A Minisztérium honlapján (https://www.gov.pl/web/edukacja/zmiana-podstawy-programowej--zaczynamy-prekonsultacje) társadalmi vitára bocsátott anyag bevezetőjében megfogalmazott új célokkal, miszerint „az általános iskolai történelemoktatás elsődleges célja a múlt iránti érdeklődés felkeltése – a saját családtörténettől kezdve a helyi és regionális történelmen át a lengyel és az egyetemes történelemig –, valamint a más népek és más nemzetek eredményei iránti tisztelet kialakítása”, a Vegyesbizottság tagjai csak egyet érteni tudnak. Ugyanakkor a teljes szöveget elemezve sajnálattal állapítjuk meg, hogy az első mondatban meghatározott helyes célnak ellentmondó javaslatok kerültek a kerettanterv tervezetébe.

A Magyar Tudományos Akadémia Magyar–Lengyel Történész Vegyesbizottsága úgy véli, hogy az új tervezet három ponton hátrányosan kezeli a magyar–lengyel történelmi kapcsolatokat. Így a korábbi kerettantervből kikerültek a XIV–XV. századi lengyel–magyar kapcsolatok, valamint Báthory István uralkodása, különös tekintettel külpolitikájára, továbbá módosításra került az 1956-os magyar forradalom eseményeinek bemutatása.

A Vegyesbizottság úgy véli, hogy az említett témák kerettantervből való eltávolítása és módosítása nem segíti a tanulók regionális tudatának kialakítását, nem járul hozzá „más népek és más nemzetek eredményei iránti tisztelet kialakításához” és egyértelműen szűkíti a lengyel történelemről megszerezhető tudást, az egészséges lengyel nemzeti és regionális tudat kialakításának lehetőségét.

1) A XIV–XV. századi magyar–lengyel kapcsolatok alatt a diákok megismerik a régiónk történetében és jelenében oly fontos visegrádi királytalálkozó történetét, a Piast-dinasztia kihalása utána az Anjou-ház hatalomra kerülésének körülményeit. Beleértve természetesen a lengyelek által Magyar Lajosnak (magyarok számára: I. Nagy Lajos) nevezett király uralkodása alatti lengyel–magyar perszonálunió történetét és jelentőségét, majd Lajos lányának, Hedvignek lengyelországi tevékenységét (pl. a krakkói Jagelló Egyetem újraalapítását) és végül házasságát a litván Jagelló Ulászlóval, amely megalapozta a lengyel–litván államközösséget. E korszak gazdag kulturális örökségét sem vitathatjuk el (Lajos és Hedvig uralma alatt került pl. a Fekete Madonna képe a magyar alapítású pálos rend częstochowai kolostorába.) A XIV–XV. századi lengyel történelem tehát elválaszthatatlan a magyar történelemtől. Éppen a XIV. század az, amikor a regionális együttműködés új lendületet kap, és az uralkodók egymást másolják (III. Kázmér, IV. Károly, I. Károly és Lajos). Azért kell tanulni róla, mert e nélkül nem érthetők meg a lengyel történelem sorsfordító évei, s nem érthető a Jagelló-dinasztia trónra kerülése és regionális hatalommá válása sem.

