Filmklub: Az utolsó pillanatban rögzített sámánszertartások

„Azért volt nagyszerű ezt a filmet elkészíteni, mert akkor még fel tudtunk venni olyan sámánokat, akik még emlékeztek a régi időkre. A film szereplői még valódi sámánoktól tanultak. De már akkor is megjelentek azok, akik aktatáskával járkáltak, és inkább a pénzkeresésre koncentráltak” – emlékezett vissza a forgatás körülményeire Hoppál Mihály sámánkutató, az MTA doktora az MTA Székházában tartott vetítés után. A rögzített képsorok hitelesnek tekinthetők, hiszen a szereplők semmilyen instrukciót nem kaptak. A film értékét tovább növeli, hogy az egyik utolsó pillanatban sikerült a szertartásokat megörökíteni, a dokumentumfilmben bemutatott sámánok legtöbbje azóta már nem él.

Hoppál Mihály néprajztudós Fotó: mta.hu/Szigeti Tamás

A magyar sámánkutatás hagyományai kapcsán Hoppál Mihály kiemelte tanítómestere, Diószegi Vilmos munkásságát. A néprajzkutató 1957-ben járt Tuvában, ahová a csodával határos módon engedték be az oroszok. „Ő nagyon jó anyagokat hozott onnan haza, pedig – mint később kiderült – csak aránylag rövid időt tudott ott tölteni – mondta el Hoppál Mihály. – Az ottani kutatásai alapján írta meg Diószegi a Sámánok nyomában Szibéria földjén című könyvét, amely igen népszerű lett, angol nyelven is megjelent. Ebből kiindulva gondoltam, hogy el kell indulni Diószegi nyomában, és meglátni, kutatni azt, ami azóta történt.”

A forgatócsoportnak szerencséje volt, hogy ráakadt Mongus Kenin-Lopsenre. „Egy személyben tudós, költő, író, műfordító, nagyszerű gyűjtő, aki maga is egy idő után elkezdett sámánizálni, megalakította a helyi sámánszövetséget, aminek ő az elnöke. Sokat mesélt nekünk a helyi szokásokról, ő az, aki végig kommentálta a filmet” – mondta el Hoppál Mihály.

A stábot is bevonták a szertartásba

„Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy munkatársa lehettem Hoppál Mihálynak” – mondta el Nádorfi Lajos, a film operatőre. „Egy nagyszerű tudóssal dolgozhattam együtt, aki több alkalommal is életre szóló élményben részesített engem Szibériában. A néprajzi film készítése kapcsán alapvető fontosságúnak tartom, hogy az ilyen csodákat megörökítsük és megmutassuk őket a jelenkornak és az utókornak. Ez egy olyan fantasztikus kultúra, amit mindenkinek ismernie kell” – fűzte hozzá az operatőr.

Nádorfi Lajos operatőr Fotó: mta.hu/Szigeti Tamás

A stábnak kifejezetten nehéz dolga volt, hiszen úgy kellett forgatniuk, hogy fogalmuk nem volt arról, mi fog történni: mit hogyan és mennyi időn át fog csinálni a sámán. „Nehéz feladat volt élőadásszerűen közvetíteni ennek a szertartásnak a menetét. Hoppál Mihály segítségével sikerült a témát úgy feldolgozni, hogy a nézők számára is érthető és érezhető legyen.”

„Szerencsénk is volt, mert a sámánokat egyáltalán nem feszélyezte a kamera jelenléte. Ezt részben annak tudom be, hogy minket is a szertartás részévé tettek. A filmben a sámán mindenkit megfüstölt, külön a kamera felé is tett egy füstölő kört, és engem külön is megfüstölt. Úgy éreztem, hogy elfogadott, és ettől kezdve nem vett tudomást rólam. Az volt a szerencsém, hogy az a család, akit gyógyított, szintén nem zavartatta magát. Lehet, hogy ott Szibériában még életükben nem láttak kamerát, sőt televíziót sem. Abban a jurtában legalábbis biztos nem” – mesélt a forgatás körülményeiről Nádorfi Lajos.

„A film nagyon jól lett vágva. A szertartás teljes hosszúságában nézhetetlen lett volna. Jó ritmusa van, nem válik unalmassá. Vettünk fel többórás, de egész napos szertartásokat is, ezeket az anyagokat hazahoztuk és archiváltuk. A filmnek csak így, sűrítve van értelme: színes dobok láthatók, van esztétikai élmény, ettől válik élvezhetővé” – mondta el Hoppál Mihály.

Hoppál Mihály néprajztudós és Nádorfi Lajos operatőr Fotó: mta.hu/Szigeti Tamás

A néprajztudós a filmezés jelentőségét hangsúlyozva elmondta, hogy egy kép többet mond, mint 50 oldal szöveg. Ha pedig van egy perc mozgókép, az többet mond a sámánság jelenségéről, mint 50 kép.

„Az igazán jó néprajzi film úgy jöhet létre, hogy a tudós megfelelő távolságból megfigyelő helyzetben kívül marad a jelenségen – fűzte hozzá Nádorfi Lajos. – Az operatőr pedig nem tudós, hagyhatja hatni magára a szertartást. Igyekszik úgy fotografálni, hogy az érzelmeit is belevigye. Én is így tettem, magam is nagyon megszerettem ezeket az embereket.”

A képre kattintva galéria nyílik Fotó: mta.hu/Szigeti Tamás

Az operatőr 19 éve dolgozik együtt Hoppál Mihállyal. „Először Jakutföldön voltunk. 1992-ben jártunk ott, Gorbacsov pont abban az évben szabadította fel a sámánságot, és lehetett újra sámánszertartást végezni. Megrendítő élmény volt számomra, hogy a kamerám előtt született újjá a sámánság” – mondta el Nádorfi Lajos.

Mi a sámánság lényege?

Tuvában „hamm”-nak, a jakutoknál „ojun”-nak vagy „dögön”-nek, a burjátoknál, és mongoloknál „bőő”-nek, Koreában „mutang”-nak a mandzsu-tunguzoknál pedig van, ahol „sámán”-nak nevezik a tudó embert. Innen terjedt el a szó, és kapta meg a mai etnológiai jelentését, még abban az esetben is ha nem a szibériai típusú sámánságról van szó.

Hoppál Mihály hangsúlyozta, hogy szándékosan a „sámánság” kifejezést használja a sámánizmus helyett. „Mircea Eliade, a nagy sámánkutató írt egy könyvet a sámánokról. Nagyon jó könyv, de a szerző soha nem járt sámánok között. A munkája elterjedt, és számos nyelvre lefordították, így a sámánizmus kifejezés terjedt el a köztudatban. Pedig helyi sámánokról beszél a szerző is, helyi szokásokat, helyi sámánokat vizsgál, azt az alakot, aki gyógyít, jósol. Nem tartom szerencsésnek az »izmus« kifejezést, hiszen az egyes sámánokat külön kell vizsgálnunk. Jobbnak tartom, ha a helyi dolgokra koncentrálunk” – mondta el Hoppál Mihály.