Janisch Attila: Nézzétek újra Béla filmjeit!
A 2026. január 6-án, életének 71. évében elhunyt Tarr Bélára, a Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendezőre, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagjára Janisch Attila filmrendező, a Mozgókép- és Színházművészeti Osztály tagja emlékezik.
Tarr Béla székfoglaló előadásán 2016. február 3-án (Fotó: mta.hu/Szigeti Tamás)Tarr Béla 1955-ben született Pécsett, és már fiatalon a film felé fordult.
A Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett, első filmjeit erősen dokumentarista, társadalomkritikus szemlélet jellemezte. Korai munkái, mint a Családi tűzfészek vagy a Panelkapcsolat, a hetvenes–nyolcvanas évek magyar valóságát mutatták meg nyersen. Pályája során azonban fokozatosan eltávolodott a realista narratívától, és egy sajátos, meditatív filmnyelvet alakított ki.
Tarr Béla pályáját kezdettől fogva erős társadalmi érzékenység és erkölcsi radikalizmus jellemezte. Filmrendezőként mindig kívül maradt a hivatalos kulturális kánonon, tudatosan vállalva a periferikus pozíciót. A nyolcvanas évektől egyre inkább eltávolodott a hagyományos dramaturgiától, és a film médiumát filozófiai kifejezésformaként kezdte használni. Munkamódszerére jellemző volt a rendkívül hosszú előkészítési folyamat és az improvizációt is megengedő forgatás. Nemcsak rendezőként, hanem producerként és tanárként is meghatározó szerepet játszott a magyar filmművészetben.
2004-ben megalapította a film.factory nevű nemzetközi filmes műhelyt, amely alternatív oktatási formát kínált fiatal alkotóknak. Rendezéseiben következetesen elutasította a szórakoztatás elsődlegességét, helyette a létkérdések vizsgálatát állította középpontba. Filmes világát szigorú formai fegyelem, morális komolyság és végletes következetesség hatja át. 2011-ben, A torinói ló bemutatása után bejelentette, hogy nem készít több nagyjátékfilmet. Ezzel pályáját tudatosan lezárta, életművét pedig egységes, végiggondolt alkotói ívként hagyta hátra. Ezt követően már csak néhány rövidfilmet készített, illetve producerként működött közre különböző filmprojektekben.
2014-től rendes tagja a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának a Mozgókép- és Színházművészeti Osztályban. Székfoglaló előadását A filmoktatás útja a XXI. században címmel tartotta 2016. február 3-án.
Janisch Attila filmrendező, a Mozgókép- és Színházművészeti Osztály tagja így emlékezett meg kollégájáról:
TARR BÉLA MEGHALT
Meghalt a magyar és egyetemes filmművészet egyik zsenije, Tarr Béla.
Minden filmje megrázó, eredeti szemléletű, kísérletező, egyszerre könyörtelenül rideg, miközben végtelenül érzelmes is volt, és mindig az elesettekről, a kiszolgáltatottakról beszélt nagy empátiával irántuk.
Ahogy a művészetében, törhetetlen és kompromisszumot nem ismerő volt a magánéletében is.
Mindig tudta, hogy mik azok a fontos és döntő pillanatok, amikor meg kell szólalnia, és védelmébe kell vennie azokat a közös érdekeinket, amelyek pusztulásra voltak, lettek ítélve a hatalmat méltatlanul gyakorlók által.
Művészetében magányos farkas volt, de mindeközben közösségteremtő, közösségépítő is, ezt tette a Magyar Filmművészek Szövetsége elnökeként egy olyan időszakban, amikor a legnehezebb volt a filmes szakmát egyben tartani, és tanérként is.
Nemcsak Magyarországon tanított – sőt Magyarországon erre sajnálatosan kevés lehetőséget kapott –, de külföldön, Berlinben és az általa létrehozott szarajevói filmes iskolában is.
Béla azok közé a zsenik közé tartozik, akiknek a művészete azokat is befolyásolja, akik esetleg soha nem látták a filmjeit.
A zsenik hatása nemcsak közvetlenül érvényesül, hanem közvetve is. Béla filmjei után már nem úgy gondolunk (filmes alkotóként sem) a filmekre, mint előtte.
Nézzétek újra Béla filmjeit!
És ne féljetek a hosszaktól, a lassúságtól – pont ettől annyira csodálatosak, mert nem olyanok, amilyennek gondolnánk őket.
Béla a nagyon kevés filozófus filmrendezők egyike volt.
Utolsó éveiben nagyon sokat szenvedett a fizikai fájdalmaktól, de ezt soha nem mutatta, ezekről soha nem beszélt.
A saját szenvedéseit nem tartotta elmondandónak mások szenvedéseihez képest.
A magyar filmművészet, de talán nem túlzás azt mondanom, hogy az egyetemes filmművészet egyik legszebb jelenetével búcsúzom Tarr Bélától:
(Kárhozat, 1987, alkotók: Tarr Béla, Hranitzky Ágnes, Krasznahorkai László, Medvigy Gábor, Vígh Mihály)
2026. január 6.
Tarr Béla radikálisan újragondolta az idő, a cselekmény és a néző szerepét a filmművészetben. Filmjeire jellemzőek a hosszú beállítások, a lassú tempó, a minimalista történetvezetés és a sötét, apokaliptikus hangulat.
Ezek az eszközök nem pusztán stílusjegyek, hanem filozófiai állásfoglalások az emberi létezés kilátástalanságáról és ismétlődéséről.
Ebben a művészi fordulatban kulcsszerepet játszott Krasznahorkai Lászlóval való együttműködése. Krasznahorkai prózája – körkörös mondataival, végzetes világképével és apokaliptikus vízióival – ideális alapanyagnak bizonyult Tarr filmnyelvéhez. Közös munkáik, például a Sátántangó, a Werckmeister harmóniák és A torinói ló, a magyar és az egyetemes filmtörténet meghatározó alkotásai.
Tarr Béla hatása messze túlmutat Magyarországon, filmjei világszerte inspirálták az art-house és kísérleti filmeseket. Művészete következetesen szembement a piaci elvárásokkal.
Werckmeister harmóniák (2000, részlet)
Temetéséről, búcsúztatásáról később adunk értesítést.
