Az MTA doktorai: Bhattoa Harjit Pal a D-vitamin élettani jelentőségéről

Bhattoa Harjit Pal már az orvosi egyetem elvégzése után PhD-hallgatóként is a D-vitamint kutatta: különféle betegségekben szenvedők körében térképezte fel a D-vitamin-hiány gyakoriságát. Emellett vizsgálta a csontritkulás előfordulását a magyar népességben, valamint azt, milyen tényezők és biomarkerek hozhatók összefüggésbe az oszteoporózissal. E tényezők közül az egyik legfontosabb természetesen a D-vitamin-ellátottság.

„Akkoriban, 25 évvel ezelőtt Magyarországon ez egy fiatal kutatási terület volt. Külföldön természetesen többen foglalkoztak vele, de Magyarországon csak néhányan választották kutatási területüknek ezt a témát – mondta Bhattoa Harjit Pal. – A pályafutásom kezdetén lehetőségem nyílt csontritkulásban szenvedő betegeket vizsgálni, ennek kapcsán természetesen elsajátítottam az ehhez szükséges módszereket, mint a képalkotó eljárások, például az oszteoporózis-diagnózis arany standardjának számító csontsűrűségmérés.”

Alapvetően a csontsűrűségérték dönti el, hogy a betegnek hivatalosan csontritkulása van-e, vagy sem. Ezenkívül sok egyéb biológiai jelzőérték (biomarker) is az orvosok rendelkezésére állt már az ezredforduló idején is, amelyek segítségével részletgazdagabb képet alkothattak a beteg állapotáról. A biomarkerek egy részét a vizeletből, más anyagok koncentrációját a vérből lehet mérni. Akkoriban a vizsgálatok során főként radioizotópos jelölést használt, hiszen alapvetően ez volt elérhető. A kutató évtizedek távlatából már látja, mik voltak e módszer gyengeségei és erősségei, ezért lett kutatásai egyik fontos célja, hogy

a különböző vizsgálati eljárásokat harmonizálhatóvá és standardizálhatóvá tegye.

A csontritkulás diagnosztikájában alkalmazott képalkotó módszerek mára eléggé standardizálttá váltak, tehát nem állhat elő olyan helyzet, hogy a vizsgálat eredménye a készülék típusától függ. A különböző gyártóknak ugyanis sikerült úgy összehangolniuk a méréshez használt módszereket, hogy az eredményeket nem szükséges korrigálni. Sajnos azonban a csontritkulás feltérképezésére használt biomarkerek szintjének méréséről, ezen belül a D-vitamin-szint meghatározásáról ez már nem mondható el. Bhattoa Harjit Pal szerint ez a jelenség nemcsak a csontanyagcsere vizsgálatára igaz, hanem szinte bármely más betegség esetében is: a biomarkerek mérési eredményei esetenként jelentősen eltérhetnek a vizsgálati módszertől függően. A standardizáció hiánya az egész tudományterület előrehaladását megnehezíti.

„Magyarul ahányféle módszer, annyiféle eredményt fogunk kapni. Általában persze az alkalmazott módszerből megállapítható, hogy szükség van-e megerősítő vizsgálatra, de nagyon hiányzik a harmonizáció és a standardizáció – folytatja Bhattoa Harjit Pal. – Amikor a PhD után orvosi laboratóriumi diagnosztikus szakorvos lettem, alkalmam nyílt jobban belemélyedni a biokémiai markerek vizsgálatának metodikai részleteibe. Jelenleg több csontmarkerrel is foglalkozunk, és a kutatásaink során próbálunk választ kapni arra, hogy vajon ezek segítségével előre tudjuk-e jelezni a csontritkulást, illetve a csonttöréseket.”

Bhattoa Harjit Pal elmondta, hogy

a biomarkerek bizonyítottan jól használhatók a csontritkulás elleni terápia sikerességének követésére, és ma már a klinikai gyakorlatban is rutinszerűen alkalmazzák őket.

Nagy előnyük, hogy a segítségükkel akár már három hónap elteltével is kimutathatók a terápia okozta változások. Ha nincs változás, akkor felmerülhet, hogy a kezelés nem megfelelő, vagy a beteg nem tartja be az orvosi utasításokat. A biomarkerek mérése tehát gyorsabb visszajelzést ad a beavatkozás működéséről, mint a csontsűrűségmérés, hiszen a csontsűrűség-vizsgálatok csak minimum egyévnyi aktív terápia után képesek kimutatni, hogy a kezelésnek volt-e hatása.

