A jövő mezőgazdasága csak a fenntarthatóság jegyében képzelhető el

A klímaváltozás az élet valamennyi aspektusát befolyásolja, de mindezek közül a mezőgazdasági termelés – és vele az emberiség élelmezése – kerülhet a legnagyobb veszélybe. Ma már gyakorlatilag teljes a konszenzus a világ agronómiai kutatói között arról, hogy a fenntarthatóságnak kell állnia minden mezőgazdasági fejlesztés fókuszában. Erről tartott előadást Balázs Ervin akadémikus, az Agrártudományi Kutatóközpont (MTA Kiváló Kutatóhely) főigazgatója a nemzetközi tudományos akadémiákat és intézményeket tömörítő szervezet, az ANSO klímaváltozási workshopján. Előadását, amelyet Popp József akadémikussal közösen jegyez, az alábbiakban foglaljuk össze.

2021. március 12.

A klímaváltozás ellen folytatott való küzdelem nehézségét az adja, hogy egyszerre több kihívást jelent a Föld népei és ökoszisztémája számára – kezdte az előadását Balázs Ervin. Párhuzamosan kell megbirkóznunk az élelmiszer-, az energia- és a vízbiztonságot érintő problémákkal. Ráadásul a bolygó népessége folyamatosan nő, ami klímaváltozás nélkül is rendkívül nehéz helyzetet teremtene az élelmiszer-termelésben. Az élelmiszer-biztonsági szempontok ráadásul gyakran ellentmondani látszanak a természetes élőhelyek biodiverzitásának megőrzését célzó szempontoknak.

Az előadás prezentációja a képre kattintva tölthető le

A Föld népessége nemcsak nő, de az emberek táplálkozási szokásai is változóban vannak. Az emberek egyre több húst fogyasztanak, aminek előállítása hatszor több termőterületet igényel, mint ha ugyanannyi kalóriát növényi termények révén állítanánk elő. Az Európai Unió termőterületeinek kétharmadát már most is az állattenyésztés használja. Mindennek oka, hogy az állattenyésztéssel belép a rendszerbe egy újabb táplálkozási szint, és a szintek közötti energiaátmenet hatásfoka szükségszerűen alacsony. Míg a népesség az előrejelzések szerint az évszázad közepére 25 százalékkal fog növekedni, az élelmiszer-igénye 60 százalékkal fog emelkedni.

A Föld potenciális termőterületeinek nagysága korlátozott (még akkor is, ha nem vesszük figyelembe a természetes élőhelyek biodiverzitásának megőrzését célzó szempontot). A bolygó teljes felszínének mindössze 22 százaléka termékeny potenciálisan, amiből 18 százalék a szárazföldön, 4 százalék pedig az óceánokban található. E korlátozott termőterületen kellene megtermelni azt a hatalmas mennyiségű élelmiszert, ami a várhatóan 10 milliárd főre gyarapodó emberiséget képes ellátni, ráadásul a 2009-es táplálkozási szokásokkal számolva ezzel 11,5 milliárd ember igényeit is ki lehetne elégíteni.

Balázs Ervin

Akadémikus, az Agrártudományi Kutatóközpont (MTA Kiváló Kutatóhely) főigazgatója. Korábban alapító főigazgatója volt a gödöllői Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóintézetnek. Számos külföldi egyetemen kutatott, közöttük a Cornell Egyetem növényi patológiai tanszékén, a strasbourgi Molekuláris és Sejtbiológiai Intézetben (IBMC), illetve a baseli Friedrich Miescher Intézetben. Részt vett a karfiol-mozaikvírus genomjának feltérképezésében, majd egy növényi génmódosításra alkalmas vektort fejlesztett ki a karfiol-mozaikvírus segítségével.

Az élelmiszer-fogyasztás alakulását a fejlett világban a társadalmi folyamatok irányítják, nem pedig az éhség. Minél magasabb az ország nemzeti jövedelme, a lakói annál több kalóriát fogyasztanak el, és e kalóriák növekvő része állati eredetű élelemből származik – noha ezt a túlfogyasztást fiziológiai szükségleteik nem indokolják. A fejlett és a harmadik világban élők élelmiszerhez való jutási esélyei között egyre inkább növekszik a különbség. Eközben az elhízás járványosan terjed a világban. Ma a Földön 2,3 milliárd ember túlsúlyos, közülük 700 millió elhízott. Magyarországon a felnőttek 28,5 százaléka számít elhízottnak, amivel első helyen állunk Európában.

Eközben sokan éheznek a harmadik világban. És nem csak a „látványos” alultápláltság pusztít. A 800 millió kalóriahiány miatt éhező ember mellett 2 milliárd ember szenved hiányt az alapvető tápanyagokból. Mindezek fényében kifejezetten felháborító, hogy az egész világon rendkívül sok élelmiszer megy veszendőbe. Bár pontos becslést nehéz adni a kárba vesző élelmiszer mennyiségére, a civil szervezetek szerint ez globálisan elérheti az évi 2 milliárd tonnát is. A régiók közül a kidobott élelmiszer össztömegét illetően is Európa és Észak-Amerika vezet, de ha népességarányosan számolunk, akkor az előnyük különösen tetemes. A fejlődő régiókban arányaiban jelentősen kevesebb az elpazarolt élelmiszer mennyisége.

