A 2023 szeptemberében indult Lendület-kutatásban az ELTE Pszichológiai Intézet kutatói egy minden ember számára jelentős, a mindennapi életben is jelen lévő kérdést vizsgálnak. „Ez adja a téma szépségét és nehézségét is egyben” – vélekedik Király Ildikó kutatócsoport-vezető. A kutatás fő kérdése, hogy

miért történik meg a hétköznapokban, hogy olyan képekről, emlékekről hisszük, hogy velünk történtek meg a valóságban, amelyekről később kiderül, hogy nem is éltük át őket.

Ezekről az emlékekről másokat is igyekszünk meggyőzni, és felhasználjuk őket, hogy színesebbé tegyük általuk a beszélgetést, pedig bármennyire is hisszük és érezzük, hogy igazak, valójában téves információn alapulnak.

Király Ildikó

„Ez egy nagyon gyakori jelenség, és arra hívja fel a figyelmünket, hogy annak ellenére, hogy ezen élmények minden ember sajátjai, és mindenki bízik bennük, könnyen lehet, hogy nem valóságosak – mondja a pszichológus. – Amikor megkérünk valakit, hogy idézzen fel egy érdekes esetet, ami vele történt, ő valószínűleg lelkesen mesélni fog valamit, és átéli ennek az emléknek az élménytartalmát, és így maga is elhiszi az elmondottakat. Csakhogy a tudományos pszichológiai kutatások során kiderült, hogy az élménykomponens ellenére ezek az információk nagyon nagy arányban, 60-70 százalékban tévesek. Néha mi magunk is szembesülünk e tévedéseinkkel.”

A Lendület-kutatás célja e jelenség okainak feltárása. Mi lehet e viselkedés adaptív haszna, miért tartjuk ennyire fontosnak ezeket az emlékeket, miért használjuk őket olyan sokszor?

És hogyan magyarázzuk meg magunknak, hogy miért tévedünk időnként a saját emlékeinket illetően?

A felidézett téves emlékek sokszor valóságon alapulnak, csak az emberek kiszínezik őket, de gyakran teljes valótlanságok. A tudományos pszichológia igazolta, hogy még a felnőtteknek is csupán kis erőfeszítést kell tenniük, hogy ilyen emlékeket létrehozzanak, és higgyék is azt, hogy valóban megtörténtek. Az eddigi kutatások e hatás robusztusságának kimutatására fókuszáltak, hiszen itt korántsem csupán a megtörtént események érdekesebbé tételéről van szó, hanem teljesen új tartalmakat is beültetünk az emlékezetünkbe. A Lendület-kutatás abban lép tovább ehhez képest, hogy meg fogják mutatni, hogy az eredeti emlékek visszaállíthatók, és elkülöníthetők a fals emlékektől. De nem mindegy, hogy hogyan igyekszünk ezt elérni.

Megvizsgálják majd, hogy van-e haszna egyáltalán annak, hogy hiszünk az emlékek valóságosságában a hétköznapokban. „Úgy tapasztaltuk, hogy a legtöbb kutatási helyzetben nincs súlya annak, hogy vajon az emberek el tudják-e különíteni a valóban megtörtént eseményeket a téves emlékektől – folytatja Király Ildikó. – Akkor használjuk ezeket az emlékeket, amikor meg akarunk győzni valakit valamiről, és az érveinket hiteles információkkal akarjuk alátámasztani. De akkor is hasznosak, ha be akarjuk mutatni az életünket a beszélgetőtársunknak, hogy megismerje a működésünket. Esetleg igyekszünk megerősíteni a társas kapcsolatainkat azzal, hogy mi megbízható, együttműködő partnerek vagyunk.”

Ezekben az esetekben nagyon hasznosak ezek a (látszólag) valós eseményeken alapuló hiteles emlékek. Előállításukhoz összevonhatunk több tényleges emléket, vagy a tudásunkból kiindulva kifejezhetjük, hogy a másik ember mire számíthat tőlünk. Vagyis pillanatfelvételeket vetítünk neki magunkról, aminek alapján a beszélgetőtársunk be tudja jósolni a jövőbeli viselkedésünket. E cél érdekében nincs jelentősége annak, hogy egy konkrét, valóban megtörtént tartalomhoz nyúljunk vissza a memóriánkban, hanem az a fontos, hogy az átadott információnak legyen valószínűségi alapon értéke. Tehát vannak olyan helyzetek, amikor hasznosabb a fals emlék, mint az eredeti, hiszen több információt hordoz.