Bhattoa Harjit Pal pályafutása során sokat vizsgálta a lakosság D-vitamin-szintje és csontritkulásstátusza közötti összefüggéseket. Idősödő nőkben mérte fel a csontritkulás előfordulási gyakoriságát, és egyidejűleg vérmintát is vett az alanyoktól. Így lehetővé vált a D-vitamin-ellátottságuk pontos megállapítása. E vizsgálatokat elsősorban azért az idősödő női populációban végezte, mert a menopauzához köthető hormonális változások miatt ebben a csoportban különösen magas az oszteoporózis kockázata. Ezután idősödő férfiaknál is megvizsgálta ugyanezt a jelenséget, és feltérképezte a nemek közötti különbségeket is.

„Ahogy telt az idő, egyre inkább szembesültünk azzal, hogy mennyire módszerfüggőek a mért D-vitamin-szintek. A pontos mérési módszer a tömegspektrometriai megközelítés lenne, de ez sajnálatos módon általánosan nem elérhető – mondja Bhattoa Harjit Pal. – Szerencsére újabban a különféle műszerekkel mért D-vitamin-értékek is egyre jobb egyezést mutatnak. Populációs szinten csak akkor lehet hatékonyan orvosolni az egészségügyi problémákat, ha pontos információink vannak az előfordulásukról, illetve a diagnózishoz használt módszerek pontosságáról. Ezért foglalkozunk mi is sokat a biomarkermérés standardizálásával – e kutatásoknak óriási a módszertani jelentőségük.”

A D-vitamin talán a legdivatosabb vitamin: a D-vitamin-hiányt a legkülönfélébb betegségekkel hozzák összefüggésbe. Erre hatalmas forgalmat bonyolító táplálékkiegészítő-ipar épült, szinte nincs is olyan reklámblokk a tévében, amelyben ne hirdetnének D-vitamin-tablettát. A kérdés az, vajon mennyire bizonyított a D-vitamin-szint és a különböző betegségek közötti kapcsolat?

„A D-vitaminnal kapcsolatos minden evidencia (bizonyított tudományos tény) egyértelműen a csontanyagcserével függ össze. Tehát az kőbe van vésve, hogy a D-vitamin-hiány csontanyagcsere-rendellenességeket okoz – érvel Bhattoa Harjit Pal.

– Viszont minden más állítás, ami nem a csontanyagcserével kapcsolatos, a mai napig forró kutatási témának számít, és jelenleg is bizonyításra vár.”

A kutató szerint minden évben több tízezer közlemény születik a D-vitamin nem csontrendszerre gyakorolt hatásával kapcsolatban, ezek között sok a pozitív és a negatív eredmény is. Bár egyelőre nincs olyan (nem csont-) betegség, amelyben a D-vitamin szerepe bizonyított lenne, Bhattoa Harjit Pal vélekedése szerint a D-vitamin-hiánynak feltételezhetően lehet szerepe különböző kórképekben. „Ezeket természetesen mi is kutatjuk, próbálunk összefüggést találni a D-vitamin-szint és a különböző betegségek gyakorisága között. Sok betegségnél mi is azt találtuk, hogy alacsonyabb D-vitamin-szint mellett gyakoribb volt a kórkép, és fordítva, azonban a korrelációk ritkán bizonyítanak ok-okozati kapcsolatot. Ennek feltárása még folyamatban van: számos kutató próbálja kideríteni, hogy a D-vitamin-hiány okozza-e a betegségeket, vagy esetleg pont fordítva: a betegség okozza-e a D-vitamin-hiányt.”

Az MTA doktorát a D-vitamint tartalmazó étrend-kiegészítők indokoltságáról is kérdeztük. Szerinte „természetesen amennyiben kiegyensúlyozott az étrendünk, az a legkívánatosabb, ha természetes formában visszük be a D-vitamint, illetve napozunk. Ezt azonban nem szabad túlzásba vinni: a bőrtípustól és az éghajlattól is függ, hogy mennyi időt lehet biztonságosan napozással tölteni. Mindezek figyelembevételével törekednünk kell a természetes D-vitamin források kiaknázására, például fogyasszunk sok halmájat és gombát. Amennyiben ez nem megoldható, vagy valamilyen megfontolás miatt el kell tekintenünk ettől, akkor nagyon sok pótlási lehetőség kínálkozik. Itt is megvannak az előírások, hogy milyen napi adagolást nem szabad meghaladni, illetve mekkora dózis az, ami elégségesnek mondható.”