Ablak bezárása X

Eötvös 2020+: az Akadémia nagyot lépett a Kormány innovációs céljainak támogatásában

II. Filozófiai és Történettudományok Osztálya

175 éve született Fraknói Vilmos, az MTA főtitkára és másodelnöke

Az évforduló alkalmából 2018. február 27-én a MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport tagjai megkoszorúzták Fraknói Vilmos síremlékét a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Beszédet mondott Csorba László egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Múzeum volt főigazgatója.

A Fiumei úti Nemzeti Sírkertben elhagyatott sírkő jelzi Fraknói Vilmos püspök végső nyughelyét. Semmi nem utal arra, hogy a közel száz éve, 1924. november 20-án elhunyt főpapot a Magyar Tudományos Akadémia saját halottjának tekintette és az Akadémia palotájának oszlopcsarnokában ravatalozták fel. Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter, Berzeviczy Albert, az MTA elnöke, a korszak prominens világi és egyházi személyiségei jelenlétében a főváros által felajánlott díszsírhelyre temették. A gyászszertartását Prohászka Ottokár székesfehérvári megyéspüspök végezte.

A majdani tudós főpap 175 éve, 1843. február 27-én Frankl Vilmosként látta meg a napvilágot a Nyitra vármegyei Ürményben. A magyarosabb hangzású Fraknói nevet 1874-ben, apja halála után vette fel. Katolikus pap lett, és személye szorosan összefonódott a történettudománnyal, a vatikáni magyar kutatások ügyével és a Magyar Tudományos Akadémiával. A történészi pályán 1858 decemberében az Akadémia történettudományi pályázatán nyert első helyezés indította el. Dolgozatának témája a magyarság honfoglaláskori műveltsége és a kereszténység felvétele volt. Ennek hatására eldöntötte, hogy egész életét e hivatás betöltésére szenteli.

Nagyon fiatalon, mindössze 27 évesen lett az Akadémia levelező tagja, majd 30 évesen rendes tagja. Ezt követően a Történeti Bizottság előadójaként az Országgyűlési Emlékek kiadását intézte, majd a II. osztály titkára, 1879 májusában pedig az MTA főtitkára lett. Tisztségét 10 évig viselte, majd néhány évig másodelnök lett. Később is állandó kapcsolatban maradt a magyar tudományos élet központjával: 1892-ben az Igazgatótanács tagja, 1907-ben tiszteletbeli tagja lett. Párhuzamosan szépen haladt az egyházi pályán is felfelé: 1878-ban elnyerte az egyik nagyváradi irodalmi kanonoki stallumot, 1889-ben arbei címzetes püspök, 1900-ban szentjobbi javadalmas apát lett. Mindemellett a Magyarország történetére vonatkozó forrásokat gyűjtötte össze elsősorban az itáliai egyházi és állami levéltárakban, valamint németországi, spanyolországi gyűjteményekben.

Életének legjelentősebb vállalkozása a Római Magyar Történeti Intézet alapjainak lerakása volt. Ő maga a Világ című lap munkatársának, Weigl Gézának 1923-ban a következőképpen emlékezett erre vissza: „1878-ban választottak meg pápának XIII. Leót, aki megnyitotta a Vatikán levéltárát. Arra gondoltam ekkor, hogy Magyarországnak az egyetemes tudományosság terén éppen úgy érvényesülnie kell, mint a világ többi kultúrnemzetének. Ausztria ekkor már dolgozott ebben az irányban, Magyarországnak is hozzá kellett látni a munkához. Nagyváradi kanonoknak neveztek ki és ekkor jövedelmemből felépíthettem a Magyar Történelmi Intézetei Rómában. Az intézetben sok derék, értékes magyar historikus nyert kiképzési, hogy csak néhány nevet említsek: Karácsonyi János, Kollányi Ferenc. Fejérpataky László. Itt adtuk ki a Monumenta Vaticana Hungariae-sorozatot, amelyben a mohácsi vész előtti időkből származó követségi jelentéseket tettük közzé. A vállalat kiadványai két csoportra tagozódtak: okmánytári és diplomáciai sorozatra.” Fraknói maecenásként az 1890-es években nyitotta meg Rómában a Via Gabriele Faloppio és a Piazzale del Policlinico sarkán felépült villáját a tehetséges magyar történészek előtt. Neki köszönhetően a római magyar történeti kutatások a nemzetközi tudományosság élvonalába kerültek, eredményeiket színvonalas kiadványokban publikálták. 1896-tól megindult a veszprémi egyházmegye szentszéki kapcsolatait feltáró series is (Monumenta Romana Episcopatus Vesprimiensis).

Az Intézet 1905–1906-ban kellő anyagi és erkölcsi támogatás hiányában bezárta kapuit, azonban nem örökre, mivel Fraknói két római villáját (a fent említettet és az 1902-ben római magyar művészháznak megvásároltat) felajánlotta az államnak, amely a történeti intézet fenntartását és további működtetését az MTA felügyelete alatt magára vállalta. Fraknói Vilmos, aki élete utolsó éveit Budapesten, a Nemzeti Múzeum épületében található lakásában töltötte, halála előtt a következőket kérte interjújában, melyet Tábori Kornél újságíró közölt a Pesti Hírlap 1924. november 21-ei számában: „Bármiféle méltatás helyett azt szeretném, ha alkotásaimmal törődnének és a római magyar történelmi intézetet meg a művészházat fönntartanák, mert ez közérdekű a magyar tudomány és képzőművészet nézőpontjából. Utolsó óhajom ez.”

TÓTH KRISZTINA
(MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport)


Az évforduló alkalmából 2018. február 27-én az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport tagjai megkoszorúzták Fraknói Vilmos síremlékét Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Beszédet mondott Mons. Török József professor emeritus és Csorba László egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Múzeum volt főigazgatója.

Az esemény felvétele itt nézhető meg.

Képek az eseményről.

További részletek a Fraknói Kutatócsoport honlapján: http://institutumfraknoi.hu/