Az MTA doktorai: Bóna Judit a beszédfolytonossági zavarokról

Bóna Judit beszédkutató, azon belül pedig főként fonetikával és pszicholingvisztikával foglalkozik. Leginkább a beszéd folyamatosságát (fluenciáját) vizsgálja: azt kutatja, hogy miben tér el a különböző beszélői csoportok beszédének folytonossága.

Bóna Judit

De mi is határozza meg pontosan a beszéd folyamatosságát? „A beszéd folyamatosságára hatnak a különböző temporális jellemzők. Például, hogy milyen gyorsan artikulálunk, milyen szüneteket tartunk, milyen úgynevezett megakadásjelenségek vannak a beszédünkben – mondja Bóna Judit. – E megakadások ugyanis arról árulkodnak, hogy milyen beszédtervezési folyamatok zajlanak a háttérben. Amikor például hezitálunk, ő-zünk, akkor nyilván időt kell nyernünk arra, hogy megfogalmazzuk a mondanivalónkat, vagy előhívjuk a megfelelő szavakat. Esetleg ellenőrizzük a mondandónkat, és ha hibát találunk benne, akkor javítjuk.”

Életkor, érzelmi állapot, beszédhelyzet

Előfordul, hogy elbizonytalanodunk egy szó kiejtése közben, ezért újraindítjuk a kiejtést, máskor megismétlünk szavakat, vagy elnyújtjuk a kiejtésüket. Bóna Judit kutatásai megmutatták, hogy ezek az időbeli, folytonossági jellemzők különböznek a beszélők életkora és számos más jellemzője szerint, de a beszéd típusa szerint is. A beszéd jellemzői attól függően is eltérnek, hogy milyen helyzetben történik, illetve hogy milyen érzelmi állapotban van a beszélő. E tényezők tetten érhetők a megakadások mintázatában és más temporális tulajdonságokban is.

Kutatásai során számos alkalommal vizsgálta a beszédfolytonossági zavarral élő emberek beszédét. Ezek közül a legismertebbek a dadogás és a hadarás, de sok neurológiai betegség (például a Parkinson-kór) is befolyásolja az érintett személy beszédének fluenciáját. „Egy nemrég zárult kutatásunkban szklerózis multiplexben szenvedő emberek beszédét vizsgáltuk. Úgy találtuk, hogy a betegség dizartriával (kiejtési zavarral) jár együtt, miközben a beszéd temporális jellemzői és időzítési viszonyai is szignifikánsan megváltoznak. E vizsgálatok egyszerre érdekesek alapkutatási szempontból, és gyakorlati hasznosságuk is jelentős – folytatja a beszédkutató. – A vizsgálatok során felvételeket készítünk az alany beszédéről, ami lehet spontán, de kísérletesen is ki lehet váltani a megakadásokat, hibákat, önjavításokat.”

A kutatók tehát rögzítik, ahogy az alanyok különböző beszédhelyzetekben különböző témákról beszélnek. Esetenként monologizálnak, máskor párbeszédet folytatnak valakivel. A beszédüket azzal is nehezíteni lehet, hogy memóriafeladatot adnak nekik: meg kell jegyezniük egy szöveget, majd vissza kell mondaniuk. Egy újabb projektjükben gyerekek beszédét vizsgálják: hogyan mondanak el egy mesét, hogyan társalognak egymással. Milyen módon veszik át, illetve adják át egymásnak a szót, mikor hezitálnak, és milyen időnyerő stratégiákat alkalmaznak, ha át kell gondolniuk a mondandójukat. De ugyanilyen jelentős Bóna Judit munkásságában az idősek beszédfolytonosságának vizsgálata is, ami részben összefügg a különböző neurodegeneratív betegségek okozta beszédzavarok kutatásával.