2) Báthory Istvánt magyarként, erdélyi fejedelemként választották lengyel királlyá. A történészek egyöntetű véleménye, hogy megválasztása a lengyel Szejm legjobb döntései közé tartozott a korszakban. Személyében egy minden szempontból alkalmas és az ország elé tornyosuló kihívásokra választ adni képes uralkodó került a lengyel–litván trónra. Báthory megreformálta az elavult adórendszert, átalakította az igazságszolgálatást, – visszaszorítva ezzel a korrupciót –, földreformot hajtott végre és modernizálta a hadsereget. Reformjai sikerét bizonyítja, hogy ígéretét beváltotta, és legyőzte a Livóniában már 18 éve hadakozó IV. Iván orosz cár seregeit, ezzel legalább 100 évvel elodázta az oroszok balti térségben később kialakult hegemóniáját. Ugyanakkor Báthory szerepe megkérdőjelezhetetlen a korszakban a humanizmus lengyelországi elterjedésében, jelentős reformokat vezetett be éppen a közoktatásban is. Nem véletlen, hogy Báthoryról szinte minden lengyel településen utcát neveztek el, és az 1918-ban létrejött független lengyel állam első gimnáziuma Varsóban szintén róla kapta a nevét. Báthory öröksége évszázadokon keresztül élt, és ma is él tovább. A felosztások korában vigasztalást, reményt és politikai programot nyújtott a lengyel társadalom számára, geopolitikai programjának alapelvei pedig máig tovább élnek Lengyelország külpolitikájában.

3) Az 1956-os magyar forradalom története nem kizárólag magyar történet. A forradalomhoz vezető út során a magyar és a lengyel folyamatok szorosan összekapcsolódtak és hatottak egymásra. Amikor 1956. október 19-én a lengyel politikai vezetésben változás állt be, és Władysław Gomułkát választották meg az ország élére, a magyar közvélemény hasonló változásokat követelt Budapesten is. Nem véletlen, hogy a lengyel pártvezető október 20-i antisztálinista beszédét október 23-án teljes egészében közzé tették Magyarországon, amely közvetlen katalizátorként szolgált az 1956-os magyar forradalom kirobbanásához. Ezért vonultak a budapesti tüntetők a magyarok és lengyelek közös szabadsághőse, Bem József tábornok szobrához, ahol a magyar mellett a lengyel zászlót is kitűzték. A tüntető tömegben több Lengyelországgal szolidaritást kifejező transzparens és tábla megjelent. Majd amikor a forradalom szovjetellenes szabadságharccá változott, a lengyel társadalom egy emberként állt a harcoló magyarok mellé. Éppen a lengyelek nyújtották a legnagyobb önkéntes segítséget a magyaroknak 1956 őszén. A lengyel társadalom egyedülálló szolidaritását Magyarországon a mai napig tanítják és számon tartják. A szocialista korszakban a lengyel társadalom hűen ápolta az 1956-os magyar forradalom emlékét, a ’70-es, ’80-as években pedig az ellenzéki mozgalmak fontos viszonyítási pontjává vált a szabadságért és függetlenségért folytatott küzdelemben.

A tervezetből kiderült, hogy a lengyel Nemzeti Oktatási Minisztérium az általános iskolai történelemoktatás tananyagát alapvetően át szeretné írni. A Magyar–Lengyel Történész Vegyesbizottság nem vitatja a változtatás jogát, ám történész szakmai szemmel komoly aggályok merülnek fel annak jelenlegi formájával szemben. Az új tervezet teljesen ellentétes a magyar–lengyel hagyományos barátság és szimpátia szellemiségével, de a történelemoktatásnak – a módosított szöveg szerint meghatározott – céljaival is. A Magyar–Lengyel Történész Vegyesbizottság kiáll amellett, hogy az alap- és középfokú történelemoktatásban ne kevesebb, hanem közvetve vagy közvetlenül több magyar–lengyel kapcsolatokról szóló tananyag legyen mind Lengyelországon, mind Magyarországon. A bizottság tagjai egyetértenek abban, hogy a magyar–lengyel történelmi kapcsolatok nem csak nemzeteink, hanem a régiónk egész történetének megismerése szempontjából kulcsfontosságúak, ezért a tantervből való eltávolításuk súlyos torzulásokat okozhat a jövő generációja nemzeti és regionális tudatának kialakulásában.

