Nők a Kutatói Életpályán Elnöki Bizottság

Idén is kiosztották az MTA Nők a Kutatói Életpályán Elnöki Bizottság tanulmányíró pályázatának díját

Döntés született a Bizottság által 2022-ben ismételten kiírt pályázatról, melynek célja a magyar nők tudományban elért eredményeit elsődleges forrásokon alapuló tanulmányok, rövid életrajzok formájában való bemutatása volt.

2022. december 13.

Döntés született a Bizottság által januárban kiírt tanulmányíró pályázat díjáról. A bíráló bizottság olyan rövid, elsődleges forrásokon alapuló életrajzokat várt, amelyek a magyar nők tudományban elért eredményeit mutatják be. A felhívásra öt pályamunka érkezett. A beküldött tanulmányokat Pető Andrea, az MTA doktora, a CEU egyetemi tanára által vezetett szakmai zsűri értékelte. A bizottság tagjai voltak: Kurucz György, a Károli Gáspár Református Egyetem rektorhelyettese, Kéri Katalin, az MTA doktora, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának egyetemi tanára, valamint Fedeles-Czeferner Dóra, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa. A zsűri ezúttal egy első helyezést osztott ki, amelyet Bóka Zsolt nyert el Ungár Margitról, az első női ügyvédről készített életrajzzal. A tanulmány elérhető itt.