Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia

Elhunyt Batár Attila

2022. november 7.

2022. november 4-én, életének 98. életévében elhunyt Batár Attila építész, a Széchenyi Akadémia tiszteletbeli tagja.

Fotó: Halas István

Batár Attila építész, építészeti szakíró 1925-ben született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a Sárospataki Református Kollégiumban kezdte és a budapesti Királyi Katolikus Egyetemi Gimnáziumban fejezte be. Érettségi után tagja lett a Pikler Gyula és Sós Aladár vezette magyarországi georgista körnek. 1944-ben tevékenyen részt vett az illegális antifasiszta ellenállásban. A második világháború után az ELTE Bölcsészettudományi Karára, szociológia és történelem szakra iratkozott be, Hajnal István tanítványa volt. Diplomáját 1953-ban történelemből nyerte el. Az egyetemen három éven át – a pártból való kizárásáig – tanársegédként tanított. Az ezt követő három évben marósként dolgozott a Ganz-MÁVAG-ban, 1956 októberéig. Aktív résztvevője volt a forradalmi megmozdulásoknak és az Értelmiségi Forradalmi Bizottságnak. 1957-ben letartóztatták, fél évre börtönbe került A bölcsészpálya kényszerű elhagyása után elvégezte a budapesti Műegyetem építészmérnöki szakát. Diplomáját 1963-ban kapta kézhez. Gyakorlati tapasztalatait elsősorban a Középülettervező Intézetben szerezte meg, ahol mestere Jánossy György volt.

1968-ban elhagyta az országot és Párizsban dolgozott építészként Jacques Fernier irodájában. 1970-ben az Egyesült Államokba költözött, Los Angelesben (Gruen Associates), San Franciscóban (Sandy and Babock), majd New York-ban (D.P.A.) dolgozott építészként, illetve irodavezetőként. Tervezési engedélyét 1980-ban kapta meg, ami lehetővé tette, hogy építészeti irodák vezetője legyen. Külföldön tervezési tevékenysége elsősorban lakóépületekre koncentrálódott, a magánházaktól kezdve a középmagas lakóházakig. Emellett középületek tervezésében is részt vett.

1990-ben nyugdíjba vonulása után Párizsba költözött, ahol haláláig élt. Hosszú, szerteágazó, megvalósult munkákban gazdag franciaországi és amerikai egyesült államokbeli tervezői, tervezőiroda-vezetői gyakorlatban felhalmozott tudásanyag birtokában fordult az alkatának legjobban megfelelő építészetelméleti, közírói munkásság felé. Attila nézőpontja, kérdésfelvetéseinek sokasága és újszerűsége lényegesen befolyásolta a magyarországi építészeti írások tematikáját.

Az elmúlt több mint 30 év alatt építészeti és urbanisztikai témájú könyveket írt és publikált, amelyek magyar, francia, angol, és német nyelven jelentek meg. Évtizedeken át a le carré bleu, egy negyedévenként megjelenő nemzetközi építészeti folyóirat munkatársa. Témái felölelik az urbanisztika (mobilitás) és az építészetelmélet (a történelem szerepe az építészetben, és a pszichológia és az épület kapcsolata) néhány kérdését.

2015-ben Molnár Farkas-díjat kapott. 2016-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiszteleti tagjának választotta. 2020-ban a Magyar Építőművészek Szövetsége Magyar Építőművészetért Éremmel tüntette ki.

Főbb művei:

Lucien Hervé, Héttorony Könyvkiadó, Budapest, 1992

Die Geschichte als Architekt, Mölker Verlag, Wien, 1999

Városaink az ezredfordulón, Új Világ Kiadó, Budapest, 2000

A történelem mint tervező, N&n, Budapest, 2001

Lucien Hervé, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár, 2002

A sokrétű Víziváros, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár, 2002

A láthatatlan építészet, Ab Ovo Kiadó, Budapest, 2005

Du Son, du Bruit et du Silence, le carré bleu, Nápoly, 2007

Az emberi tér, TERC, Budapest, 2010

Otthon, másutt, FUGA, Budapest, 2019

Párizsi térportrék, FUGA – TERC, 2020

Invisible Architecture, Le Carré Bleu, La Collection No. 12., 2022: http://www.lecarrebleu.it/la-collection-n-12/

Invisible Architecture, HTSART Nyomda és Kiadó, 2022