Annak feltárásához, hogy az emberek szükség esetén képesek-e visszaemlékezni a valós történtekre, a kutatóknak egy új vizsgálati módszert kell alkalmazniuk, amelyben a kísérleti probléma megoldása azt igényli az alanytól, hogy egy konkrét eseményhez nyúljon vissza. A pszichológusok célja annak igazolása, hogy az emberek az alapján válogatnak a sok hasonló emlékük között, hogy mennyire biztosak abban, hogy velük történt meg az esemény, és ennek segítségével oldják meg a problémát. Jó példa az efféle problémákra az, amikor a bevásárlóközpontból kilépve nem emlékezünk arra, hogy hol parkoltunk a kocsinkkal. Mivel már sokszor jártunk ott, így sok helyen parkoltunk a múltban, de ezek közül az emlékek közül meg kell keresnünk az utolsó alkalmat (miközben nagyban támaszkodunk a tudásunkra, hiszen rendszerint a parkolónak mindig ugyanazon a részén állunk meg). De ugyanígy válogatjuk ki az emlékek közül a valódi eseményeket, amikor a kulcsunkat keressük.

„Annak megmutatása a célunk, hogy az emlékezetünknek egyszerre sajátja a befolyásolhatóság és a pontos emlékezés is – mondja Király Ildikó. – A mindennapi életben e két aspektus együttesen van jelen az emlékeinkben, és aszerint váltunk közöttük, hogy milyen célra szeretnénk használni az emléket.

Problémamegoldás esetén válogatási kritériumként használjuk a tényleges történéseket és azt, mennyire vagyunk bennük biztosak, de társas célokra a befolyásolható emlékezésmódot vesszük elő.”

E jelenségnek sokszor nagyon nagy gyakorlati jelentősége is van, hiszen a legtöbb helyzetben megbízható ágensként kezeljük a személyeket. A demokratikus jogrendszerekben a tanúvallomások számítanak a legerősebb bizonyítéknak egy jogi eljárásban. Pedig az emlékezet befolyásolható, hiszen a tárgyalások társas helyzetek, amelyekben az ember elméje automatikusan a prediktív értéket hordozó emlékezésre áll át. Vagyis elfogadja a sugalmazásokat, és így a tanúvallomások sokszor nem megbízhatók. A kutatócsoport tervezett vizsgálatai éppen azt célozzák, hogy hogyan lehet kiküszöbölni az emlékezésből a befolyásolhatóságot.

A kutatók az emlékezés korába belépő gyerekeknél vizsgálják majd, hogy a beszélgetések és más társas előhívási technikák milyen irányba befolyásolják az emlékezetet, és hogyan teszik nyitottá őket a kérdésekben megfogalmazott információk felhasználására, illetve milyen kontrollmechanizmusok állnak rendelkezésükre e hatás ellentételezésére. Felnőttek esetében már pusztán az is elég a saját emlékezetük felülvizsgálatára és a befolyás felismerésére, ha tudatosítjuk bennük a memória törékenységét. Az is segít, ha figyelmeztetjük őket arra, hogy a kérdező nem tud mindent, így a kérdéseiben megfogalmazott információk nem tekinthetők tényeknek. Ha erről nem tájékoztatják a felnőtteket, ők is könnyen belesétálnak a csapdába, és az összes nekik átadott információt automatikusan használják.

A Lendület-kutatócsoport tagjai megvizsgálják, hogy e jelenség hogyan működik a gyerekeknél, vajon ők is érzékenyek-e a befolyásolásra, vagy más eszköztárt vesznek igénybe. Játékos kísérleti helyzeteket alakítanak ki 3–6 éves gyerekek számára múzeumi környezetben, és megvizsgálják majd, hogy spontán módon hogyan emlékeznek, és mennyire befolyásolhatók. A múzeumban kontrollálni lehet a megtapasztalt érdekes élményeket, és így kiderülhet, milyen háttértényezők befolyásolják a gyerekek emlékezetének megbízhatóságát. Hathat rá például a kérdező stílusa, beszédmódja, az átadott információ mennyisége. Egy másik vizsgálatban az emlékezet problémamegoldásban való felhasználását kutatják majd, amikor az lesz a feladatuk, hogy egy konkrét egyedi emléket különböztessenek meg más hasonló emlékektől. Ezzel párhuzamosan felnőttvizsgálatokat folytatnak, kiderítendő, hogy a felnőttek vajon ugyanazt a megismerési folyamatot használják-e a feladatok megoldásához, mint a gyerekek.

E kísérleteket idegtudományi vizsgálatokkal is kiegészítik, amelyek révén feltárható, milyen idegi mechanizmusok működnek, amikor az emlékeink közül adott megélt pillanatokat kell előkeresnünk.

Ennek előfeltétele, hogy egyszerre több dolgot tudjunk észben tartani és összehasonlítani. Mindezek révén igazolni szeretnék, hogy az emlékezet befolyásolhatósága és a pontos események felidézése az adott helyzet kihívásaitól függ.