„A folyamat láttatása a legfontosabb történetírói feladat” – interjú Orosz István akadémikussal
Hogyan lett egy papnak szánt hegyaljai fiúból történészhallgató, miként élte meg egyetemistaként Debrecenben 1956 őszét, milyen volt a kádári konszolidáció egy vidéki egyetemen, és miért cserélte a magát baloldali, vallásos embernek tartó akadémikus néhány évre a katedrát a parlamenti patkóra – egyebek mellett ez is kiderül az Utak a Széchenyi térre című interjúsorozat újabb részéből, amelyben az agrár- és társadalomtörténész Orosz István idézte fel élete és szakmai pályafutása meghatározó állomásait.
A gimnáziumban egy tanára hatására kezdett el a társadalom szövevényes szerkezetének elemei iránt érdeklődni a Tokaj-Hegyalja szülötteként a szőlészet iránt is gyermekkora óta elkötelezett történész. A pályája során elsősorban a helytörténetet, az egyes települések és az egykor ott élő emberek mindennapjait vizsgáló akadémikus azt vallja: a kutatónak kell, hogy legyen szeme a sajátosságokhoz. Az pedig már a történetíró tehetségétől is függ, hogy meddig jut el a múlt megismerésében. Társadalomtörténészként ő mindig arra törekedett, hogy minél mélyebbre ásson.
Orosz IstvánFotó: mta.hu / Szigeti Tamás„Egy hosszabb interjúban elevenítsék fel életük és kutatói pályájuk meghatározó állomásait” – ezzel a kéréssel fordult Lovász László, az MTA korábbi elnöke néhány, az elmúlt évtizedekben saját tudományterületén meghatározó akadémikushoz egy 2016 őszén írt levélben.
A beszélgetések szerkesztett változatát folytatásban közli az mta.hu.
A sorozatot a Simai Mihály közgazdásszal készített interjú nyitotta meg, majd a Ritoók Zsigmond klasszika-filológussal, Vámos Tibor villamosmérnökkel, Palkovits Miklós agykutatóval, Szentes Tamás közgazdásszal, illetve Kroó Norbert fizikussal készült beszélgetésekkel folytatódott. Legutóbb az azóta már elhunyt Huszár Tibor szociológussal, valamint a Borhidi Attila botanikussal készített interjút olvashatták az mta.hu-n.
Ezúttal az Orosz István történésszel készült interjút tesszük közzé. Az akadémikus beszélgetőtársa Velancsics Béla, az MTA Kommunikációs Főosztályának munkatársa volt, aki nemcsak tudományos pályájáról, hanem az életét meghatározó fordulatokról, személyes élményeiről is kérdezte a kutatót.
A 2018 elején készített interjú két formátumban is letölthető:
Részletek a beszélgetésből:
"Az iskola Lévay Józsefről volt elnevezve, és ezzel kapcsolatban el kell mesélnem egy a korszakra oly jellemző történetet. Nagyon sokszor kapott a gimnázium tévedésből Révai Józsefhez kötődő leveleket.
Volt egy nagyon tisztességes igazgatóhelyettesünk, aki azt mondta, hogy vigyázzunk, mert egyszer majd Révai Józsefről fogják elnevezni az iskolát, mint ahogyan a miskolci nehézipari egyetemet Rákosi Mátyásról nevezték el. Ezért jobb lenne valami más nevet választani. Így aztán Mikszáth Kálmán nevét vette fel az iskola."
"Debrecenből küldöttség ment Szegedre, ahol már 22-én elkezdődött a tüntetéssorozat. Itt másnap, vagyis 23-án délelőtt volt az első demonstráció.
A kilences tanteremben megfogalmaztunk egy petíciót, aztán elindultunk az egyetemtől a megyei pártbizottságnak a Nagytemplom melletti épületéhez. Ezen a jó három kilométeres úton hosszú, tömött sorokban meneteltünk, majd odaérve követeltük, hogy nyomtassák ki a petíciónkat. Hosszú tárgyalás volt. Közben egyszer csak a Déri Múzeum egyik ablakában megjelent egy magyar zászló, utána Szabó István feje, majd a legjobb barátja, Balogh István,
a Déri Múzeum igazgatójának a feje."
"A 16. századdal kezdődik a források bősége. A Mohács előtti időszakból körülbelül 250 ezer oklevelet ismerünk. Ezek megtalálhatók, feldolgozhatók. Szabó Istvánnak például mintegy 40 ezer oklevélről volt másolata, jegyzete. Ezt ő levéltáros korától kezdve csinálta, hatalmas munka eredményeként. A 16. századtól kezdve hihetetlenül kiszélesedik az anyag, de nem volt igazából feldolgozva. Ez vonzott engem is."
"Sokan írnak úgy történetet, hogy ekkor meg ekkor ez történt. Pedig mindennek van előzménye és következménye is. Én igyekeztem ennek szellemében dolgozni. A folyamat láttatása a legfontosabb történetírói feladat. Amikor egy forrás alapján láttam egy jelenséget, akkor azt igyekeztem megérteni: miből származott a jelenség, és mi lett a következménye. Ez bizonyos esetekben sikerült, néha nem, de ezt az elvet követtem."
