Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia

Elhunyt Soproni József

2021. április 24.

A Nemzet Művésze díjjal is kitüntetett zeneszerző-zenepedagógust, az egyetem professor emeritusát kilencvenéves korában érte a halál. - adta hírül a Zeneakadémia

Fotó: Felvégi Andrea

Sopronban született 1930-ban, ott kezdett zongorázni már hatévesen, később a Zeneakadémián Viski Jánosnál tanult zeneszerzést, 1956-ban diplomázott.

Ezután a Bartók Konzervatóriumban, majd 1962-től a Zeneakadémián is oktatott, 1968-tól docensként, 1974-től egyetemi tanárként; 1984-től rektorhelyettesként, aztán 1988-tól két cikluson át, 1994-ig rektorként is tevékenykedett. Vezetősége idején kezdődött a csembaló és a jazz oktatása az egyetemen. Alapító tagja volt 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának.

Műveiből több rádió- és hangfelvétel készült. Két operát, hat szimfóniát, számos zenekari, szóló- és kamarazenei, valamint vokális művet komponált

Munkásságát többek közt Kossuth-, Erkel-, Bartók–Pásztory-díjjal és kiváló művészi címmel, 2000-ben szülővárosa, Sopron díszpolgári címével, 2020-ban pedig a Nemzet Művésze díjjal ismerték el.

„A komponálás mellett a pedagógusi hivatásnak élő Soproni Józsefet később zeneakadémistaként, majd kollégaként kiváló tanárnak ismertem meg. Olyan tanárnak, aki hiánytalan zenei tudása és alkotói fantáziája révén élménnyé avatja az órákat, és aki azt a felszabadult légkört tudja megteremteni, aminek a tehetség és a tapasztalat nyújtotta biztonság a fedezete. Rektori működését pártatlan objektivitás, világos helyzetfelismerés, mindenkor határozott állásfoglalás jellemezte” – írta róla Komlós Katalin, a Zeneakadémia oktatója, professor emeritus a Muzsika 2000. októberi számában.

„Bármilyen feladathoz rendelte is sorsa, munkáját szorgalmával »biztos talajra« építette, ahonnan tehetsége repítette a legjobbak, a legismertebbek közé. Mint tanár, hallgatóinak árult el sokat titkaiból, hogy életre szóló munícióval lássa el azokat, akik a zenész pálya rögös, mégis gyönyörűséges ösvényét választották. Rektorként a rend, a humánus szigor, a megbízhatóság volt a titka, és az alma mater feltétlen szeretete” – idézte fel Dr. Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora a gondolatokat, amelyekkel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vezetőjeként néhány hónapja 90. születésnapja alkalmából köszöntötte az intézmény egykori, emblematikus rektorát.