A 2018. évi közgazdasági Nobel-díjat William D. Nordhaus és Paul M. Romer kapta a hosszú távú gazdasági növekedést meghatározó tényezők új eszközökkel történő vizsgálatáért. Míg William D. Nordhaus a környezeti erőforrások végességére, azon belül a globális felmelegedés okozta problémákra hívta fel a figyelmet, addig Paul M. Romer a tudásfelhalmozás által nyújtott pozitív lehetőségeket tanulmányozta.

A konferenciát Békés Gábor (MTA KRTK KTI; Közép-európai Egyetem) és Kónya István (MTA KRTK KTI; Közép-európai Egyetem; Pécsi Tudományegyetem) szervezte és moderálta. Az eseményen három-három rövid előadás hangzott el a két Nobel-díjas kutatási területéről.

Paul M. Romer munkásságáról

A bevezető előadásban Rácz Olivér, a Közép-európai Egyetem PhD-hallgatója ismertette Paul Romer munkásságát. Paul Romernek elsősorban az ún. „endogén növekedési modell” megalkotását köszönhetjük. A modell lényegi újdonsága, hogy a technológiai fejlesztések profitmaximalizáló szereplők egyensúlyi stratégiájaként keletkeznek, ha monopolerővel rendelkeznek az újítás felett, mert így képesek fedezni a fejlesztések költségeit. Ez a modell adott először lehetőséget arra, hogy konzisztens elemzési keretben tudjunk választ adni olyan kérdésekre, mint hogy milyen szerepe van a növekedésben a technológiai újításoknak, a kutatóműhelyeknek, a cégek K+F tevékenységének vagy éppen a piacok méretének és szerkezetének.

Rácz Olivér (CEU) - Kattintson a képre a galériához! mta.hu/Szigeti Tamás

Valentinyi Ákos (MTA KRTK KTI; University of Manchester) Romer munkásságának értékelése során kiemelte, mennyire hosszú idő szükséges ahhoz, hogy egy alapkutatás eredményei megjelenjenek az alkalmazott, illetve a gazdaságpolitikai kutatások eszköztárában. Romer intellektuális kíváncsiságtól hajtva meg akarta érteni, hogy az új ötletek létrejötte mögött milyen gazdasági mozgatórugók állnak, és ezek hosszú távon hogyan befolyásolják a gazdasági növekedést. Egyik legfontosabb felismerése az volt, hogy az ötletek nem versenyző jellege miatt szabadalmi védelem nélkül senki sem áldozna a kifejlesztésükre. A másik alapvető hozzájárulása a növekedéselmélethez abban áll, hogy elsőként konstruált egy általános egyensúlyi növekedési modellt, amelyben az árupiacokat nem tökéletes, hanem monopolista verseny jellemzi. Romer modelljének kifejlesztése idején, az 1980-as években kevés praktikus haszna volt, ma már viszonylag ritkán használjuk alkalmazásokban. Viszont az ő munkái nyitották meg az utat a kreatív rombolás schumpeteri modelljének kifejlesztése előtt. A kreatív rombolás modelljei Romer eredeti kutatásai nélkül nem jöhettek volna létre, és ezek a modellek rugalmasabbnak, az adatokat felhasználva könnyebben becsülhetőnek bizonyultak. Hozzávetőlegesen húsz évvel Romer eredeti munkája után jelentek meg a kreatív romboláson alapuló innovációs modellek empirikus alkalmazásai. E modellek nélkül ma nem képzelhető el sem alkalmazott közgazdasági, sem a gazdaságpolitika megalapozására épülő kutatás.

Valentinyi Ákos (MTA KRTK KTI; University of Manchester) mta.hu/Szigeti Tamás

Bisztray Márta (MTA KRTK KTI) Romer munkássága kapcsán a tudásáramlás mikroszintű adatokkal történő empirikus vizsgálatairól beszélt. Kiemelte a nem kodifikálható tacit tudás jelentőségét, amelynek átadásához személyes jelenlétre van szükség. Emellett a tudás terjedésének lényeges korlátja lehet a befogadó oldaláról a megfelelő felkészültség, az „abszorptív kapacitás” hiánya. A tudás terjedését ugyanakkor segíti a földrajzi közelség, a munkaerő vállalatok közti mozgása, valamint a különböző vállalati hálózatok. Néhány külföldi tanulmány és egy saját, Koren Miklós és Szeidl Ádám társszerzőségével készült cikke rövid ismertetésével Bisztray Márta vázolta a tudásáramlás mikroszintű vizsgálatának főbb témaköreit – szabadalmak idézése, üzleti gyakorlat elterjedése, termelékenységre gyakorolt hatás –, valamint a hozzájuk kapcsolódó módszertani problémákat.

