Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Maurer Dóra, a Széchenyi Akadémia elnöke, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas képzőművész 2026. február 14-én hajnalban, életének 89. évében elhunyt.

Maurer Dóra 1937. június 11-én született Budapesten. Tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő-, majd képgrafika szakán végezte, diplomáját 1961-ben szerezte meg. Már a pályakezdés éveiben bekapcsolódott a hazai művészeti életbe, és hamar megjelent nemzetközi kiállításokon is. Korai ismertségét az 1960-as évek közepén készült rézkarcsorozatai alapozták meg.

1967-ben ösztöndíjjal Bécsbe került, ahol megismerkedett, majd házasságot kötött Gáyor Tibor képzőművésszel. A hatvanas évek végétől figyelme egyre inkább a mozgás, az eltolódás, az ismétlés és a rendszerek vizsgálata felé fordult. Nemcsak alkotóként volt jelen: kiállításokat szervezett, fordított, írt, közösségeket épített. Tanárként generációk gondolkodására hatott, interdiszciplináris szemléletet képviselve a művészetben.

Korai rézkarcai – köztük a Pompeji és Az este képei – már előrevetítették azt a fegyelmezett, mégis kísérletező gondolkodást, amely később az egész életművet meghatározta. A hatvanas évek végétől a mozgás, a nyomhagyás, az ismétlés és az átalakulás vált munkái központi kérdésévé. Nem egyetlen stílusban vagy technikában dolgozott: grafika, fotó, film, festészet és installáció egymásba nyíló lehetőségeiben gondolkodott.

A hetvenes évektől készült filmjei – például a Hétpróba vagy az Időmérés – a magyar kísérleti filmművészet alapművei. Festészeti sorozatai, mint a Quasi-kép vagy az Overlappings, a látás bizonytalanságára, az érzékelés folyamatára irányították a figyelmet. Számára a kép sohasem végállapot volt, hanem esemény.

Nemzetközi súlyát jelzi, hogy művei a világ legjelentősebb közgyűjteményeibe kerültek, és számos rangos intézmény rendezett számára kiállítást. A 2010-es évekre egyértelművé vált: Maurer nem „kelet-európai különlegesség”, hanem a 20–21. századi vizuális gondolkodás egyik kulcsfigurája.

Fotó: Ember Sári

Ennek szimbolikus csúcspontja volt a londoni Tate Modern nagyszabású retrospektív bemutatója 2019–2020-ban. A kiállítás évtizedeken ívelő munkásságát fogta össze, következetesen, radikális frissességgel vizsgálta a percepció kérdéseit.

Tanítványai, követői, a kortárs geometrikus és konceptuális törekvések mind hordozzák szemléletének lenyomatát. A rend és szabadság dialógusa, amelyet életében újra meg újra megfogalmazott, tovább dolgozik a műtermekben, kiállítóterekben, gondolatainkban.

Az a szellemi pontosság, játékosság és nyitottság, amely műveit jellemezte, ritka együttállás volt. Öröksége velünk marad – minden elmozduló formában, minden egymásra csúszó síkban, minden újragondolt rendszerben.