Kutatás és felsőoktatás – online konferenciát rendez a Nemzetközi Tudományos Szervezetek Szövetsége

A 2021. május 27–28-ára szervezett eseményen olyan témákról esik majd szó, mint a tudományos kutatás szempontjainak érvényesítése a felsőoktatásban, a kutatási intézmények bevonása az oktatásba, az alapkutatás és az innováció közti kapcsolat megteremtése. A nemzetközi konferencián más rangos előadók mellett előadást tart Zhimin Chen, a Fudan Egyetem alelnöke is.

2021. május 21.

A Nemzetközi Tudományos Szervezetek Szövetsége (Alliance of International Science Organizations, ANSO) a Kínai Tudományos Akadémia kezdeményezésére 2018-ban létrejött nonprofit, nem kormányzati nemzetközi tudományos szervezet, mely főként tudományos tanácsokat fogalmaz meg a fenntartható fejlődést elősegítendő, továbbá e területen átfogó nemzetközi kutatási és oktatási programokat szervez. A Magyar Tudományos Akadémia ott volt az alapító szervezetek között, és jelenleg is tagja az Irányító Testületnek. A szervezet nemrég klímaváltozási workshopot tartott, több állásfoglalást adott ki a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban is.

A 2021. május 27–28-ára szervezett konferencia témája az alapkutatás és a felsőoktatás kapcsolata, valamint annak bemutatása, hogy a különböző kulturális és tudományos hátterű országokban milyen elgondolások alapján alakítják az egyetemi oktatás és az intézményrendszerben folyó kutatás viszonyát, hogyan képzelik el az érdeklődésvezérelt alap- és az alkalmazott kutatás jelenlétét a felsőoktatásban.

A rendezvényen a tudományos élet több magyar képviselője is felszólal:

  • köszöntőt mond Hudecz Ferenc, az MTA alelnöke;
  • az európai felsőoktatás és alapkutatás kapcsolatáról tart előadást Halász Gábor, az ELTE oktatáskutatója;
  • a nemzetközi tudástranszfer és tudományfinanszírozás szingapúri tapasztalatairól ad elő Radda György vegyész-biokémikus és Gulyás Balázs neurobiológus;
  • az Academia Europaea budapesti tudásközpontjának képviseletében pedig Pléh Csaba osztja meg gondolatait a magyarországi menedzserek és az alapkutatás értékvilágának konfliktusáról.

A külföldi előadók között szerepel többek között Erhard Busek volt osztrák alkancellár, a bécsi Duna Régió és Közép-Európa Intézet (Institut für den Donauraum und Mitteleuropa, IDM) elnöke, Alexei Khokhlov, az Orosz Tudományos Akadémia alelnöke és Alejandro Jofré Cáceres, a Chilei Egyetem igazgatója is. Magyar szempontból különös érdeklődésre tarthat számot a Fudan Egyetem alelnökének, Zhimin Chennek az előadása, aki a budapesti campus terveiről beszél.

Az esemény élőben követhető május 27-én 13.00–15.15 óra, illetve május 28-án 13.00–15.15 óra között az MTA YouTube-csatornáján.

A részletes program letölthető itt.