- Címoldal
- Pályázatok
- Posztdoktori pályázat
- Megjelent az MTA Posztdoktori Kutatói Program 20...
Megjelent az MTA Posztdoktori Kutatói Program 2013–2015. évi beszámolókötete
Az egyik legfontosabb kutatói pályaszakasz, a tudományos fokozat megszerzése utáni időszak eredményességét hivatott támogatni az Akadémia elnöke által 2013-ban kezdeményezett MTA Posztdoktori Kutatói Program. A program célja a legkiválóbb hazai tudományos műhelyek versenyképességének erősítése, egyszersmind az akadémiai kutatói pályaív teljessé tétele.
A határozott idejű, huszonnégy havi posztdoktori támogatást 35 évesnél fiatalabb, PhD- vagy DLA-fokozattal rendelkező magyarországi és külföldi kutatók nyerhették el.
Az első, 2013–2015-re meghirdetett pályázat még kizárólag az akadémiai kutatóhálózatban (kutatóközpontokban és kutatóintézetekben, akadémiai támogatású egyetemi kutatócsoportokban, valamint intézeti és egyetemi Lendület-csoportokban) folyó kutatásokba való bekapcsolódásra adott lehetőséget. Összesen 53 posztdoktor kutató számolt be a két év alatt végzett kutatómunkájáról. A beszámolókból az MTA posztdoktori kutatások megismertetésére kötetet állítottunk össze – a dokumentum itt tölthető le PDF-formátumban.
2014-ben és 2015-ben már az akadémiai kutatóhálózaton kívüli egyetemi tanszékekről is lehetett pályázni. A programot 2016-ra várhatóan 2016 februárjában írja ki a Magyar Tudományos Akadémia a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatallal közösen.