Öröklődő hadarás és ösztönös lassítás

A beszédfolytonossági zavaroknak lehetnek genetikai faktoraik is, hiszen például a logopédiai értelemben vett hadarás öröklődhet a családban. A logopédiai hadarás nem pusztán a beszéd tempójának a felgyorsulását vagy szabálytalanná válását jelenti (tehát nem teljesen egyezik a hétköznapi értelemben vett hadarással), hanem több egyéb tünete is van. Érintheti a beszéd dallamát, ami monotonabbá válhat, megnőhet a megakadások gyakorisága, ritmustalanabbá válhat a beszéd. A beszéd fonetikai sajátosságai is változnak a hadarónál, és az artikulációja is pontatlanabbá válik.

A beszéd jellegzetességeire az ember személyisége, illetve a témáról meglévő ismeretei is nagy hatást gyakorolnak. Természetes, hogy egy általunk jól ismert témáról sokkal gyorsabban, kevés megakadással, kevés hezitálással tudunk beszélni, mint ha egy idegen dologól van szó, különösen, ha még izgulunk is. A beszélgetőtárs személye is fontos: a legtöbb ember ösztönösen lassít a beszédén, ha kisgyerekkel vagy idős emberrel beszélget.

„E megakadások általában magasabb szinten, tehát a tervezésnek a különböző szintjein keletkeznek. Már azelőtt is megjelenhetnek az agyban, mielőtt nyelvi formába öntenénk az üzenetet – mondja Bóna Judit. – Ha a tervezés során nehézségbe ütközünk, akkor ez a felszínen például hezitálásként fog megjelenni. Máskor biztosak vagyunk az üzenetben, de keressük a megfelelő szavakat. Ettől elbizonytalanodunk, és előfordul, hogy a szó belsejében tartunk szünetet. Ha nem tudjuk megtervezni a nyelvtani szerkezetet, akkor gyakran ismételjük a szavakat (például hogy-hogy, vagy-vagy, és-és). Sőt ezek akár együttesen is megjelennek. Az sokkal ritkább, hogy alsóbb szinten, már a kiejtésben bizonytalanodjunk el.”

A legtöbb ember idegen nyelven kevésbé folyamatosan beszél, gyakoribbak a megakadások. Bóna Judit szerint ennek csak részben az az oka, hogy a tanult nyelvet nem beszéljük olyan jól, mint az anyanyelvünket. „Amikor idegen nyelven beszélünk, szigorúbbak vagyunk magunkkal. Folyamatosan ellenőrizzük a mondanivalónkat, többször újratervezzük, újraindítjuk a mondatokat, miközben erősebb lehet a nyelvi szorongásunk.”

Fontos, immár alkalmazott logopédiai kérdés, hogy hogyan viszonyuljunk a temporális szempontból különböző beszédformákhoz, például a hadaráshoz vagy a dadogáshoz. Vajon lehet-e, kell-e ezeket „gyógyítani”, meg kell-e őket változtatni?

Merni megszólalni

„Az újabb megközelítések már nem a beszéd folytonosságát akarják megváltoztatni például a dadogóknál, hanem a beszédhez való hozzáállásukat. Hogy az illető merjen megszólalni – mondja Bóna Judit. – Azt gondolom, hogy a mindennapi életben való érvényesülés érdekében bizonyos mértékben szükséges változtatni e beszédfolyamatossági zavarokon. Olyan stratégiákat kell megtanítani ezeknek a beszélőknek, amelyektől olyan értelemben javul a beszédük, hogy a környezetük jobban megérti, amit mondanak.”

A hadaró vagy dadogó emberek környezete egy idő után az illető számára negatívan reagál a nehezen érthető beszédre. Ez sokakat arra sarkall, hogy inkább nem is szólalnak meg mások előtt. Viszont az érdekérvényesítés érdekében időnként igenis meg kell szólalni, ezért van szükség a beszéd folytonosságát elősegítő stratégiák elsajátítására. Bár e zavarokat teljesen nem lehet megszüntetni, a tüneteiket, illetve a hozzájuk kapcsolódó beszédfélelmet bizonyos esetekben jelentősen lehet csökkenteni.