Prof. Petneki Áron, polonista, történész, az MTA Magyar–Lengyel Történész Vegyesbizottságának elnöke

Prof. Bagi Dániel, polonista, történész, az MTA doktora, az MTA Magyar–Lengyel Történész Vegyesbizottságának alelnöke, HUN–REN BTK Történettudományi Intézet, ELTE BTK Kelet–, Közép–Európa Története és Történeti Ruszisztikai Tanszék vezetője

Dr. Mitrovits Miklós, polonista, történész, az MTA Magyar–Lengyel Történész Vegyesbizottságának titkára, HUN–REN BTK Történettudományi Intézet, Ludovika Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Közép-Európa Kutatóintézet

Az állásfoglalás lengyel nyelven itt olvasható.

Aláírók

Magyar részről:

1. Kovács István, polonista, történész, költő, az MTA Magyar–Lengyel Történész Vegyesbizottságának tagja
2. Csaba Gy. Kiss, polonista, irodalomtörténész, az MTA doktora, az MTA Magyar–Lengyel Történész Vegyesbizottságának
3. Tapolcai László, polonista, történész, az MTA Magyar–Lengyel Történész Vegyesbizottságának tagja, ELTE BTK Kora Újkori Történeti Tanszék
4. Varga Endre László történész, az MTA Magyar–Lengyel Történész Vegyesbizottságának tagja
5. Horn Ildikó, történész, az MTA doktora, ELTE BTK Történeti Intézet igazgatója
6. Ring Éva, polonista, történész, ELTE BTK Kelet-, Közép-Európa Története és Történeti Ruszisztikai Tanszék
7. Zsoldos Attila történész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, HUN–REN BTK Történettudományi Intézet
8. Fodor Pál, történész, turkológus, HUN–REN Történettudományi Intézet
9. Molnár Antal, történész, az MTA doktora, HUN–REN BTK Történettudományi Intézet igazgatója, ELTE BTK Kora Újkori Történeti Tanszékének egyetemi tanára, az MTA Történettudományi Bizottságának elnöke
10. hab. Fejérdy András, történész, HUN–REN BTK Történettudományi Intézet igazgatóhelyettes
11. Mihalik Béla Vilmos, történész, HUN–REN BTK Történettudományi Intézet
12. Oborni Teréz, történész, HUN–REN Történettudományi Intézet
13. Demeter Gábor, történész, HUN–REN BTK Történettudományi Intézet, az MTA–BTA Bolgár–Magyar Történész Vegyesbizottság Magyar Tagozatának alelnöke
14. Bíró László, történész, HUN–REN BTK Történettudományi Intézet
15. Gál Judit, történész, HUN–REN BTK Történettudományi Intézet
16. Pók Attila, történész, HUN–REN BTK Történettudományi Intézet
17. Sokcsevits Dénes, történész, HUN–REN BTK Történettudományi Intézet
18. Csaplár–Degovics Krisztián, történész, HUN–REN BTK Történettudományi Intézet
19. Csukovits Enikő, történész, HHUN–REN BTK Történettudományi Intézet, az MTA doktora, a Századok folyóirat főszerkesztője
20. hab. Pálfalvi Lajos, polonista, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Lengyel Tanszék vezetője
21. Reiman Judit, polonista, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Lengyel Tanszék
22. Németh Orsolya, polonista, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Lengyel Tanszék
23. D. Molnár István, polonista, történész, az MTA doktora
24. Molnár Imre, polonista, történész, diplomata
25. Karol Biernacki, történész, levéltáros, a Wacław Felczak Alapítvány kuratóriumának elnöke
26. Gedeon Márta, a Wacław Felczak Alapítvány felügyelőbizottságának tagja
27. Balázs István Miklós, történész, a budapesti Lengyel Kutatóintézet és Múzeum igazgatója
28. habil. Tefner Zoltán, Budapesti Corvinus Egyetem
29. Rosonczy Ildikó, történész
30. Okos Márton, Báthory–Bem Hagyományőrző Egyesület alapító elnöke
31. Dupka György történész, a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társaságának ügyvezető elnöke
32. Galuska László MTA doktora, orvos, Debreceni Egyetem
33. Schrek Katalin, történész, Debreceni Egyetem
34. Petneki Noémi, irodalomtörténész, fordító
35. Zöldy Áron, fordító, Wacław Felczak Alapítvány

