Xenakis és Csapó Gyula szerzői estje
Zene és építészet: Xenakis és Csapó Gyula szerzői estje
Helyszín: Magyar Zene Háza, Koncertterem
Időpont: 2026. március 20. 19:30

Szerzők? Jelen! névre hallgató programsorozatukban ezúttal az idén hetvenéves Csapó Gyula XY című kompozíciójának ősbemutatójára fog sor kerülni a Zene Házában – a zeneszerző szándékaival teljes összhangban, ugyanis új művét kifejezetten a Koncerttermük akusztikai adottságainak figyelembevételével írta meg.
A tizennégy hangszeres előadót és elektronikát foglalkoztató darab egyik különlegessége, hogy a zenészek nemcsak a színpadon, de a közönség soraiban is fognak zenélni, sőt még maguknak a hallgatóknak is lehetőségük lesz aktívan bekapcsolódni a hangkeltésbe. A hangzást a nézőtér mögött elhelyezett hangszórók teszik majd teljessé, így valódi hangfürdő-élményre számíthatunk.
Csapó Gyula művét a különleges építészeti tereket kihasználó kompozíciók egyik klasszikusa, Iannis Xenakis Polytope de Cluny című elektronikus darabja fogja megelőzni a koncerten, amelyet az eredetileg építészmérnök végzettségű görög-francia zeneszerző az 1972-es Párizsi Őszi Fesztivál egyik helyszínére álmodott meg.
Az ismeretterjesztésről is gondoskodni fognak: a program részeként Batta András fog beszélgetni zene és építészet kapcsolatáról Martinkó Józseffel, az Octogon Magazin főszerkesztőjével.
