FameLab

Egyénre szabott implantátumok, a hangképzés mint biomarker és a félelem neurológiája – megtartották a FameLab 2019 magyarországi döntőjét

A Magyar Tudományos Akadémia és a British Council Hungary együttműködésében május 13-án immár második alkalommal rendezték meg Magyarországon a FameLab versenyt. A győztes Asztalos Lilla, a BME hallgatója lett „Az orvoslás új dimenziója és veszélyei” című előadásával, így ő képviselheti Magyarországot a júniusi nemzetközi döntőn, a Cheltenham Science Festivalon Nagy-Britanniában. A FameLab a világ vezető tudománykommunikációs versenye, célja, hogy megtalálja azokat az embereket, akik a 21. század közönsége számára inspirálóan és izgalmasan tudnak beszélni fontos tudományos témákról.

2019. május 15.

A második helyezett Reéb Zsófia a félelemről és neurális hátteréről tartott előadást, ő egy általa választott konferencián vehet részt az MTA felajánlásából. Közönségdíjat nyert Tulics Miklós Gábriel (a BME hallgatója), aki a hangképzés betegségdiagnosztizáló funkciójáról beszélt. Nyereménye egy ajándékcsomag a British Counciltól. A National Geographic különdíját idén Zubovics Evelin kapta, aki ezzel az újság egyéves előfizetését nyerte, továbbá interjút készítenek vele az ng.hu oldalon.

További képek a képre kattintva nézhetők meg mta.hu/Szigeti Tamás

A szabályok értelmében a 12 döntősnek maximum 3 percben kellett tudománnyal kapcsolatos üzenetét célba juttatnia. Az előadók között volt biológus, csillagász, vegyész, biomérnök, molekulatervező, de közgazdász, gépészmérnök és villamosmérnök is.

Az előadások előtt köszöntőt mondott Bőhm Gergely, az MTA Nemzetközi Kapcsolatok Főosztályának főosztályvezetője és Molnár Attila, a British Council Magyarország igazgatója, majd ezt követően az Egyesült Királyság nagykövete, Iain Lindsay tartott nyitóbeszédet félig magyarul, félig angolul. A végig nagyon jó hangulatban zajló versenyt Zsíros László, a Szertár projekt alapítója moderálta.

Az előadókat négytagú bírálóbizottság értékelte, amelynek tagja volt:

  • Joós Andrea biológiatanár, előadó, rádiós és televíziós műsorvezető;
  • Málnay Barnabás, a SmartWare.tech befektetési társaság alapító partnere és a pán-európai EIT Digital Akcelerátor üzletfejlesztője;
  • Sipos Júlia tudománykommunikációs szakember, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója;
  • Török Szabina, az MTA doktora, környezeti kémikus, az MTA Környezetfizikai Laboratóriumának vezetője.

A döntő videófelvétele