A székfoglaló előadás időpontja: 2026. április 16. (csütörtök) 15.00 óra

Az előadás helye: MTA Székház, Nagyterem

Az előadás összefoglalója:

A fejlődés időzítése az élő rendszerek egyik alapvető szervezőelve. Az evolúciós fejlődésbiológia központi fogalma, a heterokrónia, a fejlődési események időzítésében és ütemében bekövetkező eltolódást jelenti az evolúció során. Megnyilvánulhat egy-egy fejlődési szakasz korábbi vagy későbbi indulásában, gyorsabb vagy lassabb lefutásában, illetve a növekedési periódus meghosszabbodásában. Az ilyen időzítésbeli változások az evolúciós morfológiai és funkcionális változatosság fontos forrásai.

A modern ember esetében az elmúlt kétszáz év javuló életkörülményei és a felgyorsuló környezeti változások hatására a pubertás kezdetének populációs szintű előretolódása figyelhető meg. A legutóbbi pandémiát követően a nagyon korai pubertás előfordulásának növekedése további gyorsuló szekuláris trend lehetőségét veti fel. E folyamatok hátterében saját ökoszisztémánk emberi tevékenység által kiváltott átalakulása áll, ezért beszélhetünk emberi eredetű időzítésbeli eltolódásról, más szóval antropogén heterokróniáról. Nem tudjuk azonban, hogy ez a populációs szintű változás miként érinti az emberi agy érési mintázatát. A serdülőkor neuroendokrin folyamatai alapvetően formálják az agy szerveződését, a kognitív működést és a mentális egészséget. Felmerül a kérdés, hogy az eltolódott hormonális időzítés adaptív változatosságot vagy fokozott sérülékenységet eredményez-e.

E kérdés vizsgálatára indult a kilenc éve zajló longitudinális BETA (Biological and Experience-based Trajectories in Adolescent Brain and Cognitive Development) projekt, több mint 800 serdülő bevonásával. A biológiai érés objektív mérésére ultrahangos csontkor meghatározást vezettünk be. A biológiai és kronológiai kor különbsége alapján felgyorsult, átlagos és késleltetett érési csoportokat különítettünk el, majd elemeztük az eltérő érési tempók hatását a kognitív teljesítményre, a mozgásfejlődésre, az érzelemszabályozásra és az agykérgi hierarchikus szerveződésre.

Eredményeink szerint a biológiai érettség az életkortól függetlenül meghatározza a teljesítményt, valamint az agyi szerveződést, és ebben az életszakaszban gyakran nagyobb magyarázóerővel bír, mint az életkor. A felgyorsult és a késleltetett érés nem pusztán eltérés egy közös pályától, hanem minőségileg eltérő fejlődési trajektóriákat jelez. A leggyorsabb fejlődési szakaszok, vagyis a legnagyobb növekedési dinamika időszakai kiemelkedő plaszticitással, ugyanakkor fokozott sérülékenységgel járnak. A COVID-19 pandémia környezeti stresszhatása különösen ezekben az időszakokban okozott kimutatható eltéréseket a funkcionális agyi szerveződésben és egyes kognitív képességek alakulásában. Emellett a felgyorsult érésű serdülők esetében tartósan alacsonyabb agykérgi hierarchikus szerveződés figyelhető meg, ami hosszabb távú fejlődési hátrány lehetőségére utal.

A pandémiát követő korszakban fontos azonosítani azokat a késleltetett következményeket, amelyek évek múlva is befolyásolhatják a mentális egészséget. A klímaváltozáshoz és más antropogén folyamatokhoz hasonlóan az emberi fejlődés időzítése is átalakulóban van. Míg a genetikailag meghatározott heterokrónia az evolúció során természetes változatosságot hoz létre, nyitott kérdés marad, hogy az emberi tevékenység által befolyásolt, populációs szintű időzítési eltolódások milyen irányba formálják a mentális működést. A pszichiátriai zavarok mintegy 75 százaléka gyermek- és serdülőkorban kezdődik, ezért is fontos, hogy időben felismerjük a fokozott sérülékenységgel jellemezhető fejlődési pályákat. Eredményeink szerint a válasz a fejlődési dinamika pontos megértésében rejlik. Ott a legnagyobb a sérülékenység, ahol a növekedés a leggyorsabb, de ugyanott rejlik az alkalmazkodás lehetősége is.