Lengyel részről:

1. Dr. Maciej Janowski, történész, a Lengyel Tudományos Akadémia Tadeusz Manteuffel Történeti Intézetének igazgatója, a Lengyel Tudományos Akadémia Lengyel–Magyar Történelmi Bizottságának elnöke
2. dr hab. Marek Kornat, történész, Lengyel Tudományos Akadémia Tadeusz Manteuffel Történeti Intézete
3. Marta Piber–Zbieranowska, történész, Lengyel Tudományos Akadémia Tadeusz Manteuffel Történeti Intézete
4. Michał Zbieranowski, történész, Lengyel Tudományos Akadémia Tadeusz Manteuffel Történeti Intézete
5. Stanisław A. Sroka, történész, Jagelló Egyetem, a Lengyel Tudományos Akadémia Lengyel–Magyar Történelmi Bizottságának tagja
6. Andrzej Nowak, történész
7. Tomasz Pudłocki, Jagelló Egyetem Történeti Intézet
8. Łukasz Kamiński, történész, Wrocławi Egyetem
9. dr Marek Mutor, Ossoliński Nemzeti Intézet igazgatóhelyettese, Wrocław
10. Leslaw Spychała, történész, Wrocławi Egyetem
11. Krzysztof Kawalec, történész, Wrocławi Egyetem
12. dr hab. Wojciech Mrozowicz, történész, Wrocławi Egyetem
13. Nagy László Kálmán, polonista, történész, Jagelló Egyetem Magyar Filológiai Intézet tanszékvezetője
14. Grzegorz Bubak, hungarológus és filmtörténész, Jagelló Egyetem Magyar Filológiai Intézet
15. Tadeusz Kopyś, hungarológus és történész, Jagelló Egyetem Európai Tanulmányok Központja
16. Mirosław Szumiło, történész, Maria Curie-Skłodowska Egyetem
17. Gizińska Csilla, a Varsói Egyetem Magyar Tanszék vezetője
18. Szymon Brzeziński, történész, hungarológus, Varsói Nemzeti Könyvtár
19. Danyi Gábor, történész, Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózatának munkatársa
20. Marcin Grad, hungarológus, Varsói Egyetem Magyar Tanszék
21. Ryszard Grzesik történész, középkorász, a Lengyel Tudományos Akadémia Szlavisztika Történeti Intézetének vezetője
22. Jarosław Szarek, történész
23. Wojciech Frazik, történész
24. Ireneusz Wysokiński OP, történész, a Lengyel Domonkos Tartomány Levéltárának igazgatója
25. Józef Łucyszyn CM tiszteletes, teológus, Missziós Atyák Teológiai Intézetének volt rektora
26. Piotr Stefaniak, történész
27. Tomasz Kurpierz, történész, Nemzeti Emlékezet Intézete, Katowice
28. Michał Kwilecki, Wrocławi Lengyel–Magyar Egyesület
29. mgr Andrzej Kowalak, kultúrtörténész, lengyel–magyar kapcsolatok kutatója, Varsó
30. Annamaria Molnar-Borkowski, fordító
31. Grzegorz Łubczyk, Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete (1997–2001), a „Henryk Sławik – Emlékezet és Életmű” Egyesület elnökhelyettese, lengyel–magyar témájú könyvek és dokumentumfilmek szerzője
32. Jerzy Snopek, történész, műfordító, Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete (2016–2022), a Lengyel Tudományos Akadémia Lengyel–Magyar Történelmi Bizottságának tagja
33. dr Michal Przeperski, történész, Lengyel Tudományos Akadémia Tadeusz Manteuffel Történeti Intézete

34. dr hab. Rafał Łatka, történész, Stefan Wyszyński Kardinális