető, hogy a rendes tagokat egyre inkább következetesen akadémikusként, a levelező tagokat viszont csak levelező tagként aposztrofálták.

Legkésőbb az 1956. április 26-án tartott rendkívüli közgyűlés által elfogadott Alapszabály 13. § (3) bek. intézkedett az akadémikusi cím stricto sensu használatáról:

„A tagok tagságuk minőségéhez képest: »a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti, külső, rendes, levelező tagja« megjelölést használhatják. A rendes tagot az »akadémikus« megjelölés is megilleti.”[12]

Ezt a stricto sensu címhasználatot az 1990. évi Alapszabály változtatta meg, amelynek 6. § (2) bek. kimondta:

„Hazai tagok: a levelező tagok és a rendes tagok (együtt: akadémikusok); külföldi tagok: a tiszteleti tagok és a külső tagok.”[13]

Az akadémikusi cím használatának további, jól indokolható bővítéseként a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló, ma is hatályos 1994. évi XL. törvény az akadémikusok fogalmát kiterjesztette a levelező tagok mellett az MTA külső és tiszteleti tagjaira is. E törvény 6. § (1) bek. értelmében

„[a]z akadémikusok körét rendes és levelező (a továbbiakban együtt: hazai), valamint külső és tiszteleti tagok alkotják. Az akadémikusok az Alapszabályban rögzített módon közreműködnek az Akadémia közfeladatainak ellátásában.”

Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy hazánkban az „akadémikus” főnév jelentése 1949-et követően gyors ütemben leszűkült az MTA rendes tagjaira, egyszersmind hivatalos címmé vált, 1990-et követően azonban e terminus jelentése két lépcsőben kibővült, és ekként összhangba került az „akadémikus” főnévnek a nyugati nyelvekben használatos megfelelőivel.

* A jelen írás nem annyira tudományos, hanem inkább ismeretterjesztő célból készült, ezért a lábjegyzetekben a téma szakirodalma csak alkalmilag került meghivatkozásra. A kézirathoz fűzött értékes észrevételeikért ezúton is köszönetet mondok Halmai Péter és Hamza Gábor akadémikusoknak.

[1] A premisszák körében megjegyzendő, hogy az „akadémia” szó változatai számos idegen nyelvben nem csak tudományos akadémiát, hanem — az Akadémeia szó antik hellén (görög) jelentésének megfelelően — felsőoktatási intézményt is jelent, és ezzel összefüggésben pl. a német Akademiker főnév egyetemhez kötődő, különösen egyetemi végzettséggel rendelkező személyeket is jelent. Ez a német jelentés azonban nem verifikálható pl. a francia nyelvben, amelyben az académicien főnév még Platón akadémiájának a tagjait is inkább jelenti, mint egyetemi embert. Ezzel összefüggésben idézzük Alexis Piron (1689—1773) híres epigrammáját (ironikus sírfeliratát): „Ci-gît Piron, qui ne fut rien, / Pas même académicien”. Vö. e kérdésekkel kapcsolatban Hamza Gábor: Akadémiák a világban — Történeti és nemzetközi áttekintés, Magyar Tudomány 186/1 (2025), 52. old.

[2] Az Orosz Tudományos Akadémia, valamint néhány további volt szovjet tagköztársaság, így pl. Üzbegisztán tudományos akadémiája a mai napig is az akademik szónak ezt a megszorító értelmezését követi. E szokás kialakulásának egy inkább távoli, semmint adekvát, de mégsem teljesen irreleváns előzményeként utalhatunk arra, hogy amikor az ősi Rómában a senatusnak már nemcsak patríciusok, hanem plebejusok is a tagjaivá válhattak, akkor az utóbbiakat sokáig nem illette meg a megtisztelő patres cím, hanem őket csak conscriptiként (’összeírottak’, tehát a senatusi névjegyzékbe a censor által fölvettek) aposztrofálták. A Cicero-beszédekből is ismert patres conscripti megszólítás eredetileg tehát föltehetően asyndeton volt, amelyből hiányzott az et kötőszó. Ld. ekként Wolfgang Kunkel: Römische Rechtsgeschichte, 11. Aufl. Köln—Wien 1985, 30. old.; Alberto Burdese: Manuale di diritto pubblico romano, 3a ed. Torino 1987, 74. old.; másként Gerhard Dulckeit — Fritz Schwarz — Wolfgang Waldstein: Römische Rechtsgeschichte, 9. Aufl. München 1995, 99. old.

[3] Ld. Digitales Wörterbuch der Deutschen Sprache [Berlin-Brandenburgische Akademie der Wissenschaften], https://www.dwds.de/, s.v. Akademiker; Trésor de la langue française informatisé [CNRS — Université de Lorraine], http://stella.atilf.fr/, s.v. académicien. Az olasz viszonylatban mértékadó Treccani-féle nagyszótár kimondottan konstatálja, hogy az accademico főnév jelentése pl. a levelező tagokat is magában foglalja. „[S]ocio di un’accademia: gli a. del Cimento, della Crusca; a. ordinario o nazionale; a. corrispondente, ecc.” Ld. Il vocabolario Treccani [della lingua italiana], Roma 2022, https://www.treccani.it/vocabolario/, s.v. accademico.

[4] A magyar nyelv nagyszótára (főszerk. Ittzés Nóra), I, Bp. MTA Nyelvtudományi Intézet, 2006, https://nagyszotar.nytud.hu, s.v. akadémikus. E szócikkben az olvasható, hogy az „akadémikus” főnevet ’egy tudományos akadémia tagja’ értelemben magyarul — dokumentálhatóan — először Gvadányi József használta Pöstényi förödés c. költeményében (Pozsony 1787, 35. old.). Kronológiai okból ez az értelmezés legalábbis vitathatónak tűnik, hiszen ebben az időben világviszonylatban is csak nagyon kevés tudományos akadémia létezett. A nagyszótár által megadott következő előfordulás (Arany János, 1848) már egyértelműen terminus post quem-nek tekinthető.

[5] Akadémiai Értesítő 1910, 632. old.

[6] Akadémiai Értesítő 1935, 270. old.

[7] Akadémiai Értesítő 1948, 49. old.

[8] Ld. uo.

[9] Akadémiai Értesítő 57/481 (1949-1950), 70. old.

[10] Akadémiai Értesítő 57/482 (1949-1950), 141. old.

[11] Az MTA 1994 előtti Alapszabályainak címe plurale tantumként — jogi szaknyelvileg talán helyesebben — „Alapszabályok” volt (ekként az 1990 februári rendkívüli közgyűlés által elfogadott „Alapszabályok” esetében is), a magam részéről azonban az egyszerűség kedvéért mindenütt a mai terminológiát (Alapszabály) használom.

[12] Idézi Kónya Sándor: „...Magyar Akadémia állíttassék fel...” Akadémiai törvények, alapszabályok, ügyrendek. 1827—1990, Bp. 1994, 320. old. Megjegyzendő, hogy ez a közgyűlés törölte el a régi hagyományra visszatekintő „osztályelnök” titulust is, amely helyett az „osztálytitkár” cím használatát vezette be, ld. Kónya 1994, 29. old. Az „osztályelnök” megjelölést az 1970. évi közgyűlés által elfogadott Alapszabály állította vissza, ld. Kónya 1994, 36. old.

[13] Uo. 485. old.