Bisztray Márta (MTA KRTK KTI) mta.hu/Szigeti Tamás

William D. Nordhaus munkásságáról

A szekcióban elsőként Németh-Durkó Emília, a Budapesti Corvinus Egyetem tanársegéde ismertette William D. Nordhaus Nobel-díjat érdemlő kutatását. Az ő dinamikusan integrált klímagazdasági modellje (Dynamic Integrated Climate‐Economy, DICE) az első, amely a gazdaság működését összekapcsolja a Föld klímájának változásával. A háromfázisú, interdiszciplináris modell magában foglalja, miként halmozódik fel a szén-dioxid a légkörben, miért okozhat a jelenség felmelegedést, és a hatásokat fokozva, mennyire energiaigényes, egyben környezetkárosító folyamat a piacgazdaságban használt termékek előállítása. Nordhaus különös figyelmet fordít a jelentős szén-dioxid-kibocsátású energiaforrásokra. Mindezek együttes elemzése hozzásegítette annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy az energiapolitikai intézkedések lehetnek-e (költség)hatékony eszközei a klímaváltozás elleni küzdelemnek.

Németh-Durkó Emília (BCE) mta.hu/Szigeti Tamás

Fazekas Dóra, a Cambridge Econometrics kutató-tanácsadó cég magyarországi igazgatója „A klímaváltozás hatásainak figyelembevétele a makrogazdasági elemzésekben” című előadásában elmondta, William D. Nordhaus vette figyelembe elsőként a klímaváltozás hatásait gazdasági számításaiban, s a szén-dioxid-kibocsátás társadalmi költségének mint jelzőszámnak a bevezetésével lehetővé tette különböző kibocsátáscsökkentő intézkedések költség-haszon elemzését. A Cambridge Econometrics maga is végez elemzéseket, s az ő közelítésük szerint a DICE modell alulértékeli az éghajlatváltozás jelentőségét, és túlzónak tartja a mérséklésére fordítandó költségeket. A Nordhaus munkásságára épülő integrált modelleket gyakran éri az a kritika, hogy nem megfelelően veszik figyelembe az „átbillenési pontokat”, a légköri változásoknak azokat a szintjeit, amelyeken túl a hatások felgyorsulnak, megállíthatatlanná vagy visszafordíthatatlanná válnak, továbbá hogy számításaihoz magas diszkontrátát használ, azaz a jövő generációit kisebb mértékben veszi figyelembe, mint a maiakat. Ma már nem az a kérdés, hogy gazdasági értelemben mekkora az optimális felmelegedés mértéke, hanem sokkal inkább az, milyen intézkedések szükségesek ahhoz, hogy ne lépjük túl a klímatárgyalásokon kitűzött maximális átlaghőmérséklet-növekedést.

Fazekas Dóra (Cambridge Econometrics) mta.hu/Szigeti Tamás

Kocsis Tamás egyetemi docens (Budapesti Corvinus Egyetem Geo Intézet) az erős és a gyenge fenntarthatóság erőterében mutatta be a díjazott munkásságát és jelentőségét „William D. Nordhaus és a fenntartható fejlődés” című előadásában. Ennek alapján kijelenthető, hogy a 2018-as Nobel-díjjal a gyenge fenntarthatóságon alapuló környezet-gazdaságtani gondolkodás kapott magas szintű szakmai elismerést. Az irányzat jelentős lépéseket tesz annak érdekében, hogy az emberiség a – klímaváltozást is magában foglaló – környezeti problémák leküzdésében a teljes körű piaci árazás (például a szénadó) révén időt nyerjen, ugyanakkor az is elhangzott, hogy a végső, hosszú távon is értelmezhető, erős fenntarthatóság eléréséhez még további lépéseket kell tennünk.

Kocsis Tamás (BCE) mta.hu/Szigeti Tamás