Az élelmiszer-biztonság elválaszthatatlan az energia- és a vízbiztonságtól. Az élelmiszer-termelés a globális energiafelhasználás 30 százalékáért felelős, és ezen belül 38 százaléknyi felhasznált (és ezáltal elpazarolt) energiát emészt fel a végül kidobott élelmiszer előállítása. Az élelmiszerlánc minden szintjén jelentkezik a veszteség, a termőföldeken pusztító kártevőktől és kórokozóktól a nem kellően hatékony csomagoláson keresztül a vásárók által feleslegesen megvásárol, majd kidobott élelmiszerig.

Az élelmiszer-termelés jelentős szén-dioxid-kibocsátást is maga után von. Az egyre intenzívebb mezőgazdasági termelőeljárások egyre több energiát igényelnek, márpedig a világ szén-dioxid-kibocsátásának 89 százaléka közvetlenül az energiatermelő szektorban jelentkezik. Ezen belül 23 százalékért felelős a közlekedés, illetve az áruszállítás. Emellett az élelmiszer-termelés érdekében kiirtott természetes vegetáció által megkötött szénmennyiség is az atmoszférába jut, a terület szénmegkötő képessége pedig drasztikusan romlik.

A világ vízbiztonsági helyzetét sok kutató buborékként írja le, amely hasonlóan a pénzpiaci buborékokhoz, bármelyik pillanatban kidurranhat, és az eddigi látszólagos biztonságunk semmivé enyészhet. A világon elérhető édesvíz mennyisége nem nő, így az egyre nagyobb létszámú emberiségnek ugyanannyi vagy kevesebb vízen kell osztoznia, mint a történelem során bármikor. Az élelmiszer-termelésben felhasznált víz 78 százaléka közvetlenül az esőzésekből származik, de az öntözés részaránya folyamatosan nő.

A világ egyre több régiójában nincs elegendő víz az élelmiszer-termelés fejlesztéséhez, és egyre mélyebbre ásott kutak vízhozamától függ egész országok táplálékellátottsága. Az indiai gazdálkodók 60 százaléka használ talajvizet az öntözéshez. Eközben a termőtalaj vízmegtartó képessége is folyamatosan romlik, amiért a klímaváltozás mellett a rossz mezőgazdasági gyakorlat is felelőssé tehető. A világ termőterületei 25 százalékán súlyosan degradálódott a talaj.

A múlt század mások felében a Nobel-békedíjas amerikai agronómus, Norman Borlaug által elindított zöld forradalom a mezőgazdaság intenzifikálásán alapult. A népességrobbanás akkor szükségessé tette a termésátlagok növelését, de a fenntarthatóság szempontja mindeközben nem érvényesült. E célt szolgálták a nitrogéntartalmú műtrágyák és az öntözés, amelyektől egyre nagyobb függés alakult ki a mezőgazdaságban. E megközelítés azonban ma már tarthatatlan. A fenntartható intenzifikációra való áttérésnek nincs alternatívája. Ennek középpontjában már a hatékonyság áll, amely vonatkozik a nitrogénfelhasználás optimalizálására, a kevesebb víz, kisebb termőterület, rövidebb tenyészidőszak és az arányaiban kevesebb hulladék elérésére. Mindebben nagy szerepet kaphat a precíziós növénynemesítés, a mezőgazdasági biotechnológia és az új generációs génmódosítás is.

Ezzel párhuzamosan csökkentenünk kell a mezőgazdasági tevékenység környezetterhelő hatását, amely a nitrogén korlátozott felhasználását, illetve az élelmiszer-termelés csökkent energia- és vízigényét is feltételezi. E célok csak a tudományos technológiai fejlesztések kiaknázásával és a gazdasági szempontok figyelembevételével érhetők el.

ANSO

A Nemzetközi Tudományos Szervezetek Szövetsége (ANSO) a Kínai Tudományos Akadémia kezdeményezésére három évvel ezelőtt létrejött nonprofit, nem kormányzati nemzetközi tudományos szervezet. Jelenleg kilenc nemzeti tudományos akadémia, nemzetközi szervezet és kutatóintézet a tagja: az MTA és a kínai akadémia mellett az orosz, a pakisztáni és a kazah akadémia, a nepáli Tribhuvan Egyetem, a kenyai Jomo Kenyatta Egyetem, az UNESCO és a thaiföldi tudományos és technikai fejlesztési ügynökség. Az ANSO főként tudományos tanácsokat fogalmaz meg a fenntartható fejlődést elősegítendő. E területen átfogó nemzetközi kutatási és oktatási programokat szervez.