„Szeretek hasznos lenni” – interjú Kroó Norbert akadémikussal
Végzős egyetemistaként nyolc állásajánlata volt, de végül a Központi Fizikai Kutató Intézetet választotta. Hogyan került ezután a múlt század hatvanas éveinek közepén először a svéd nukleáris kutatás központjába, majd nem sokkal később a Szovjetunióba, a dubnai Egyesített Atomkutató Intézetbe immár vezető beosztásba? Egyebek mellett ez is kiderül az Utak a Széchenyi térre című interjúsorozat újabb részéből, amelyben Kroó Norbert, a szilárdtest-fizika, az optika és a neutronfizika területének nemzetközileg elismert tudósa idézte fel élete és szakmai pályafutása meghatározó állomásait.
Már gyermekként is izgatta a jól tanuló, szorgalmas csepeli fiút, hogy mi hogyan működik, sőt egy kis motorcsónakot is fabrikált, amelynek motorja egy ébresztőóra volt, és sikerrel kelt át a Dunán.
Kroó Norbert Fotó: mta.hu / Szigeti TamásBár kiemelkedő tanulmányi eredményei és a nyelvek iránti érzéke miatt próbálták diplomáciai pályára csábítani, ő már gimnazistaként pontosan tudta, hogy fizikus szeretne lenni. Kutatóként hamar a mélyvízbe dobták: Svédországban és a Szovjetunióban hosszabb időt is eltöltött fontos pozíciókban, majd idehaza a korábbi Központi Fizikai Kutatóintézetben folytatta egyre magasabbra ívelő tudományos pályáját. A tudománypolitikában és tudománydiplomáciában is rendkívül aktív akadémikust most, 85 évesen is egy újabb kutatás tartja izgalomban.
„Egy hosszabb interjúban elevenítsék fel életük és kutatói pályájuk meghatározó állomásait” – ezzel a kéréssel fordult Lovász László, az MTA elnöke néhány, az elmúlt évtizedekben saját tudományterületén meghatározó akadémikushoz egy 2016 őszén írt levélben. A beszélgetések szerkesztett változatát folytatásban közli az mta.hu.
A sorozatot a Simai Mihály közgazdásszal készített interjú nyitotta meg, majd a Ritoók Zsigmond klasszika-filológussal, Vámos Tibor villamosmérnökkel, Palkovits Miklós agykutatóval, illetve Szentes Tamás közgazdásszal készült beszélgetésekkel folytatódott.
Ezúttal a Kroó Norbert fizikussal készült interjút olvashatják. Az akadémikus beszélgetőtársa Velancsics Béla, az MTA Kommunikációs Főosztályának munkatársa volt, aki nemcsak tudományos pályájáról, hanem az életét meghatározó fordulatokról, személyes élményeiről is kérdezte Kroó Norbertet.
A 2018. tavaszán készített interjú két formátumban is letölthető:
Részletek a beszélgetésből:
"Ekkor áttereltek minket a D épület kistermébe, ez akkor még fizikai intézet volt, most már bölcsészkar, ez az az épület, ahol Eötvös Loránd is tanított. Ebben a kisteremben elkezdtek minket arrogáns stílusban faggatni. 11 óra körül volt, amikor elkezdődött, és délután 2-3-ig – nekem nagyon hosszú időnek tűnt – ment ez a pszichológiai háború. Egyszer bejött valaki, és odaszólt a kérdezőknek, hogy mit kínlódtok velük, állítsátok őket a falhoz. Aztán 3 óra felé megjelent egy elegáns férfi, feltett néhány kérdést, és rám üvöltött, hogy most kotródjak, nem akar többet látni. Hazamentem."
"Talán két hete voltam ott, amikor tartottam egy szemináriumot, és elmondtam egy ötletemet. Erre Larsson professzor azt mondta: „Ez egy nagyon érdekes ötlet, ezt feltétlenül meg kell csinálni, de itt nem lehet. Viszont van egy nagy reaktorunk, igaz, hogy a világ végén, 120 km-re délre Stockholmtól, a legközelebbi város 20 km, de ott nagyon jó kísérleti lehetőségek vannak. Ha vállalod, hogy oda elmész, akkor kapsz egy csoportot, van ott egy svéd és egy olasz fiú, és tud még segíteni néhány technikus is.” Persze, hogy vállaltam. És akkor elmentem ebbe a világ végén lévő halászfaluba, úgy hívják, Studsvik."
"Viszonylag sokat utaztam Dubnából. Onnan mentem Amerikába, Japánba, európai országokba. Azért a teljes képhez tartozik, hogy amikor például az Egyesült Államokban, az Oak Ridge Nemzeti Laboratóriumban voltam, kaptam egy kísérőt, dr. White-ot, aki vegyészként mutatkozott be. Ez a dr. White még a mosdóba is eljött velem. Intelligensen csinálta, de én mosolyogtam magamban."
"Egy olyan dolog volt, amit rám akartak erőltetni. A KFKI-ban indult egy winchestermemória-program, a legkényesebb része ennek a forgó tárcsa, rajta a mágnesesmemória-réteg, ezt akarták az intézetünkre bízni. Voltak azonban olyanok, akik azt mondták, nem baj, ha nem lesz belőle semmi, kapunk egy csomó pénzt, és azon felszerelkezhetünk. Én viszont erre azt mondtam, hogy nem."
"Én például minden este elolvasok egy cikket, mielőtt elalszom – ma is. Most már az elalvás előtti cikkeim témáját nem a saját szakmám, hanem a környező határterületek adják, hogy szélesebb látóköröm legyen."
