Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia

Imre Flóra nyerte az idei Zelk Zoldán-díjat

2025. december 20.

A névadó születésének 119. évfordulóján ismét átadták az egyik legtekintélyesebb magyar költészeti elismerést, a Zelk Zoltán-díjat, amelyet idén Imre Flóra költő vett át a Zelk Zoltán Alapítvány kuratóriumából álló zsűritől Budapesten, a MáraiKultban, az I. kerületi Márai Sándor Művelődési Házban.

Forrás: Irodalmi Jelen

A Zelk Zoltán-díjat 2000-ben alapította a költő özvegye, Sinka Erzsébet irodalomtörténész. Az alapítás óta eltelt évek során a díj, melyet évente adnak át, a kortárs költészet egyik legjelentősebb elismerésévé vált. A 2022-ben megújult kuratórium elnöke Forgó Zsuzsanna, tagjai: Havas Judit irodalomtörténész, előadóművész, Kőrizs Imre költő, kritikus és Krupp József kritikus, irodalomtörténész.

A díjat idén Imre Flóra költő, műfordító, tankönyvíró, klasszika-filológus nyerte el.

„Imre Flóra költészete az egyik legerősebb bizonyíték ma a klasszikus formák időtlensége mellett. A költő eleven erővel tölti meg a kötött, modern vagy akár antik, középkori vagy reneszánsz versformákat. Minden – különösen újabban látványos – kísérletezése mellett is következetesen alakított és alakuló költészetében a klasszikus hangot olyan mesterek életművének hatása temperálja, mint Vas István, Nemes Nagy Ágnes és talán a legfontosabb, Lator László. Akadnak kortárs költők, ha nem is sokan, akik a ma viszonylag ritkán megszólaló klasszikus formákhoz a díjazottra jellemző fesztelenséggel nyúlnak. Az a természetesség azonban, ahogyan Imre Flóra a távolságtartó irónia látványos idézőjelei és harsányabb tónusai nélkül is képes ezekbe a formákba új életet lehelni, nem csak kortársai között teszi költészetét egyedülállóvá” – fogalmazott laudációjában Kőrizs Imre.

Imre Flóra (1961) az ELTE magyar–latin–ógörög szakán végzett. Volt a budapesti Eötvös József Gimnázium magyar–latin szakos tanára (egy időben igazgatóhelyettese), az ELTE BTK és a PPKE vezető tanára. később az ELTE Ókortudományi Doktori Program doktorandusza. Kutatási területe az Augustus-kor lírája. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja, majd az irodalmi osztály elnöke. Horatiust és Lucanust fordít elsősorban. Verseskötetei: Az Akropoliszra néző terasz, 1986; Merőleges idő, 1992; Rondó, 1992, Rejtőzve éltünk, 1995; A szép kötélverőné újrakezdi, 1998; Nem tart soká, 2004; A hegyről lefelé, 2009; Még tart a könnyűség. Válogatott és új versek, 2015. Füst Milán-, Robert Graves-, József Attila-, Vas István-díjas és kétszeres Déry Tibor-díjas.

Az idei év díjazottjáról – Imre Flóra (1961) költő, műfordító, tanár, klasszika-filológus. Verseskötetei: Az Akropoliszra néző terasz, 1986; Merőleges idő, 1992; Rondó, 1992, Rejtőzve éltünk, 1995; A szép kötélverőné újrakezdi, 1998; Nem tart soká, 2004; A hegyről lefelé, 2009; Még tart a könnyűség, 2015; Egynyári lények 2025. A következő díjak birtokosa: Zoltán Attila-díj (1986); Hidas Antal-díj (1987); Füst Milán-díj (1990); Déry Tibor-díj (1991), Robert Graves-díj (1997); Soros-ösztöndíj (2000); József Attila-díj (2002); Vas István-díj (2008); Déry Tibor-díj (2012).

A Zelk Zoltán-díj korábbi kitüntetettjei

2000 – Borbély Szilárd 2001 – Kemény István 2002 – Poós Zoltán 2003 – Csengery Kristóf 2004 – Szabó T. Anna 2005 – Jász Attila 2006 – Acsai Roland 2007 – G. István László 2008 – Jónás Tamás 2009 – Villányi László 2010 – Győrffy Ákos 2011 – Varga Mátyás 2012 – Kiss Judit Ágnes 2013 – László Noémi 2014 – Fehér Renátó 2015 – Dékány Dávid 2016 – Kőrizs Imre 2017 – Krusovszky Dénes 2018 – Sajó László 2019 – Markó Béla 2022 – Csehy Zoltán 2023 – Bognár Péter 2024 – Horváth Eve

Beszélgetés Imre Flórával (Belső közlés, 2025. január 12. Műsorvezető: Szegő János)