Akadémiai Klub Egyesület

MTA Bora 2019

Idén is megválasztják az év borát - felhívás a Magyar Tudományos Akadémia Bora 2019 elismerő címre.

A hagyományoknak megfelelően a Magyar Tudományos Akadémia idén immár tizedik alkalommal rendezi meg minősített borversenyét, amelyben „A Magyar Tudományos Akadémia Bora 2019” elismerő címért pályáznak a felkért résztvevők.

A borban megtestesül a természet ereje, a tudomány eredménye és az emberi alkotószellem egysége. Akadémiánk alapítója, Széchenyi István gróf végrendeletében kétszáz aranyat hagyott egy különleges serleg elkészítésére, amelyet a Nemzeti Kaszinóban minden évben az ország legjobb borával megtöltve emeltek az ő emlékére.

Ennek jegyében várjuk a borászatokat, hogy nevezésükkel vegyenek részt ebben a nemes versengésben. Legyenek részesük a kitűnők küzdelmének azért, hogy a kilencedik akadémiai bormustra tudós borának rangját márciusban a legméltóbb nyerhesse el.

Versenyszabályzat 2019

Nevezési lap 2019